Életem facebook-bejegyzésekben:

Január 26.

Na jó, segítsen, akinek olyan kedve van - el kell döntenem a lakásdolgot...
Hátrányai:
- idióta a beosztása, mivel egy nagy lakást daraboltak fel háromba: a többi lakással közös előtérben van a saját vécé, a zuhany a nagyobbik szoba bejáratánál (bár ha nyitva van a szoba ajtaja, egész elbarikádozza), nincs igazi konyha, csak egy szoci szekrény mosogatótálcával - meg hűtő és rezsó (ha szerzünk...);
- nincs mosógép - tudom, ez kelet-európai nyűg, de Varsóban 1500 forint egy önkiszolgáló mosás szárítás nélkül, kézzel farmert meg... ehh;
- az internetet a szomszéd lakásból szerezzük, ergo ha a srácok meglépnek, kapcsolat nélkül maradok - ismét kelet-európai, de itt legfeljebb vizsgaidőszakban van legfeljebb két hétig éjjel-nappal könyvtár (és ott sincs gyors wifi);
- jó eséllyel elkezdik felújítani a házat (luxustársas lesz), ha nem is a lakást, míg ott lakok, vagyis lehet, hogy munkaidőben éktelen hangzavar várható;
- amúgy rá is fér, hogy felújítsák, mert csöpög a csap, csöpög a radiátor, huzatos az erkély felől - bár a laminált és az ajtók például zsír újak (de nyilván azt már nem tudom meg, milyen lesz burzsujlaknak).

Előnyei:
- ha nem ver át az albérlő és két hónap múlva találok a mikroszkópikus méretű szobájába valakit, csak 10%-kal kerül többe egy saját szoba a kétágyas kollégiumi helyemnél, ahol persze van igazi vécé (háromszor annyi emberre), igazi zuhany (másfélszer annyira) és konyhábbnak látszó konyha, meg internet, ha nem is hasít - ha átver, még akkor is ki tudom fizetni - legfeljebb enni nem fogok;
- akkor jön István, amikor csak akar, nézhetek filmet, hallgathatok zenét, égethetem a villanyt, aludhatok délig, nem kell a folyosón ácsorogva telefonálnom - na, ezek az élet apró örömei :);
- a Varsó-térkép széléről bekerülnék a központba, öt percre a metrótól, tíz percre egy kellemes parktól, negyed órára a nemzeti könyvtártól... (és vagy tíz percre a legközelebbi lengyel-magyar kortárs írótól).

Mire szavaznátok?

Január 27.

Találtam egy újabb remek érvet a sokat emlegetett lakás mellett: öt percre van gyalog két olyan bolt is, ahol lehet kapni a kedvenc lengyel sörömet, az édeskés, fűszeres, alig-alig szénsavas, szinte fekete Fortunát :)
(álmodik a nyomor, vizsgaidőszaki szesztilalmat élek...)

Január 28.

Pear and honey spirit, hazelnut ice cream, Pride and Prejudice on DVD. Oh dear, I am such an old lady...

Február 2.

-18 fokban tömegközlekedve, átszállással, sok körben, egyedül költözködni Varsó egyik végéből a màsikba igazi élmèny. Természetesen a legkevésbé sem kell hozzà Mastercard.

Február 4.

Hi HU :)

Február 10.

Elegem van az orsós alakú, buzogányszerűen tüskés végű csápokkal kátrányos pöcegödrökben hadonászó, a maradék két csápja által vonszolt, groteszk krumplira hasonlító, rémisztő szögletes agyarakkal rendelkező szörnyből, akiből édeskés bűz tör fel, ha belemártod a pengéd, és akit a a kedvenc mutánsom most épp legyak. 2300 leütés két óra alatt, szóval lassan végezhetne, hogy rátérhessünk a párbeszédekre. Na.

Február 12.

nem akar visszamenni Varsóba / nie chce wrocic do Warszawy / does not want to go back to Warsaw

Február 14.

zimno zimno zimno ziiiimnoooooooooo
(magyarul: nagyon. nagyon. nagyon hideg.)

Február 15.

Kabátban és dupla zokniban is libabőrös vagyok a szobámban, amiben a tulajdonos építőipari cég szerint nincs hideg - közölték, hogy olyan szép nagy radiátorom van egy ilyen kicsi szobára, nem fázhatok. De ha nem fűt? A konyhai semennyire sem, hogy kicseréljék, le kell engedni a vizet, és egy napig egyáltalán nem lesz fűtés a lakásban. A húszéves szomszéd fiú, akinek a nevén volt három lakásnyi ember internete, meghalt. A lakótársával pedig nyilván nem hosszabbítanak szerződést, háromszoros áron jutunk internethez, ha egyáltalán. Azt sem tudjuk, mikor kapcsolják ki, és mikor lehet újra. Holnap délben megint be kell ülnöm egy orosz nyelvű órára, amin nem tudom, mi folyik. Az egyik tanáromról azt írta valamelyik csoporttársam a hallgatói kérdőívre, hogy fasiszta nézeteket terjesztett, emiatt rektori szinten indult vizsgálat, mert ilyesmiért Lengyelországban börtönbe lehet kerülni. Fordítanom kéne, tanulnom kéne, disszertálnom kéne, de nem is olyan egyszerű erre koncentrálni, ha a fagyos kis ujjaimat csak a makrancoskodó, állandóan túlmelegedő laptopom billentyűzete melegíti fel. Még jó, hogy annyira, de annyira jó végre egyedül lenni, hogy egész kedélyes ez a megfagyás :)

Február 16.

Csak azért nem mondom, hogy ne nevessetek, mert rájöttem, hogy a hideg ellen a nevetés a legjobb módszer. Amikor délután kínomban kendőt kötöttem, mert még a fejem búbja is fázott, és ettől rejtélyes módon egyből takaríthatnékom lett, kuncogva söpörtem. Aztán amikor megjött a lakótársnőm és elkezdtük kiselejtezni az elődöm polcát a takarítástól konyhává vált konyhában, azon röhögtünk, hogy mi a fenének lakott az a lány ebben a romban, amikor méregdrága parmezán sajtot, mézes pácolt gombát, kézműves spenótos tésztát meg flancos savanyúságokat arra sem méltatott, hogy magával vigyen. Utána pedig nekiültünk a rántott húsnak, amit az anyukája küldött, és közben a házunk artdecoszuperapartmanosítására vonatkozó látványterveket kritizáltuk hevesen. Végül, nehezen, de úgy döntöttünk, nyáron kiköltözünk, mert elfogadhatatlan a lakások elosztása és a homlokzat dilettáns eklekticizmusa. Szóval, csak úgy dőlt a meleg :)

Mi a hét tanulsága? Attól még, hogy tudok lengyelül, marhára nem értek oroszul. Attól még, hogy meg lehet benne fagyni (túlzások nélkül), lehet egy lakást szeretni. Attól még, hogy messze vagyok, néha eszébe juthatok az otthoniaknak. Attól még, hogy van férjem Magyarországon, nagyon utálhatom a lengyelországi Valentin-napot. Attól még, hogy pingvinnek érzem magam, biztosan lehetne valahogy dolgozni, de nekem nagyon nem megy... Ó, még egy. Márai elől nem menekülhetsz.

Őrült hidegnek tűnik a -8 Varsóban, pedig tavaly ilyentájban -15 volt, széllel - persze Varsóban örökké fúj, a lerombolt városok átka a szabályosság. De hát van, akinek a kényelem a fontosabb - mégis csak mozgólépcső visz a várba, a várban, alagutak fúrják át a várost, száguldhatunk buszsávban (bár csak mostanában kezdik felfedezni a jelenséget), meg egyáltalán, kevés ember kényszerül arra, hogy régi épületben lakjon. Én épp költözőben vagyok egy varsói mércével koros, vagyis háború előtti csodába, ami szabálytalan, huzatos és hiányos, de ettől csak még közelebb áll hozzám. Tegnap este az ikeában bajlódtam a papírdobozokkal ahelyett, hogy itthon készültem volna a vizsgámra, aminek megvan az az eredménye, hogy alig aludtam, a vizsga pocsékul sikerült, de legalább a könyveim jelentős, de még mindig nem elég feltűnően nagy része dobozokban pihen. Volt két-három nap, amikor kiterjesztettem a káoszt a teljes szobára - mióta Olenka kiköltözött december közepén, minden nap minden pillanatában attól rettegtem, hogy valaki beköltözik mellém, és onnantól vége a tanulásnak (ó, van, amikor a csavargás végét rettegtem, most meg...) - de a héten kiderült, hogy tényleg letagadták a mellettem levő szabad helyet, hogy egérútat adjanak a vizsgaidőszakra, én pedig az utolsó utáni pillanatban, magamat tökéletes csődbe taszítva, de megtaláltam a mokotówi lakásom. Amot egyelőre egy geodétalánnyal osztom meg, nevetek is ezen - volt már geográfus, volt már két geológus, épp itt volt az ideje, hogy jöjjön a következő geo-. A közelben lesz börtön, vegyesbolt és metro. Lesz egy szobám, amibe bármikor eljöhet István. Aminek erkélye van. És amibe kreatív módon a zuhanyt befalazták, na de valami rossznak is kell a dologban lennie, ha már pestközeli árszínvonalon bérlek ingatlant Varsó belvárosában, nem igaz? Hogy fokozzam a dolgot - nem igazán vannak bútorok. Nem igazán van konyha. Egyáltalán nincs mosógép. Vécé pedig a többi lakással közös előtérben van. A konyhában nincs fűtés, de legalább csöpög a radiátor. A fene egye meg, ahogy erre gondolok, megtelik a szívem melegséggel :) Szóval, úgy tűnik, maradok. Egyelőre. Legalábbis amíg ki nem rúgnak. De még mindig ott az utóvizsgaidőszak. Ott van nekem V, akivel szintén kell foglalkoznom - nem tudtam már a vizsgák miatt átrágni magam az utolsó, több mint ötszáz oldalas köteten, de azért tudom, hogy... Na ez az, azt a kötetet nem feltétlenül esne jól lefordítani. De bár ott tartanánk. Ezen kívül? Tárul ki előttem a keleti világ, azt hittem, okos voltam gimnazistának is, elvégre az egyik legjobb gimnáziumba jártam az országban, és jórészt olyan tanáraim voltak, akikre örömmel tudok visszaemlékezni - de egyre jobban kezdem érteni, hogy otthon maradva és egy szemszögből figyelve esélyem sem lehetett volna bármit is megérteni. Egyre jobban csábít, hogy többet értsek, közben egyre nyilvánvalóbb, milyen elkeserítően keveset tudok. Nem tudom, mekkora baj, amikor valaki ismeret-junkie. Kicsit olyan, mint amikor otthagytam harmadévesen a filozófiát, és csak hónapok után, a vizsgaidőszakban kezdtem el olvasni - olyan volt az elmefilozófia és az ismeretelmélet, mint valami drog, mint amikor kiszáradva hirtelen nagy kortyokban iszod a vizet és érzed, ahogy visszamászik a sejtjeidbe az erő, élesebben látsz, jobban hallasz, kihúzod magad... Ettől még persze nyafogok, pánikolok, rettegek - sosem szerettem vizsgázni, benyelni és kiöklendezni, azt szeretem, amit van időm megtanulni, és emiatt nem is felejtem el a legkönnyebben. Ezért kell nekem szoba. Idő. Levegő. Tér. Remélem, végre elkezdődik az igazi varsói életem.

Varsó, még mindig. Az egyetem "Saroktermében" ülök a Krakowskie Przedmiescien, innen nem látszik a pompás karácsonyi dekoráció, csak a szürke ég és a mocskos házfalak. Kristálycsillár, fa, és egy amerikai professzor, aki a Lengyelországban téritő mormonokról beszél, az óra angol nyelvű "Translatorium", a Krisna-tudatúak szent könyvének betiltásáról olvastunk Oroszországban. Negyedszerre vagyok beteg mióta kiköltöztem, hőemelkedéssel és fejfájással támasztom az egyetlen sarkot, amiben széket toltak. Szóval, Varsó. A hivatalos terv az, hogy megpróbálom letenni a vizsgáimat, és utána döntök, hogy el, vagy maradni. Ma mindenesetre el, haza, holnap ilyenkor már a saját ágyamban fogok betegeskedni. (Aztán még számos másikban a szokásos karácsonyi őrület jegyében.) Szilveszter Krakkóban, szolidan. Aztán vissza a világvégi kollégiumi szobába, ahol már valószinűleg egy új szobatárs vár... Mit lehet tenni. Varsóban neház bármi jót találni - tragikus a tömegközlekedés, a buszsávok csak akkor működnek, amikor akarnak, a villamosok kanyarognak, ahelyett, hogy szigorúan célra tartanának, és az emberek valami hihetetlenül, de hihetetlenül ellenszenvesek. Még azok is, akiknek definició szerint annak kellene lennie, mint némely kézműves-árusnak a designvásárokon. Mert legalább abban dúskálunk, összesen legalább ötben voltam, családi szinházitól dj-s szenegáli konyhás újrahasznositó-workshoposig, Varsóban és Lódzban. Mert elmentem Lódzba aláiratni S-val a V-t. Egyébként imádom azt a várost. Anglománoknak egyszerűen tökéletes: tégla, romok. És persze graffitik, újrahasznositott gyárak, ééés egy jó sörszaküzlet. Teszt a napokban, ötszáz forintos üvegeket nem iszok magamban "egy fárasztó nap után". De a karácsony nem csak felmentést, okot-ürügyet ad. Csak az Augmentin és Tsai. hagyna mulatni... Egyéb hirek? V. remek, S. feministább a feministáknál, teljesen odáig vagyok érte, még akkor is, ha egy nem kifejezetten szivélyes, de lehengerlően kelletlen (és persze a maga módján mulattató) rút béka is :) Ha valaha sikerül tisztességes internethez jutnom anélkül, hogy az órámon ne figyeljek, még jelentkezek.

Blogolnék én, de nem lehet - 2006 óta nem laktam olyan helyen, ahol ennyire használhatatlan lett volna az internet. Ezt leszámítva tulajdonképpen kevés dologra panaszkodhatok, azt leszámítva, hogy az évfolyam egyik házi szörnye én lettem - a lakótársaim néha már-már attól félnek, hogy azért nem hívják meg őket buliba, mert velük lakik "A Férjezett", az a komoly, az a rém, az a feminista! Tragédia. Lassan szokom a keleti konzervativizmust, próbálom mókaként felfogni a maradiságot, de hajlamos vagyok magam hülyén érezni, amiért a legtöbb új ismerősömnek esze ágában sincs legalázálni a melegek élettársi kapcsolatát, engedélyezni nekik az örökbefogadást, furán néznek, ha kiderül, hogy meg sem vagyok keresztelve - de még azért is tettek már megjegyzést a velem beszélgető srácnak, mert kettesben maradt egy férjes asszonnyal. De persze "biztos akarom én ezt".

Megdöbbenve veszem tudomásul, hogy lehet olyan messze lakni a centrumtól, hogy ne akarjam bejárni a várost - lassan egy hónapja élek Varsóban, de semmi különösebb késztetés nem munkál bennem, hogy kimenjek a hideg buszmegállóba, aztán ötven percet zötyögjek a dugókban, hogy végül eljussak valami helyre, amiről csak sejthető, hogy érdekes lesz. Idén a tavalyinál is hamarabb jön a tél, ahogy elnézem sok napsütésre áprilisig már nem számíthatunk. Persze Varsónak vannak olyan oldalai, amikre nem is számítana a földi halandó, alagútak, graffitik, aluljárók, terek utak fölött, utak terek alatt, urbanisztikai szempontból utópia. Persze mint ilyen, nem is működik. Soha nem markolt még ilyen jeges rémület a szívembe, amikor a "Megváltozott Útvonal" felirat tűnt fel egy járművön, de itt valahogy annyira reálisnak tűnik, hogy örökké eltűnök, és ebben az általam ismert legkelletlenebb és legkellemetlenebb lengyel városban soha senki nem igazít majd útba, csak bolyongok majd reggeltől estig paneltól panelig... Igen, ez már fóbia. Holott a valószínűtlenségi faktor diadala is ez a hely. Mi például Bemowo közepén lakunk, a városháza mellett egy panelkollégiumban. Függetlenül attól, hogy a Ratusz miatt ez lenne  a kerület közepe, csak egy óriási kereszteződés, egy Lidl és egy Bideronka díszeleg; a templom építése ügyén valamiért lankadt a lelkesedés (nem mellesleg: mi jót sejtet egy templom, aminek az elkészült szárnyában fehétneműbolt és fogorvos üzemel?) Az egyik oldalon - panel; vele szemben - drága lakóparkok (ki a fene akarhat egy ekkora közlekedési csomópont mellett méregdrága lakást venni, ahol lehetetlen a zaj és a bűz miatt kinyitni az ablakot?); a kollégiumunk mögött viszont villaszerű faházakból álló bizarr kis lakótelep kezdődik egy erdős szakaszon, kötélen száradó ruhákkal és a helyi könyvtárral. (1952-ben épültek a Kultúra és Tudomány palotáján dolgozó munkások részére, 1955 óta működnek részben kollégiumként: pl.wikipedia.org/wiki/Osiedle_Przyja%C5%BA%C5%84_%28Warszawa%29)

Egyébként? Megjártam Poznant másodszorra is, állítólag szórakoztató volt, amit a fordításról és Poznanról meséltem. Poznan szép, mint mindig énnekem, még éjszaka is, még a panelek is, még a villamosok is (ó, a drága poznani villamosok!). Kedden integrációs lángosozást rendeztünk. Próbáljuk a szakon népszerűsíteni a magyar kultúrát, mert még a Közép-Európára specializálódók se feltétlen fordulnának épp felénk; tegnap épp a Bűn és büntetlenség lengyel premierjére vittük be az évfolyam egy részét. Küzdök a műtét után három héttel rámtört arcüreggyulladással, bár attól tartok, alulmaradok, és megint kezdődik minden... Aláírtuk a szerződést V2-re, úgyhogy beszereztem a szerző fantasy témában írt igen könnyed bevezetőjét, csak hogy képben lehessek szörnyügyileg a második részben. Szörnyen hiányzik a doktori, úgyhogy a buszon egy huszas években zajló nőirodalmi vitáról olvasgatok, amikor éppen van ülőhely. Végre kézbevettem a Nők Varsója című útikönyvet, és esküdözök magamban, hogy csakazértis elkezdem a sétákat. És folytatom a Lengyel Írónők Tárát, és bővítem a lengyelirodalom.lap.hu-t, és újra képbe jövök nőirodalomból, és úgy egyáltalán: minden a legnagyobb rendben lesz. Csak az internet működne már.

Különben is, milyen szép az élet, amikor az ember Bill Nighyval közösen nézheti meg a panorámát a Tudomány és Kultúra palotája 30. emeletéről (az az öltönyös paca az ablakban István háta mögött :))

Esetleg beszélget múzeum- és könyvesboltvezetők társaságában a passzióiról Poznanban:

Varsó.

Hogy ez hogy történt? Sokáig vártam arra, hogy megkapjam a magyar-lengyel államközi hivatalos eredményét, elvégre az előző bejegyzésben még azt ígértem: kutatni megyek. Hazaköltöztünk, elsirattuk Poznant, próbáltuk rendezni a sorainkat, dolgozni, írni... Mígnem július közepén, egy hónappal az eredeti határidő után érkezett egy email a Studia Wschodnie titkárságáról. Épp Zalaegerszegen voltunk a szülők kölcsönlakásában, István a nappali foteljában ülve írta a disszertációját, én az étkezőasztalnál szótáraztam V2-t, és lazán átkiabáltam, hogy megjött. Ő meg vissza, hogy ne keseredjek el, végül is a szóbeli óta nyilvánvaló, hogy nem vesznek fel. Felvettek. Aztán vívódás-töprengés, üvöltés-zokogás, rágyújtás-sörözés, végül nem utolsó sorban a másik ösztöndíjról érkezett hivatalos értesítésben közölt reménytelenül alacsony összeg miatt - tádáááám: VARSÓ!

Miért jó ez? Amolyan Kelet-Európa szakértő leszek. Magamra szedek némi használható orosz- és ukrántudást. Megismerek sok-sok embert a régióból. Úgy tűnik nincs kifogás az ellen, hogy a régiós, különös a posztszovjetek nőmozgalmairól írjak szakdolgozatot. Mégiscsak itt vagyok a fővárosban, ahol a lehetőségek úgymond határtalanok. De legalábbis majdhogynem akármikor ehetek eszményi gesztenyepürét és gyakran juthatok túró rudihoz, nem is beszélve arról, hogy 29euró az ülőjegy haza.

Miért nem jó ez? Mert kevesebb (de mennyire...) időm lesz fordítani V2-t, mert megszakítom a doktorit, mert jó eséllyel megint nem fejezem be a rémesen elnyújtott angolt, mert elvesztem a tavaly megkezdett jogsim, mert nem építek kapcsolatokat otthon, mert nem fogok recenzálni, mert már megint úgy kellett megműteni az arcüregem, hogy rohantam tovább, mielőtt rendesen meggyógyultam volna, és leginkább: mert Istvánt otthon kellett hagynom...

De megoldjuk. Szóval mostantól új szelek fújnak a régiidőkön.

Mit mondhatnék? Többnapi szívós munkával átmentettem, mert hiányozna, jövő hétvégére pedig a yahoo utolsó blogszolgáltatásra hasonlító kezdeményezése is megszűnik. Egyszer nyilván véget ér majd a blogkorszak is, de nagyon remélem, hogy addigra értelmesebb megoldást találnak a blogmentésre az intenzív Ctrl+C/Ctrl+V-használatnál.

Az elmúlt kicsit több, mint egy év? Hazudtam, amikor azt írtam 2009 őszén, hogy minden rendben. Egyáltalán nem volt rendben. Sosem pihentem, aludtam, tanultam, írtam, fordítottam eleget, bármikor képes voltam sírva fakadni, és állandóan azt éreztem, hogy elvették tőlem az életem. A Thesaurus Poloniae viccen kívül megmentette az életem, Krakkóban tanultam meg újra aludni, valamelyest komolyan vehető embernek tekinteni magam, kutatni, mosolyogni, feloldódni... Aztán csak pár hétre mentem vissza a HP-hez, közben vadul csomagoltam, hogy 10 hónapra Lengyelországba költözzünk, ahol lefordítottam egy könyvet, részt vettem egy halom érdekes projektben, és ahonnan hétfőn tértünk vissza. Rettegünk, hogy ugyanoda. Még jó, hogy októberben újra világgá megyek... a változatosság kedvéért kutatni.

