Üdv Mindenkinek! A jó hír az, hogy megvan az utolsó vizsgám, az orosz, a rettegett, nehéznek persze nem volt nehéz, de mit lehet tenni, mégsem lehetett kihagyni... Úgyhogy lassan hivatalosan is elkezdem a félévet, bekerülnek majd az indexbe a tárgyaim, óóó, de bájos lesz! Tehát mostantól csak a konferenciának élek, ha két nap alatt, khmm... "megtanultam" oroszul, csak megúszom ezt is!

Először is, megkérnék minden értelmiségit, akadályozza meg, hogy a közeljövőben Babarczy Eszter bármiféle rendezvényen moderátor lehessen, feltéve, hogy az nem ovis rajzverseny, ahol tökéletesen kompetens egy ilyen túlöltözött Anettka, akinek egyetlen funkciója, hogy széles vigyorral bólogat. Egyébként a CEU-s Közép-európai írók dilemmái konferencia minden résztvevője rendkívül szimpatikus volt - csak sajnos, teljesen rendszertelenül és átgondolatlanul beszéltek (hasonlóképpen feltett kérdések alapján), és ennek következtében nem hiszem, hogy azzal a gondolattal álltak fel a végén: na, ezért érdemes volt Budapestre jönni. A romániai résztvevőkkel való találkozást minden meggondolatlanul fröcsögő magyar hazafinak kötelezővé tennék, mert nagyobb szeretettel beszéltek a magyar irodalomról, mint némely magyartanár a mi kis országunkban, és mindenképp nagyobb hozzáértéssel sok értelmiséginknél. Szlovákiából a végtelenül szimpatikus Michal Hvorecky érkezett, fiatal és nagyon magabiztos, nagyon tudatos író, a legjobb ellenszere annak, hogy a panaszkodást és a melankóliát tekintsük csak közép-európai unikumnak. A bolgár írónő kissé elveszett volt, de talán ez is jelzi, valami el lett rontva: érdekes egymás mellé ültetni irodalmárokat és írókat, nade mégis mi az a posztmodern korban, amiről ők közösen tudnának dönteni? Hacsak nem a könyvkiadás problémái, ami valamiért utóbb szintén felmerült, de ez esetben mi tartotta távol a könykiadók, könyvkereskedők vagy egyszerű könyvfogyasztók seregeit a megbeszéléstől? Lengyelországból Olga Tokarczuk, Kinga Dunin és egy prágai bohemista, Joanna Derdowska érkezett - velük szemben egészen nyilvánvalóan elfogult vagyok. Ígérem, holnap visszatérek főbb gondolataikra.
Nagyon szomorú, hogy mindezt a szervezetlenséget elég ügyetlenül próbálják meg palástolni. Jól bántak a sajtó képviselőivel, de mindenki más is kézbe foghatta a nem rosszul összekészített sajtóanyagat; első körben a hirextra.hu-n találtam egy cikkecskét ez eseményről, ami elsősorban Konrád György előadását méltatja - ebből is látszik, hogy a szerző már alatt, vagy rögtön utána elmenekült, hiszen angol nyelven felolvasott (egyébként minden bizonnyal kiváló, de legalábbis akár számomra is érdekes) esszéje teljes mértékben élvezhetetlen, mi több, érthetetlen és követhetetlen volt. Komolyan fontolgattam, hogy angol szakos létemre felteszem a fülhallgatót és a szinkrontolmács által felolvasott magyar eredetit próbálom élvezni, nade ez már mégiscsak komikus lett volna.
Másodszor, bocsánatot kérek Ben Stillertől, és mindenkinek ajánlom a Trópusi vihart. Persze, bohóckodás, nade éppen elég művészfilmet néztem mostanában ahhoz, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet; és igen, természetesen nem minden másodperce új találmány, de akkor is, együtt röhögött a mozi, ami a Macskafogó II óta nekem nem is tűnik olyan elhanyagolható telejsítménynek... Sajnos a Moziünnep úgy tűnik, nem olyan népszerű idén, mint tavaly volt vagy tavalyelőtt, biztosan kevesebb a pénz, a jegyek meg még így is drágák. De azért a magam részéről köszönöm az élményt.

