Blogolnék én, de nem lehet - 2006 óta nem laktam olyan helyen, ahol ennyire használhatatlan lett volna az internet. Ezt leszámítva tulajdonképpen kevés dologra panaszkodhatok, azt leszámítva, hogy az évfolyam egyik házi szörnye én lettem - a lakótársaim néha már-már attól félnek, hogy azért nem hívják meg őket buliba, mert velük lakik "A Férjezett", az a komoly, az a rém, az a feminista! Tragédia. Lassan szokom a keleti konzervativizmust, próbálom mókaként felfogni a maradiságot, de hajlamos vagyok magam hülyén érezni, amiért a legtöbb új ismerősömnek esze ágában sincs legalázálni a melegek élettársi kapcsolatát, engedélyezni nekik az örökbefogadást, furán néznek, ha kiderül, hogy meg sem vagyok keresztelve - de még azért is tettek már megjegyzést a velem beszélgető srácnak, mert kettesben maradt egy férjes asszonnyal. De persze "biztos akarom én ezt".

Megdöbbenve veszem tudomásul, hogy lehet olyan messze lakni a centrumtól, hogy ne akarjam bejárni a várost - lassan egy hónapja élek Varsóban, de semmi különösebb késztetés nem munkál bennem, hogy kimenjek a hideg buszmegállóba, aztán ötven percet zötyögjek a dugókban, hogy végül eljussak valami helyre, amiről csak sejthető, hogy érdekes lesz. Idén a tavalyinál is hamarabb jön a tél, ahogy elnézem sok napsütésre áprilisig már nem számíthatunk. Persze Varsónak vannak olyan oldalai, amikre nem is számítana a földi halandó, alagútak, graffitik, aluljárók, terek utak fölött, utak terek alatt, urbanisztikai szempontból utópia. Persze mint ilyen, nem is működik. Soha nem markolt még ilyen jeges rémület a szívembe, amikor a "Megváltozott Útvonal" felirat tűnt fel egy járművön, de itt valahogy annyira reálisnak tűnik, hogy örökké eltűnök, és ebben az általam ismert legkelletlenebb és legkellemetlenebb lengyel városban soha senki nem igazít majd útba, csak bolyongok majd reggeltől estig paneltól panelig... Igen, ez már fóbia. Holott a valószínűtlenségi faktor diadala is ez a hely. Mi például Bemowo közepén lakunk, a városháza mellett egy panelkollégiumban. Függetlenül attól, hogy a Ratusz miatt ez lenne  a kerület közepe, csak egy óriási kereszteződés, egy Lidl és egy Bideronka díszeleg; a templom építése ügyén valamiért lankadt a lelkesedés (nem mellesleg: mi jót sejtet egy templom, aminek az elkészült szárnyában fehétneműbolt és fogorvos üzemel?) Az egyik oldalon - panel; vele szemben - drága lakóparkok (ki a fene akarhat egy ekkora közlekedési csomópont mellett méregdrága lakást venni, ahol lehetetlen a zaj és a bűz miatt kinyitni az ablakot?); a kollégiumunk mögött viszont villaszerű faházakból álló bizarr kis lakótelep kezdődik egy erdős szakaszon, kötélen száradó ruhákkal és a helyi könyvtárral. (1952-ben épültek a Kultúra és Tudomány palotáján dolgozó munkások részére, 1955 óta működnek részben kollégiumként: pl.wikipedia.org/wiki/Osiedle_Przyja%C5%BA%C5%84_%28Warszawa%29)

Egyébként? Megjártam Poznant másodszorra is, állítólag szórakoztató volt, amit a fordításról és Poznanról meséltem. Poznan szép, mint mindig énnekem, még éjszaka is, még a panelek is, még a villamosok is (ó, a drága poznani villamosok!). Kedden integrációs lángosozást rendeztünk. Próbáljuk a szakon népszerűsíteni a magyar kultúrát, mert még a Közép-Európára specializálódók se feltétlen fordulnának épp felénk; tegnap épp a Bűn és büntetlenség lengyel premierjére vittük be az évfolyam egy részét. Küzdök a műtét után három héttel rámtört arcüreggyulladással, bár attól tartok, alulmaradok, és megint kezdődik minden... Aláírtuk a szerződést V2-re, úgyhogy beszereztem a szerző fantasy témában írt igen könnyed bevezetőjét, csak hogy képben lehessek szörnyügyileg a második részben. Szörnyen hiányzik a doktori, úgyhogy a buszon egy huszas években zajló nőirodalmi vitáról olvasgatok, amikor éppen van ülőhely. Végre kézbevettem a Nők Varsója című útikönyvet, és esküdözök magamban, hogy csakazértis elkezdem a sétákat. És folytatom a Lengyel Írónők Tárát, és bővítem a lengyelirodalom.lap.hu-t, és újra képbe jövök nőirodalomból, és úgy egyáltalán: minden a legnagyobb rendben lesz. Csak az internet működne már.

Különben is, milyen szép az élet, amikor az ember Bill Nighyval közösen nézheti meg a panorámát a Tudomány és Kultúra palotája 30. emeletéről (az az öltönyös paca az ablakban István háta mögött :))

Esetleg beszélget múzeum- és könyvesboltvezetők társaságában a passzióiról Poznanban:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.