A poznancalling.blog.hu az elmúlt tíz hónapról szólt; a Thesaurus Poloniae óta pedig a lengyelanya.blog.hu oldalon élem ki magam.

A műtét sikerült - egyszer majd csak rendbejövök teljesen.
Az esküvő előkészületei  - már-már gyanúsan simán zajlanak.
A doktori - látom az alagút végét, még két hetem van mindent leadni.
A Thesaurus Poloniae - nem hiszem, de várom.
A munka - volt, van és lesz! Szeretem a HáPét :)

Tavasz van, ó.
Lent Sényén próbálok nem megbetegedni a keddi műtétem előtt, várom Istvánt, kezdem lassan a doktoris félévteljesítést, menedzselem azt az átkozott farmom a facebookon, bonyolítom majd a levelezésem Thesaurus Poloniae-ügyben, és nem, nem és nem merengek egy műtét lehetséges mellékhatásain. Legyen elég annyi, hogy meg vagyok rettenve. De egy hónap múlva már többé-kevésbé funkcionáló orral fogok rendelkezni. Az se semmi. Majdnem olyan jó, mint hogy mindjárt elkezdünk anyával kalácsot gyúrni :)

Egyáltalán nem volt rossz full-time studentnek lenni - sóhajtok, mert mig körülöttem mindenki  vigan kajtat a polcok között, rajtam kezd úrrá lenni a pánik: még 6 nap, és lejár az olvasójegyem, aztán márciusig nézhetem a plafont, mert a többi magyarországi könyvtár angolos ügyekben... Hááát... Természetesen anno, fulltájmsztyudöntként eszembe se jutott volna, hogy Londonba menjek szilveszterezni a város legjobb tequila-bárjába... De legalább fulltájmhelpdeszkéjdzsöntként van mire gondolnom, mig felbőszült lengyelek gagyognak a headsetembe. Az is valami. Majd veszek fénymásolókártyát :)
Legyen elég annyi, hogy jövőre lesz szakdolgozatom. Hatodik. És forditok is még, csak keveset.  Doktorim is lesz. Sokára. És minden oké.

Holnaptól nincs többé yahoo360 :(
Míg nem javul valamit a helyzet ezen az oldalon, átmenetileg itt folytatom a blogolást:
http://kellermannv.blog.homepagenow.com/

ELVESZIK TŐLEM A BLOGOM!!!
És nem akarok a blogspotra menni, mert egyáltalán nem tetszik. Igyekszem kitalálni valamit...

Nagyon mókás dolog interjúzni, különösen, mert annyi és olyan bakit követek el, amivel meg lehetne tölteni egy "hogy-ne-csináld" egyszeregyet. Tegnap előbb jegyzeteltem a szituáció alatt, aztán kínomban összehajtogattam a papírt, és mikor már csak akkora volt, mint egy dobókocka, zsebrevágtam. Azt hittem, feltűnés nélkül. Erre távozáskor visszakérték, de mégsem ehettem meg gyorsan... Aztán sikerült a műanyag vizespohárral a kezemben kezet fognom és távoznom. A portással dobattam ki. Ha ezek után komolyan vesznek, valami gond van velük...
De valami gond volt ezzel a tegnapi dologgal. Indulás előtt a több hónapja tünetmentes vécétartályból ömleni kezdett a víz, nem sikerült gyorsan megszerelnem, úgyhogy csapelzárás, rohanás. Aztán ahogy siettem az állomásra, elkezdett zuhogni, és jól megáztam. A vonat Sződligeten lerobbant, és amikor éppen nem állt, egy lábbal hajtós dömper sebességével haladt. Ahogy kiértem a metróból, lecsekkoltam, hogy látok a Duna Plázával majdnem szemben egy újépítésű tégla irodaházat, nyugodtan bementem enni, aztán tíz perccel az interjú előtt átsétáltam. Majd 30 számot futottam az ellenkező irányba, mert mint kiderült, a másik oldalon is volt egy sokkal kevésbé impozáns téglaépítésű irodaház, amit nem lehetett a metróból látni...
Majd legközelebb

Holnap délután interjú az EDS-nél.

Tegnap megszereztem az abszolutóriumot lengyel szakon is.
Felosztottuk Markowskit, sínen van Chutnik, megkaptam a tippeket az antológiához.
Holnap megyek interjúra a Kelly Services központi irodájába - Nomen est omen...
Kedden doktori felvételi.
Phű.

De a nap sztárja akkor is a vadmalac a rakparton. Vigyázz ha jön a pókmalaaaaac!

Ilyen jól rég nem kezdődött napom.
Megkaptam a lengyel szakdolgozat bírálatát (jeles).
Megtaláltam egy cédét, amit tavaly július óta kerestem. (A Harry Potter hatodik részében bújkált - fránya keménykötés...)
És még a remélhetőleg egyszer valóban létrejövő lengyel nőirodalmi antológiához is szereztem egy remek brainstroming-partnert.
Még egy pozitív válasz a reménybeli Chutnik-kiadótól, és indiánszökdellni fogok a vonatig. (Ami ugyan állítólag akár 100 percet is késhet ma reggel, de mi az nekem?!)

Johanna nem lyány többé. Ajjajj.
Mindenesetre remek esküvő, remek lagzi, kedves násznép, és mi nagyon, nagyon jól éreztük magunkat. Ő meg csodaszép volt. Pont.


Később.
Az államvizsga pedagógiai része miatt épp a 2009-es filozófia érettségit tanulmányozom, és rábukkantam az "emberismeret és etika" tárgy emelt szintű feladatlapjára, melyet 1, azaz: EGY, ember tett le (?!) ebben az évben. A végigolvasását követően teljesen megbizonyosodtam afelől, hogy ennek az érettségi tárgynak semmi értelme - kódolható liberalizmust követel a diákoktól, ami önmagában nem erény, ugyanakkor nehezen állapíthatóak meg a kritériumok, ami viszont egyértelmű hátrány.
De ott van, teszem azt, a helyes érvelést tesztelni kívánó szakasz, melyben 3-3 érvet kell felsoroltatni a nők karrierépítése ellen és mellett. Khmm... És mi van, már bocsánat, ha én semmiféle ellenérvet nem látok, egyrészt, mert szerintem a "karrierépítés" értelme meglehetősen tág, és nem ötvenes lombikrahajtó topmnedzserek sajátja, akik férfiakat tipornak sárba tűsark(antyúj)ukkal, másrészt mert képes vagyok felmérni az egykeresős családok helyzetét, vagy mert abban az illuzióban ringatom magam, hogy meg lehet osztani a feladatokat, vagy egyszerűen azt mondom, hogy ha zászlónkon öles betűkkel díszelegnek olyan mottók, mint az "élethosszig tartó tanulás" és szinte senki nem dolgozhatja végig egy helyen az életét, akkor hogyan lehet a karrierépítést egyáltalán elkerülni az Unióban? Magyarul ha a józan észre hagyatkozva nem, csak a liberális (mellett) vagy konzervatív (ellen) ideológiát felböfögve tudunk érvelni, az szerintem nem a legkiegyensúlyozottabb, és a legkevésbé sem az érett, önálló gondolkodás bizonyítéka... (Bár természetesen nagyon remélem, hogy ennek az egy vizsgázónak nagyon is sikerült a kérdést megválaszolnia és nem osztja aggodalamaimat...)

Let me see...
Tegnap a Jaffa anélkül utasította el Chutnikot, hogy beleolvasott volna.
Tegnap voltam egy "műfordító-portré" beszélgetésen Pályi Andrással, aztán mulattam cseppet sok kedves emberekkel a Szimplában.
Ismerősöméknél megszületett a baba, egy csöpp kis tünemény. Janka.
István tegnap és ma is volt nyelvtanfolyamon, de úgy tűnik, az ő szintje nem létezik. Ha már itt tartunk, nekem sem jut már akármi az eszembe. Ki segít azokon, akik nem akarnak nyelvvizsgázni, csak meg szeretnének tanulni egy nyelvet? A magántanárok, akiknek viszont nincs szakmai etikai kódexük, ellenben képükön a bőr: rinocérosz... Nehéz, nehéz.
Mindennap nézem az álláskereső portálokat, de ahogy István is mindig utal rá, némiképp hangosabban a kedves bókoknál, soha senki semmit nem hirdet meg "Álomállás Kellermann Viktóriának" fejléccel.
Holnap megyek utoljára iskolába, de úgy igazából utoljára, mert a doktori azért még manapság is a túlbuzgók fakultatív programja, ha az egyetem titkon be is szivárgott a tankötelezettségbe. (És persze, előre nem inni medvebőrre, lehet fel se' vesznek, oszt' mehetek a diszkóba ugrálni!)
Ennek megfelelően nincs házi feladatom, nincs bepakolva a táskám, szendvicsem nem is lesz.
A délutánt azzal töltöttem, hogy nászajándékot kerestem egy másik ismerősnek, akiben már mocorog valami leendő gézengúz. Meg fagyiztam is: mangó-gyömbér, és az elmaradhatatlan eper-málna.
Vivát, Mihályi!

Meleg van, didergek.
Megírtam a doktori tématervem, jelentkeztem. Felvételi két hét múlva. Államvizsgák egy hónapon belül.
Betont törnek a fejem felett a harmadikon.
Nem haladok, nem haladok.

Írom a doktorihoz a tématervem.
Hideg van. Meg szürke. Meg letargia.
De majd holnap. Vagy egy hét múlva. Vagy egyszer.

Kéne szerkeszteni, szervezkedni, fordítani meg ellenőrizni, közben államvizsgára készülni meg órákra, és a bürokráciával hadakozni meg a számos, ámde felesleges kilókkal. Mosolyogni, mi több, vigyorogni. Átgondolni, számot vetni, felhorkanni, megnyugodni. Meg ilyenek.
És ehelyett már megint egy szerencsétlen nyöszörgő kis számítógépes játék-junkie lettem, aki valami csodát vár, mintha hinne az ilyesmiben.
Szóval csupa pozitív dolog történik, alapvetően, csak én vagyok egy ilyen kis kekec. Izé. Suta.

Ünnepeljük Istvánt, Marék Veronika különdíjasát!
www.litera.hu/hirek/a-litera-kulondijas-lakatos-istvan-es-david-adam-aranyvackor-eredmenyek

PS. A Cztery nocy z Anna (Négy éjszaka Annával) szerintem nem túl jó film, amolyan kk-európai mélabú, ami vacsora nélkül nagyon megfeküdte volna a gyomrom. Vacsorával elment.

Válságmajális: kétjárműves vidámpark, vagy három vattacukros, egy virslis, és még bóvlikat sem lehetett venni, mire hatra kiértünk. Attól tartok előtte sem. Persze végre egyszer kimaradt az a kellemetlen táskafogdosós izzadságszagú tömegbensodródás, és általános óta először láttam az Azáleás völgyben a virágzást. Kép mellékelve. Nem az alakomat kell kritizálni, a virágokat tessenek nézni!!!
Előtte amúgy is kimulattuk magunkat a mamám hetvenedik (ooopsz, harmincadik) születésnapján, ami mindig ínyenctúra: most kétféle rántotthús (sláger, mit lehet tenni...) volt, egy kis gombával-sonkával-sajttal sütött karaj, meg sajttal tésztában sült szűzpecsenye, mozzarellás paradicsommal és fokhagymás-joghurtos zöldsalátával, meg a végére egy kis kávés diótorta 66%-os étcsokoládéval bevonva, mandulával szórva, fagylalttal. Lányoknak zubrówka almával, bátraknak Hilltop, Ostoros, Ikon, Szeremley. Volt is hangulat:)

Tadeusz és Krystyna küldték Krakkóból a lengyel-magyar nagyszótárhoz mellékelve, de ez is kincs: tejcsokoládé ibolyával...

Álmos vagyok, kishitű és hisztis. Lehet, hogy a ságerrráádijóó és egy vénséges vizsla nyöszörgései.
Kéne végre foglalkoznom kicsit az emotivizmussal meg a többivel, nyakamon az államvizsga...
De holnap majális!

Filozófiából a Filozófia I. szekcióban a megtisztelő 18. helyen végeztem (20 résztvevő közül), de megnyugtató, hogy a "Nagy Szegedi Sokkot" követően is közepesen volt csak rossz az előadásom (30/25 pont). A dolgozat nem érdemelt többet, én meg remekül éreztem magam!

István második a várólistán, nem kapta meg az ösztöndíjat.
Téphetne már az a kibaszott balsors valaki mást is.

Csupa link.
Itt vagyok az egyetemi dicsőséglistán. Na igen, azt már senki nem kérdi ilyenkor, hogyan lesz az ember különdíjas... De mi van, ha én egyszerűen csak egy javíthatatlan huligán vagyok, tudománytalan kultúrabubus, elvégre szoptató férfiról beszéltem az otdk-n, még ha az irodalomban is, a prezentáció egyik képén pucér volt a szerző, és amit nem is vehettek észre, egy másikon tüntetek:)
http://www.btk.ppke.hu/cikk.php?cikk=2928
Itt meg látszik, hogy műfordítok. Kicsit. Hosszú link, nade a port.hu-n!
http://port.hu/pls/w/event.event_page?i_event_id=1191220&i_area_id=25&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Ezen nem látszik, de benne vagyok:
http://www.c3.hu/scripta/lettre/web/index.htm
És persze ÉS, de neten még nem elérhető.
Süt a nap.