Juhhhúúúúúúú! Háááháhááááá! Hihihi! Jupppíííí!
Vagyis letettem az utolsó két szigorlatot, és most már tényleg csak belátható számú tanegység és természetesen a négy szakdolgozat, nameg hat államvizsga választ el a három diplomától. Ez már nem is lesz rossz. Egyáltalán nem lesz rossz. (Na jó, egy kicsit...) (De még ha az is lenne, miért kellene ez megakadályozzon abban, hogy felhőtlen boldogság és széles vigyor kíséretében fel s alá ugráljak mindenütt?!?!?!
Holnap megyek "A közép-európai írók dilemmái"-konferenciára, ha történik valami izgalmas, ígérem, megírom. Addig is Moziünnepre mindenki, akutyafáját, hát van, aki az én blogomat olvassa ahelyett, hogy kukoricát az ölébe potyogtatva, kólát a karfára csorgatva bámulná a nagyképernyőt???

Napooooooooooooooot!
Addig is: Hilltop, Irsai Olivér, 2007. Rendkívül barátságos áron a Tescóban, ha még tart a borkiárusítás. Egy korty napfény, gyümölcsíz, és csak annyira fanyar a száraz volta, amennyire kellemetlen a hunyorgás egy napsütötte délután.
Nyáron...
István zaklat. Filmes rövidhíreink következnek.
Emma. Hát igen, könnyed, mint Jane Austen általában, bár ahogy kifejtettem Istvánnak, a cselekménybonyolítás gyökere nincs is olyan távol a krimiétől, mert ha nem is gyilkost, de a fodorlatos kis Cupidót le kell vadászni a végére, a szerző meg folyton félrevezet (minket és bamba főhősnőnket), hogy ki, mikor, kivel, s miért! - na, ez utóbbi a legnagyobb különbség, mert ahogy Geri fordította le egyszer egy finoman borgőzös piliscsabai estén (mondom, Irsai Olivér!), a szerelem, az olyan bohó, léha kis marhaság! Ezért aztán nem kérhető számon, hogy nyilak és bókok önfeledten repkednek minden irányban. Akinek megy, nézze angolul, hősünk szinkronja sajnos nyafkább, mint az eredeti. Aki nem javíthatatlan romantikus, az viszont ne kezdjen neki, mert teljes mértékben kiírták azokat a biz. witty dialogue-okat (ohh, elmés csevely, rút kis oldaldöfések, manapság azt mondanám Istvánnak, értelmi-szellemi iszapbirkózás! de én a drága Ruttkay proftól annyit hallottam ezt, nem lehet kihagyni az eredetit!). Ergo, laposabb, mint Austen, de a szerelem öröööök (meg néha kicsit vak)!
Felforgatókönyv. Na, ez Istvánnak inkább, nekem kevésbé. Az illető meglepően unalmas, nade mit várnánk egy adóellenőrtől, és akkor betoppan életébe a narrátor, aki mindig odarajzolná a fejünk fölé a kérdőjeleket (igen, tudom, Hiperkarma-copyright, de mit lehet tenni...), és nemhogy firkál, meg is szólal - bár meg kell jegyeznem, okoz számomra némi törést, hogy a hang miért tűnik el egyszerre. Ottmarad a narratívakutatás, mert irodalmi tanácsadás szükséges, hogy kiderüljön, melyik bestseller is a mienk. Na, innen látszik, hogy igazán miért is való az én kis drágámnak. Vagy nekem, elvégre folyamatos önkínzó kételkedéssel pusztítom agysejtjeim, hogy mire fel is a bölcsészet. És akkor tessék, egyes amcsik szerint életeket menthet! Zárójel bezárva. De mégse, mert a bajom mégis ez: én is meg akarom ölni a főhőst, én nem vigasztal a szentimentalizmus és az egzisztencialista irodalmárkodással szembeni józaneszű kitörés. Nem mindig az az irodalom, aminek a végén meghal valaki, de ennek a filmnek épp ennek elmaradása miatt lesz a címkéje leginkább: lektűr. Ha egyáltalán.
A pokolból. Ó, ezt még azokon a boldog sényei napokon kezdtük, de aztán stílusosan egy vihar szólt közbe, elfeketítve a házat és kioltva tévénk fényét, mintha csak az alapjául szolgáló képregény egy kockáját satírozták volna sötétre az alkotók (From Hell). Tehát képesek voltunk egészen kivételesen rossz minőségű dvd-kiadására pénzt áldozni, de bánni épp nem bánjuk. Hasfelmetsző Jack, lélektan, szenvedély, és annyi vörös és fekete, mint a Sin City-n kívül nem sok felé. Élettől duzzad ártatlan prostituált áldozatunk, és a halálra szánt nyomozó mindent megtenne, hogy baj ne érje (és nem más, mint Johnny Depp! hogyan is lehetne egy film rossz, ha pajkosan szúrós tekintete villan a sötét sarkokon!). Talán csak azt róhatnánk fel ennek a kellemesen borzongató és üdítően londoni nyomozásnak, hogy a Rózsakereszteseket meglehetősen rossz színben tüntette fel. Valamiért nem kedvelik a kalandfilmek a titkos társaságokat...
Felkavar a szél. Megrázó film, nincs mit mondani mást; engem jobban megviselt, mint hittem, mert bármennyire szeretem is eltenni láb alól a komikus hősöket, ebben a filmben nincs feloldozás. Se angolnak, se írnek, se katolikusnak, se anglikánnak, se köztársaság-, se kiegyezéspártinak, de még testvérnek sem, és azon aztán gondolkodhatunk, miért is nem látjuk azokat a hajszállá vékonyodó erkölcsi határokat, amikor egyszer, óvatlanul, tulajdonképpen minden hősünk átlép, nem tudjuk, hogyan kerül egyszerre elénk egy Káin és egy Ábel, és a végén, a végén, csak a fájdalom van, és semmi feloldozás. Meg persze ott a kultúr/történész döbbenet, hogy vajon az angol hősök mit tehettek egy Európától nem is olyan távoli szigeten a huszas években, és hogy mennyire esetleges is ezeket a képeket nézve, hogy a világ ott tart, ahol. Huhh, ha én beszélek, az patetikus. Érdemes megnézni.
Szamszára. Máig nem értem, miért vettem meg minden merengő majdnem-némafilmet anno a Tescóban; ez az utolsó, amit megnéztem. Be kell vallani, a film maga is szép, amúgy mély, mint a csend a barlagban, ahol főszereplőnk meditál, mielőtt visszatérne a kolostorba, és onnan elmenekülne az életbe. De nekem legjobban az erős befejezés tetszett, az elhagyott feleség-tanító, aki egy elhallgatott mesét mond el jelenésként férjének Buddha-herceg feleségéről, akit ő elhagyott a megvilágosodásért.

Tudom, tudom, hisz' mire jó egy blog, amin senki nem blogol. Dehát nincs mit tenni, nem történik semmi, amiről aktív olvasóim ne értesülnének amúgy is.
Azóta sikerült a második kenyér is, ez most rozsosabb és magosabb, egy kicsit talán még mindig lágy. Az embernek csak az a jó kenyérhéjroppanás és -íz hiányzik örökké, dehát ahhoz bolti fehér kell, ami meg különben... Úgyis elmegyek reggelente a pékség előtt az állomás felé, az illat pedig már majdnem felér... na jó, nem:( De ennek ellenére szeretem, hogy saját, az enyém, meg amikor akarom, főleg, amikor kell, vasárnap este vagy akár hajnalban. Sőt, ki fogom próbálni az IKEA-s vörösáfonyás keveréket is. Valami lehet vele, ha egy hasonló értékű lekvárt adnak hozzá - reszkess, István!!! (Igen, esetleges kézi avagy gépi kenyérsütésre vágyó ismerősök, most a 690-es liszthez 590-es lekvár.)
Túlestem az első két napon az egyetemen, tényleg nem fogadják el a nyelvvizsgát az egyetemen, de ha meglesz a lengyeles diplomám, nyelvvizsgának számítják és megkapom vele a többit is; addig is boldogít az a tudat, hogy amúgy sem akartam az egész életemet pont itt leélni... Mert a honvágy Lengyelország iránt, az folyton gyötör. Különösen most, hogy a szakon már mindenki volt kint, és nem győzünk arról áradozni, hogy hol, hogy és mikor volt, és arról ábrándozni, mikor, hogy és hol leszünk kint megint. Jobb híján emlegetjük a pástétomokat, szárított halakat és masszív rozskenyereket ebédidőben a büfésorban vagy a vonaton zötykölődve. Ezen kívül persze főképp szaladgálok, de megtanultam szlovénul köszönni is. Meg elmondani, hogy nem tudok szlovénul. Bár ilyen jól állnék az orosszal is. Aztán holnap 3 vizsga, és a felét már le is tudtam. Nem nagy kunszt. Fog ez menni. Csak talán készülni kellene, nem blogolni.
Pénteken nagyon jól sikerült Sebestyén lemezfelvétele, sokkal jobban, mint azt csak úgy sejteni lehetett. Csak a pogácsareceptet kellene majd megszereznem...
Legújabb két filmélmény a Facér Jimmy (7/10) és Az álom tudománya (%°*/^ˇ). Az előbbi amerikai független egzisztencialista - mintha A család kicsi kincse némaságot fogadott, Nietzschet olvasó kamasza sosem nőne fel. Utóbbihoz azt hiszem csak tudatmódosítók túlzott használata után lehetne helyesen viszonyulni, leginkább valami kényszeres, hülye vigyorgással-vihogással. Vagy csak húzkodja az ember a száját, hogy mi ez a marhaság. De persze egynek jó.
Nekem vajon miért csak néhány másodperce tűnt fel, hogy Istvánnak van ł és Ł a billentyűzetén? De miért pont ezek a lengyel karakterkészletből, ha a többi magyar???
Rejtélyek. Titkok.
Vagy csak az agyamra ment a nyári szünet, és nem tudok megbirkózni a kötelességekkel meg a tizenegypár fokkal. Hát majd adok én nekik!
(De az biztos, hogy a fűtési szezonon kívüli tízezres távhőszámlát figyelembevéve inkább merülőforralóval meg rezsóval fogok szembenézni az idei zimankóval...)

