Varsó.

Hogy ez hogy történt? Sokáig vártam arra, hogy megkapjam a magyar-lengyel államközi hivatalos eredményét, elvégre az előző bejegyzésben még azt ígértem: kutatni megyek. Hazaköltöztünk, elsirattuk Poznant, próbáltuk rendezni a sorainkat, dolgozni, írni... Mígnem július közepén, egy hónappal az eredeti határidő után érkezett egy email a Studia Wschodnie titkárságáról. Épp Zalaegerszegen voltunk a szülők kölcsönlakásában, István a nappali foteljában ülve írta a disszertációját, én az étkezőasztalnál szótáraztam V2-t, és lazán átkiabáltam, hogy megjött. Ő meg vissza, hogy ne keseredjek el, végül is a szóbeli óta nyilvánvaló, hogy nem vesznek fel. Felvettek. Aztán vívódás-töprengés, üvöltés-zokogás, rágyújtás-sörözés, végül nem utolsó sorban a másik ösztöndíjról érkezett hivatalos értesítésben közölt reménytelenül alacsony összeg miatt - tádáááám: VARSÓ!

Miért jó ez? Amolyan Kelet-Európa szakértő leszek. Magamra szedek némi használható orosz- és ukrántudást. Megismerek sok-sok embert a régióból. Úgy tűnik nincs kifogás az ellen, hogy a régiós, különös a posztszovjetek nőmozgalmairól írjak szakdolgozatot. Mégiscsak itt vagyok a fővárosban, ahol a lehetőségek úgymond határtalanok. De legalábbis majdhogynem akármikor ehetek eszményi gesztenyepürét és gyakran juthatok túró rudihoz, nem is beszélve arról, hogy 29euró az ülőjegy haza.

Miért nem jó ez? Mert kevesebb (de mennyire...) időm lesz fordítani V2-t, mert megszakítom a doktorit, mert jó eséllyel megint nem fejezem be a rémesen elnyújtott angolt, mert elvesztem a tavaly megkezdett jogsim, mert nem építek kapcsolatokat otthon, mert nem fogok recenzálni, mert már megint úgy kellett megműteni az arcüregem, hogy rohantam tovább, mielőtt rendesen meggyógyultam volna, és leginkább: mert Istvánt otthon kellett hagynom...

De megoldjuk. Szóval mostantól új szelek fújnak a régiidőkön.

A bejegyzés trackback címe:

https://regiidokreemlekszele.blog.hu/api/trackback/id/tr603278188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása