A félév során elutaztam…

• Varsóba, születésnapra és ez alkalomból Kiscsillag – Sidney Polak koncertre
• Krakkóba, hogy találkozzak az emberrel és a rokonokkal
• Londonba, hogy találkozzak az öcsémmel, és továbbmenjünk Brightonba és Cambridge-be (és fel sem sorolható/-andó a sok kaland)
• (és egy nagyon picit kirándultunk a Wielkopolska Nemzeti Parkban is:))
  

A félév során megnéztem…

• Poznanban: a városházát, a Nemzeti Múzeumot, a szecessziós kiállítást az Iparművészeti Múzeumban, a várat, egy Stasys-kiállítást, az új állatkertet, a Cool Kids of Death koncertjét, a Red Bull repkedést, a Juwenaliát…
• moziban: a Sweeney Toddot és öt magyar filmet a Magyar Filmtavaszon…
• színházban nem voltam, és vége a szezonnak. Micsoda mulasztás! De Ewától mindig tudtam, mit játszanak…

Konferenciaturistaként nagyokat hallgattam: az irodalmi Gender-napon, az egész Genderfesten, a Widmowa Biblioteka-konferencián, voltam előadáson a cseh képregénybről, Homobiográfia kötet bemutatón, olvasótalálkozón Pilchel, Magyar Napon, a komparativista kör doktoranduszai előadásán, egy konferencián a PRL hatásáról az irodalomra…

Vettem

• legalább 25 könyvet (mert már van, ami otthon van, és kaptam ajándékba is…), rengeteg Gazeta Wyborczát, egy térképet és egy rejtvényfüzetet, 5 DVDt, 1 CDt
• sok-sok füzetet, lapot, tollat, színes kihúzófilcet, és rengeteget, rengeteget fénymásoltam (ez most mind körbevesz, mint az óceán lágy hullámai)
• egy túraszandált – úgyhogy kalandra fel!
• olyan pihepuha ágyneműt, amit megirigyelnék az utódomtól, úgyhogy inkább hazacipelem. Mint ahogy a lámpát, huzatot, törölközőt, a csíkos müzlistálat és talán még a csini rózsaszín rongyszőnyeget is, ami igazán jobbat érdemelne, mert mindig berúgom a sarokba. De elképzeltem, milyen jó lenne egy ilyen vidám kis szőnyeg az előszobába… Hogy a virággal mi lesz, még nem tudom. De jobb kezekben hagyom, mint a krakkói bambuszom, ígérem. A szemetes marad (bár cuki és piros)
• de a legfeleslegesebb dologért holtversenyben vannak: kávé lengyelesen, cukor nékül, automatából (véletlen), a 2. csoki, amit azért kellett venni, hogy az 1. végre kiessen az automatából (de hatalmas szolidaritás velem, a végén vagy négy amazon verte érte az automatát. De nem esett le...), egy zseniálisan új angoltanító segédanyag, aminek még mindig nem értem a használati utasítását, és 5 IKEA vállfa - csak hazaérve esett le, hogy nemhogy akasztós szekrényem nincs, de még egy kampóm se a falon, a formája miatt pedig nem lehet beakasztani semmibe... De legfeljebb száz forintba került bármelyik...
  

Igyekeztem kihasználni a remek alkalmat, és eljártam:

• nyelvórára, hetente 450 perc terjedelemben, és elvégeztem, a szám fülig ér.
• History of Poland, azaz lengyel történelem órára, amit egy fergetegesen lendületes ötvenes vezetett irigylésre méltó angollal és hozzáértéssel. Bárcsak mindig így tanították volna nekem a történelmet! De jegyet nem szerzek, a fene se menne neki a lengyel töri szigorlatnak még egyszer…
• Sex/Gender and Feminism in Philosophical Perspective, azaz Gender és feminizmus a filozófiában órára, ami nem mindig volt filozófiai (ez egy eufemizmus), nem mindig volt angolul (a hölgynek sokkal jobb a franciája), viszont sokat olvastam, és egy kicsit úgy érzem, most már van jogom erről szakdolgozni. Megismertem nagyon érdekes ukrán, török, német és lengyel lányokat. Hiányozni fog, de az ezer oldalnyi fénymásolat remélem, még évekig velem marad…
• Pozitivizmus valamint Młoda Polska előadásra, ami újra megmutatta nekem, mennyire nem tudják a diákok, milyen szörnyű egy előadónak azt nézni, hogy a lelkét kiadva sem méltatják figyelemre. Én igyekeztem, mert alig értettem, olyan éteri regiszterekben jártak a professzorok, hogy az egy erős középfokkal gyakorta akár halandzsa is lehetett volna még. De valamiért megkedveltem őket, mert ők azok, akiket lehet tudósként tisztelni (ha pedagógusként oly könnyen sarokba is szoríthatók). Ott voltak például a nyolcvanhoz közelítő előadó hosszú szünetei, amikor a hallgatóság lélegzetvisszafojtva figyelte, jön-e még a következő mondat, vagy örökre elhallgat. Neki már az idő más sík, mint nekünk. Vagy amikor az ideges koranegyvenes végigkacagta az órát, mert éppen „A 19. század legrosszabb cikkei”-felolvasást tartott egy márványkötéses antológiából.
• Alakok, témák, hagyományok a női költészetben. Maga a dékán tartotta, és örülök, hogy bizonyos értelemben így hátulról kaphattam el elébb a lengyel költészetet, mert erről biztosan nem hallottam volna semmit otthon, ahol mindenre mindig olyan kevés idő jut. Remélem, a nemrég emlegetett dolgozatom értékelni fogja
• Elidegenedés – az ezredforduló irodalma. Ezért olvastam végig először könyvet lengyelül, mert azért valljuk be, korábban nem kacérkodtam ilyesmivel. De itt kellett. Jókat. Ha nem is mindig sikerült, rászoktatott, hogy legalább 150-200 oldalon végigküzdjem magam hetente. És szerettem ülni és hallgatni, és szeretném ha lenne még, még, még…
• Végül, de nem utolsó sorban, kacérkodtam az alábbiakkal: Romantika – határozottan tehetségtelen előadó ifjú hölgy, aki úgy gondolja, pusztán az élvezet kedvéért is érdemes és hasznos hadarva felolvasott Schellinget hallgatni. Európa és a romantika – sajnos olyannyira frankofón az előadó, hogy esélyem sem maradt, minden lényeges szó számomra legfeljebb fonetikus átirat. És ez megint eufemizmus. És Izolda Kiec, egy népszerű hippi irodalmár Maszkok és maszkabál a női dalszerzőknél. Csak sosem írta fel a címeket vagy osztott ki szöveget, pedig akkor sosem hagyom el, mert jó nézni. Még akkor is, ha projektál, olybá tűnt nekem, mert valahogy Poświatowskából is természet-gyereket fabrikált.