Mindenki üdvözölje egy nagy HURRÁ-val a kenyérsütőnket, meg az első kenyerünket, ami még hűl ugyan, de formára rendben. Az íze meg... majd kiderül. De nem lehet mindent rögtön egyszerre akarni!
Tulajdonképpen kalandmentesen költözött be hozzánk, igaz, majd' egy hét késéssel, és török nyelvű garancialevéllel, ami még pecséttel és aláírással sem eléggé bizalomgerjesztő. Nekem. Legalábbis. De lehet csak őrülten bizalmatlan vagyok. Vagy nem tudok törökül...
Ezen kívül dúl még a függöny-láz is, mert rövidülnek a nappalok, és egyre korábban látnak be még a "gang" túloldaláról is a szomszédok a dolgozóba, márpedig ki tudná megállni Magyarországon, hogy belessen az ablakokon. Tehát ma karnis- és függönyszerző körútra indulok. Na jó, ne túlozzuk el, kimegyek az Örsre az IKEAba, iszok egy ingyenkávét, elégedetten hümmögök, itthon meg lázasan szerelek majd Istvánnal.
Aztán kilenckor elalszom. Mert holnaptól tényleg nem lehet úgy tenni, mintha nem lennék hetedéves gyakorlótanító szakdolgozó, és a tetejében nagyon lusta is...

Heti filmmustra:
- A pityergő teve története, német-mongol dokumentum játékfilm. Inkább dokumentum, a történet csak annyi, hogy elmaradhasson a natgeo-hangalámondásos narráció, és megszólalhassanak a szereplők. A kisteve bájos, az anyja szülés utáni depresszióban szenved, a gyerekek tévére vágynak. Kell egy kis vadromantika, meg elvágyódás. A Tescóban ráadásul három-négyszáz forint körül juthatunk hozzá.
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=65468
- Farkasölő, orosz fantasy. Ha nem lenne benne minden klisé, amitől csak szép ez a műfaj, talán jobb lenne, ha nem akarna a Gyűrűk Urára hasonlítani, talán jobb lenne, dehát a keleti táj, meg a szép keleti emberek mindent feledtetnek; feltéve persze, hogy nem szántuk többnek, mint rendes egyestésnek.
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=88243&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2
921 forintért megrendelhető itt:
http://www.fo.hu/hu/film/egyeb_film/farkasolo_dvd
- Szőke kóla, magyar vígjáték. Meglepődtünk, mert szórakoztató. Egész' magyar. És leginkább, mert Majka tényleg vicces. Nem kell hinni annak, aki szidja, ez teljes lelki nyugalommal nevezhető egy nagyon kellemes egyestésnek.
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=73234
http://www.fo.hu/hu/kotta/rodvd/magyar_film/szoke_kola_dvd (1490Ft)
- Kubrick menet, angol-francia vígjáték. Ez sem annyira rossz, mint amennyire mondják, persze nem szabad elfelejteni, hogy ez itt Európa, és ez itt aKubrickon és egy csalón röhögő John Malkovich társaival. És hogy a fordítón kívül még senki nem fedezett fel hasonlóságot a John Malkovich-menet és e film között. Legyünk sznobok és kuncogjunk idétlenül!
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=86668
http://www.fo.hu/hu/film/akcios_dvd/vigjatek_drama_muveszfilm/kubrick_menet_dvd (921 Ft)

Jaj, ne, ez a nyár utolsó napja utáni ősz első napja (akármit is mond Micimackó, nekem most nem látszik segíteni...) Hűvös van. Sötét. És úgy egyáltalán, vége a nyárnak. Kifogásoknak. Végtelen szabad időbeosztásnak. (vagy esetleg: Végtelen szabadidő-beosztásnak.) Ide-oda utazgatásnak. Szabadtéri koncerteknek. Életmentő fagyivásárlásoknak. Elkeserítő.
Tegnap viszont: szabadtéri Kiscsillag a Zöld Pardonban, hogy biztos, ami biztos, ez se maradjon ki, méltó búcsú, nagy ugrálás; habár, ha szabad megjegyeznem, nem tanácsos ugrálni vágyó közönségnek lírai dalokat játszani a koncertek első felében, mert elkenődnek, elmaradoznak, komolyan csalódnak. A Russian In the School-ra írt magyar zene, a Sózsák, egész egyszerűen elkeserítő (dehát mit lehet kezdeni egy számmal, melyben az énekes félig-meddig panaszkodik az orosztanulással eltöltött 15 évre, aztán meg fogja magát és edzőnek áll Moszkvába??) Persze aztán félmeztelen '89-es gimis ugrál a közönségbe (Lovasi mindenkinek üzeni, hogy vegyék fel az iwiw-en), balról ötvenesek, jobbról meg tizenévesek ropják. Pá-pá, nyár.
Kulturális rovatunk mai főhíre, hogy megvannak a szuperrangos lengyel irodalmi Nike-díj finalistái, akik között sok ismerőst üdvözölhetünk, mi, magyarok:
"Przelotem", Urszula Kozioł, Wydawnictwo Literackie, Kraków (vers)
"Twarz Tuwima", Piotr Matywiecki, WAB, Warszawa (Tuwim-biográfia)
"Obwód głowy", Włodzimierz Nowak, Czarne, Wołowiec (riport németekről és lengyelekről)
"Czarny ogród", Małgorzata Szejnert, Znak, Kraków (sziléziai németek és lengyelek)
"Asystent śmierci", Bronisław Świderski, WAB, Warszawa (regény-esszé-önéletrajz-politika)
"Bieguni", Olga Tokarczuk, Wydawnictwo Literackie, Kraków
részlet olvasható itt: http://www.nagyvilag-folyoirat.hu/2007-12-ok.pdf
"Nagrobek z lastryko", Krzysztof Varga, Czarne, Wołowiec
fordítása folyamatban

Úúúúgy várom a hétvégét...
Addig is, olvasok. szerencsére gyorsan, úgyhogy hamar túljutottam a Harry Potter and the Deathly Hallows-n, és teljesen az Oxfordi sorozat-ra koncentrálhattam (metafizika, matematika, krimi, és egy kedvencvárosom:)), miután befejeztem, neki is állhatok a "Nőmeghatározó zsebkönyvnek", és ez már, tulajdonképpen, nem is csak szórakozás lesz...
Addig is lengyel női fórumokat és feminista műhelyeket böngészek, találtam is egy idézetet, ami tökéletesen összefoglalja, ami én vagyok, ami a feminizmus, és amire mindezzel törekszünk:
'The feminist agenda is not about equal rights for women. It is about a socialist, anti-family political movement that encourages women to leave their husbands, kill their children, practice witchcraft, destroy capitalism and become lesbians.'

Vagyis, ha valaki nem tudná, ez egy szocialista, családellenes politikai összeesküvés, ami arra bátorítja a nőket, hogy elhagyják a férjüket, megöljék a gyerekeiket, boszorkányságokat műveljenenk (szó szerint! fekete macska, aljas átkok, meztelen orgiák, meg minden!), elpusztítsák a kapitalizmust és leszbikusokká váljanak.
Remélem, mindenki rám ismert.
(Egyébként egy Pat Robertson nevű rém szélsőséges amerikai tévéprédikátor mondta. Ettől még természetesen igaz.)

