Először is, megkérnék minden értelmiségit, akadályozza meg, hogy a közeljövőben Babarczy Eszter bármiféle rendezvényen moderátor lehessen, feltéve, hogy az nem ovis rajzverseny, ahol tökéletesen kompetens egy ilyen túlöltözött Anettka, akinek egyetlen funkciója, hogy széles vigyorral bólogat. Egyébként a CEU-s Közép-európai írók dilemmái konferencia minden résztvevője rendkívül szimpatikus volt - csak sajnos, teljesen rendszertelenül és átgondolatlanul beszéltek (hasonlóképpen feltett kérdések alapján), és ennek következtében nem hiszem, hogy azzal a gondolattal álltak fel a végén: na, ezért érdemes volt Budapestre jönni. A romániai résztvevőkkel való találkozást minden meggondolatlanul fröcsögő magyar hazafinak kötelezővé tennék, mert nagyobb szeretettel beszéltek a magyar irodalomról, mint némely magyartanár a mi kis országunkban, és mindenképp nagyobb hozzáértéssel sok értelmiséginknél. Szlovákiából a végtelenül szimpatikus Michal Hvorecky érkezett, fiatal és nagyon magabiztos, nagyon tudatos író, a legjobb ellenszere annak, hogy a panaszkodást és a melankóliát tekintsük csak közép-európai unikumnak. A bolgár írónő kissé elveszett volt, de talán ez is jelzi, valami el lett rontva: érdekes egymás mellé ültetni irodalmárokat és írókat, nade mégis mi az a posztmodern korban, amiről ők közösen tudnának dönteni? Hacsak nem a könyvkiadás problémái, ami valamiért utóbb szintén felmerült, de ez esetben mi tartotta távol a könykiadók, könyvkereskedők vagy egyszerű könyvfogyasztók seregeit a megbeszéléstől? Lengyelországból Olga Tokarczuk, Kinga Dunin és egy prágai bohemista, Joanna Derdowska érkezett - velük szemben egészen nyilvánvalóan elfogult vagyok. Ígérem, holnap visszatérek főbb gondolataikra.
Nagyon szomorú, hogy mindezt a szervezetlenséget elég ügyetlenül próbálják meg palástolni. Jól bántak a sajtó képviselőivel, de mindenki más is kézbe foghatta a nem rosszul összekészített sajtóanyagat; első körben a hirextra.hu-n találtam egy cikkecskét ez eseményről, ami elsősorban Konrád György előadását méltatja - ebből is látszik, hogy a szerző már alatt, vagy rögtön utána elmenekült, hiszen angol nyelven felolvasott (egyébként minden bizonnyal kiváló, de legalábbis akár számomra is érdekes) esszéje teljes mértékben élvezhetetlen, mi több, érthetetlen és követhetetlen volt. Komolyan fontolgattam, hogy angol szakos létemre felteszem a fülhallgatót és a szinkrontolmács által felolvasott magyar eredetit próbálom élvezni, nade ez már mégiscsak komikus lett volna.
Másodszor, bocsánatot kérek Ben Stillertől, és mindenkinek ajánlom a Trópusi vihart. Persze, bohóckodás, nade éppen elég művészfilmet néztem mostanában ahhoz, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet; és igen, természetesen nem minden másodperce új találmány, de akkor is, együtt röhögött a mozi, ami a Macskafogó II óta nekem nem is tűnik olyan elhanyagolható telejsítménynek... Sajnos a Moziünnep úgy tűnik, nem olyan népszerű idén, mint tavaly volt vagy tavalyelőtt, biztosan kevesebb a pénz, a jegyek meg még így is drágák. De azért a magam részéről köszönöm az élményt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.