Semmi. Vagy, majdnem semmi. Befejeztem a régóta halogatott pedagógia szakdolgozatot, már amennyiben nem kellene folytatnom szeptemberben, ami nyilván még több nyafogásba, nassolásba és halogatásba fog torkollni. A változatosság kedvéért úgy érzem, túl sok mindent kellene csinálnom, annyira, hogy aztán majd képtelen leszek mindezt meg/csinálni, előre is fintorgok a pépékáebétéke miatti hajnalbankeléstől, könnybelábad a szemem a szakdolgozatokra gondolva, amit szokás szerint HarryPotter-olvasással próbálok orvosolni. Visszacipeltem az üres üvegeket, amik a levegőt is kezdték kiszorítani amúgy is mikroszkopikus méretű konyhánkból; de ha nem csak évente kétszer (max!) zarándokolnék el az üvegvisszaváltóhoz, nem lenne ily' eufória, hogy a sok vacakért bilétát kapok. Csak olyan rossz nézni, hogy ahogy végigzörgök az utcán, az összes hajléktalan irigykedve fordul utánam... Aztán lelkiismeretemet megnyugtatandó megpróbálkoztam egy hús nélküli lencsefőzelék-konzervvel, de ennyire talán már én sem vagyok egyetemista, és a nyomott hangulatom kergetett aztán körbe-körbe délután, hogy minek is próbálkozok: valami ennyire vacakot, amit ráadásul nem is szeretek, kár a torkon leerőltetni, mert nem gyógyítja még a legvadabb spórolási lázat sem! A maradék a hűtőben, ahányszor kinyitom, gonoszul mosolyognak a kis (lencse)szemek, pontosan tudják, hogy ebihalként fognak ficánkolni a budiban, amint meggyőzöm magam, hogy ételt kidobni vétek, nade...
Hát ennyi. Élek, virulok.

Ugye milyen szép zöld az előszobánk a rózsaszín fürdő (na, erről nem mi tehetünk, örököltük!) és a napraforgó színű dolgozó között? FRISSEN MÁZOLVA!

Besh o droM a ZP-ben, juppikezdemények a Pótkulcsban, szundi a nagyvárosban, és mikor hazaérek, csönget a postás, aki valószínűleg Johnny Rotten törvénytelen fia, s azt mondja: aláírós van, Lengyelországból. Megjött a nyelvvizsga! Ugyan nem ér semmit Magyarországon, de valljuk be, szép darab:)
Kiválogattam az összes ruhám, elkeserítő eredménnyel, mert az önbecsülésem romokban, viszont így is túl sok maradt... Ellenben kiderült egy szoknyáról, amit 6 éve kaptam egy fotós ismerősömtől, és egyébként eredeti darab 1975-ből, hogy nem is halandzsa-nyelvű újságok díszelegnek a szöveten, hanem bizony lengyel ál-címlapok! Hát igen, mikor 4 éve először és utoljára rajtam volt egy nosztalgiabulin, még talán annyit se tudtam, hogy czesc...

Tegnap kimentünk a Mesterségek Ünnepére, tiszteletünket tettük Sebestyén Istvánnál, aki Jankovics Marcell utódjának nyilvánította Istvánt, és akinél ügyesebben egy mesemondó sem kínálta a portékáját. Tegnap biztosan nem, mert az egyetlen dolog, amiben kifejezetten rossz volt a választék, a könyv volt. Ezt leszámítva már csak az árak miatt moroghatott az ember, de persze ez sem a portékákra, hanem a vendéglátósokra és a jegyekre vonatkozott. Azért egy vásárért 1200 forint talán sok, bár a gyerekes szülők biztos örültek, hogy a töpörtyűket be lehetett állítani szőni-fonni, amíg ők az árnyékban válogattak (sörözgettek, no, szörnyű hőség volt). A szórakoztatáshoz viszont az talán kevés, hogy nesztek, nézzétek, meg egy aprócska fedett színpad, ahol a műsor ugyan csodás, csak épp hely nincs elég. Nem mintha nem lenne mit nézni, tájegységenként a népművészeti egyesületekhez kapcsolódva kipakolt mindenki, ahogy Istvánnak is megjegyeztem, az ember már-már azt hinné, divatszakma ma Magyarországon a kovács, annyian voltak ott műhelyestől; csak sajnos majd' mindenhol ugyanazt árulják. Persze sok kerámia, relatíve kevés modern-trendi, annál több népi, szőnyegekben is a klasszikus vonal, nemezben minden ami elképzelhető - igazi divatcikk lett, a fene se gondolná: szőr, szappan, sajgó tenyerek... Szerencsére felvirágzott a bútorfestés, egy nagy kedvencem, és egyre népszerűbbek az ötvösök, akik elrugaszkodnak kicsit a bolti világtól, talán egyszer a filigrán is népszerű lesz... (De valószínűleg ezután is kénytelen leszek Horvátországba menni érte.) Kellemetlenül tényleg csak a cseppet elrugaszkodott ételárak értek, a fene se gondolta volna, hogy a nagyrészt szemtelen árak ráadásul 10 dekánként értendők... Kivételt képez a köleskása búzahús-pörkölttet, a nap kellemes meglepetése. Kár, hogy ezt a szép délutánt a magyar népiesség jegyében a Duna fölötti repülős-torna hangzavarában kellett eltölteni.
Fanyalgás vége, jó kis nap volt, éljen augusztus 20-a!

Ebből is látható, hogy minden a legnagyobb rendben. Kezdek ugyan begolyózni az itthonléttől, és kicsit várom az egyetemet, hogy rendszert vigyen az életembe, még ha ez azt is jelenti, hogy még Istvánnál is korábban kell majd kelnem legalább heti egy nap, pedig a vele-kelés sem az erősségem. Még 10 oldal, és megvan a tanári szakdolgozat angol-filós része, de nyűg minden leütés, nyilván. Ezért is kaparok egész nap felváltva két klaviatúrát, az egyiken megy a skype és a böngészés, a másikon szép rendben sorjáznak a betűk a wordben, és csak úgy duruzsol a nyomtató.
Nade lassan vége lesz.

Abony, Vadaspark.
A képen Mungo, már elmúlt egy éves, de a legjobb haverja még mindig egy kutya, és imádja, ha vakargatják a hasát, és szopogathatja a gazdi ujját.
Rajta és kishúgán (akit sajnos néhány napon belül már biztosan nem lehet majd egykönnyen megsimogatni) kívül a legjobb fejek persze a majmok. Bár az egyik jól ujjonragadott és idegesen leüvöltött, amikor mogyorót akartam bedugni a rácson. Elképesztő, milyen arrogáns, izgága kis vakarcs - vagyok.
http://maganzoo.fw.hu/

The Dark Knight - egyszerűen brilliáns, zseniális, fantasztikus, elképesztő. Ahol akar, nagyon vicces (lásd. akkor most eltüntetem a ceruzát...). Vagy borzasztó. Megkapó. Tragikus. Tanulságos. (És azt sem kellene sokat magyarázni, mit kereshetne egy etika- vagy filozófiaórán.)
Menthetetlenül a rajongójává lettem.

"The only sensible way to live in this world is without rules"
"Introduce a little anarchy. Upset the established order, and everything becomes chaos. I'm an agent of chaos. Oh and you know the thing about chaos, it's fair."
"I believe whatever doesn't kill you simply makes you... stranger."
The Joker

"You either die a hero or you live long enough to see yourself become the villain."
Harvey Dent

Több mint 10 hónappal az utolsó angolórám után végre kitöltöttem a nyamvadt Observation Tasks munkafüzet utolsó lapocskáit is, és most végre fellélegeztem, mert ez az ártatlannak tűnő könyvecske minimum egy háromfejű, véres fogú, habzó szájú mumus volt nem csak a gyakorlótanításom, de amúgy is rémesen hosszas egyetemi tanulmányaim során is. Mert ugyan kinek jutna eszébe amúgy azt méregetni stopperrel magát videón bámulva, hogy hány másodpercet is várt egy választva, vagy értékelni a hangmagasságát, hangsúlyát, hangterjedelmét, amikor instrukciókat ad? ÁÁÁÁÁÁÁ.
De most már túl vagyok rajta, és újult erővel vetem bele magam a további kábé 150, még Poznan előtt listázott tennivalóba, amik teljesítése lassan, de biztosan a diplomához vezet... Remélem, legalábbis.

Minden ismerősömnek, aki szeretne karriert váltani:
http://www.culinaris.hu/allas/allas.html
(azaz, a Culinaris eladó-pénztárost; sajt- és sonkarajongó munkatársat; valamint árufeltöltőt keres új üzletébe)

Rövidhírek házunk tájáról:
Örömmel jelenthetjük, hogy Eper és Menta szeretik egymást, és Vácott egybekeltek Mihályi László úr Desszertszalonjában a Fő (Március 15.) téren.
Mindenkinek ajánlom, mert látványnak sem utolsó, ami a pulton sorakozik, nade megbízható gasztroblogszerkesztők szerint a sütemények íze is remek. Én a grillázs- és eper-menta fagyit próbáltam, ami úgy édes, hogy mégsem émelyít, úgy lágy, hogy mégsem krém, nem mellesleg bearanyozott egy kánikulával terhelt napot. Sütiteszt majd ha beköszönt a rossz idő. Addig is fentebb az amerikai túrótorta.
Jöjjön Vácra mindenki!!!

Tökéletesen megnyugodtam a jövőbeli karrieremet illetően, hiszen ma felfedeztem egy lengyel állásközvetítő honlapon, hogy kint épp akkora szükség van a magyarul beszélőkre, mint idehaza a lengyelesekre. Például, ha világgá mennék, dolgozhatnék a krakkói Tescóban HR-esként. Még meggondolom, egy hét múlva jár le a jelentkezési határidő...
Igen, bármit megtennék, csak ne kelljen szakdolgozatokon törnöm a fejem, és mindeközben lehetőleg még Lengyelországban is legyek. Akarok egy Wyborczát, most azonnal. És párolt zöldséges palacsintát tzatzikivel... Borzasztó fekete kenyereket szilvás pástétommal... És azokat a csodás kicsi rożkikat az Áfonya Cukrászattól...
Na, félre a tréfát, nem kesereghetek egész nap itt, már negyed 12, munkára fel, reszkess Pázmány, jövök...

Aki eddig esetleg nem értette, miért is vagyok olyan fura gyerek, ím a legutóbbi hír, amivel kis szülővárosom a világhálóra felkerült (forrás: index):
Zalaegerszeg egyik vasútvonalán bevásárlókocsival, egy másikon pedig felüljáróról a sínek fölé lógatott dinnyével ütközött össze egy vonat; az utasok egyik esetben sem sérültek meg.
http://index.hu/politika/bulvar/vnt080812/

A nyár komótosan odébbáll lassan, persze én jobb is szeretem, amikor a likviditást az eső kopogása és a patakok tovacsordogálása szemlélteti, mint ha délibáb táncol előttem még a teraszon is. Avagy: éljen a rossz idő.
Nem lett pozsgásom. Nem feledem, amit Poznanban hagytam, egyszerűen nekem ő az alfa és ómega. Úgyhogy a bambusz kapott egy vázát, és meg kell mondani, azóta fenyegető konyhamumusból meglepően dekoratív házikedvenccé szelidült. Mindezt csak 1890ért. Behh. Az IKEA-kalandok sajnos pohártöréssel végződtek, nyavalyás papírzacskó, de azért vissza nem viszem. Különben is, jól tartottak, lehetetlen indíttatásbból ugyanis a legszínvonalasabb ételt helyezték a gyerekmenübe (aszalt gyümölcsös pulykanyárs). Csak nem értem, miért nem kaptam még soha színező-csomagot...
Szóval, semmi. Csordogál, csordogál. Valójában csak nemrég fejeztük be a reggelit... Októberi prágai út megszervezve, jegy, szállás megvan, lassan majd kezdhetem a programon törni a fejem, elvégre ez is csak egy kiváló ürügy arra, hogy az olyan szenvedélybetegek, mint én, újabb könyvekre tegyenek szert. Szigorúan a nemes ügy érdekében.

Francba a civilizációval. Az öcsém elrepült Londonba, én hazazötyögtem Vácra vonattal, és most 9:17-kor a számítógép előtt ülök és blogolok, ahelyett, hogy Barnakutyát terrorizálnám szappanbuborékokkal meg Offspringgel, esetleg a medencében pancsolnék, vagy csak szimplán a szalonnás tükörtojás maradékain csámcsognék. Behh.
Kishírek a nagyvilágból.
Már 3 napja 24 éves vagyok. Sto lat.
Október végén megyek előadni a Fiatal Szlavisták Konferenciájára Prágába. Juppííí.
Ma könyvtárrá teszem az eddig határesetnek tekinthető dolgozónkat, megvannak az új polcok:)
Este pedig megyek és veszek magamnak az IKEAban egy helyes kis pozsgást, mert ugye növény nélkül nem élet az élet, és István kivégezte az utolsót is. Bár... jut eszembe... A méretes bambuszom még mindig él. Ha kijön, veszek neki egy padlóvázát, hogy ne legyen olyan mérhetetlenül haragos... Mindig félek, hogy egyszer, amikor gyanútlanul sütöm a hagymás tojást a rezsón, rám támad.
Úgyhogy jól vagyok. Kipihenten. És tényleg nem vágyom se a nagy-, se a kisvárosokra jelen pillanatban.

Nem történik semmi. Eddig vihar volt, most meg kánikula. A kutya rémes. De próbáljuk szeretni. Még egy hét.

Csókolok mindenkit a dombtetőről!
Csodás a kilátás, mellettem almár majszolnak a darazsak, teljes az idill:)
És szerencsére nem történik semmi:)