Hát, ennyi.

Csak hogy senki ne érezze, a Tékozló Homár csak Magyarországon jöhetett volna létre: Lengyelországban van olyan település, ahol 37 földműveléssel foglalkozó szülő óvodai kérelmét azzal utasították vissza, hogy csak azokat a gyerekeket veszik fel oviba, akiknek dogloznak a szüleik... Márpedig ők otthon vannak, és nem dolgoznak hivatásszerűen. Éljen, éljen, egyik ember őrültebb, mint a másik!!!
És még egy hír a magyar néplélekről: a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról letölthető a Piszkos Fred, a kapitány rovásírással. Hülyének hülye, de hogy szent-e?
http://mek.oszk.hu/05900/05965/index.phtml
Az utolsó, mert kezd úgy tűnni, nem csinálok semmit, pedig épp a dolgozatomhoz nézegetem, vannak-e újabb források. Persze, nők, feminizmus. Idézet egy bizonyos Beller Tilmann atya előadásából:
"Ez a világ most még úgy néz ki, mint a konyha, ha az asszony négy hétig kórházban volt."
Természetesen kiderül, hogy a nihilista, aki önmegvalósításra törekszik, úgyhogy menjünk haza, legyünk türelmesek a férjünkkel, és súroljuk ki a kádat. Mert megérdemeljük. Annyira szép, amikor azt mondja valaki: jaj, a férfiak rosszak voltak, ejnyebejnye, de most azt mondom, menj haza Isten áldásával, rakj rendet, főzz ebédet, mert ő nélküled képtelen erre. Hidd el, ez az összes értéked, a gondoskodás. Ő meg majd gondolkodik, mert az megy neki, én meg majd szólok, hogy néha hallgassa meg, amit mondani akarsz, és ne bántson majd annyit. Na, ergye, de hús is legyen benne!
Kár, hogy olyan kevés a filozófiai szöveg, és olyan sok az ilyen anti-/emancipatorikus botrányos firkálmány, amin persze lehet kuncogni, de nekem legfelejbb szórakoztató, nem hasznos...

Visszapártoltam az indexhez, mára sikerült írniuk egy kiegyensúlyozott, intelligens cikket a tegnapi plakát-botrányról.

Elegem van a magyarokból. Nem vándorolhatna ki minden épeszű addig, amíg ez a rengeteg tudatlan, homofób, "mindenarabterroristázó", szégyentelenül profitorientált vadmarha lemészárolja egymást, mert a szomszéd barna, átesett a meggy, a terjesztők még többet akarnak, és ha már egyetlen arab, zsidó, kínai, meleg, fogyatékos és nő sem lesz az országban, akkor majd a még normálisabbak, még heteróbbak, még keresztényebbek, még fehérebbek lesznek a nyerők, akik tovább gyilkolhatják a kevésbé azokat? És akkor hazamehetnék, mert valójában szeretem a zalai tájat...
Azt hiszem, leveszem az indexet a kezdőlapomról, és berakom a mivilagunk.hu-t. Azon legalább csak annyit akarnak mondani, hogy boldog leszek, ha csillog a konyhám és finomakat főzök a családomnak vacsorára. Az összes többi mellékes, csak a szalvéta legyen élérehajtva.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.


Igen, az illető lány blogja az egyik, amiről sok mindent megtudhattam arról, milyen is egy igazi magyar ember, és miért is kell fröcsögve szidalmazni azt, aki elmegy külföldre, vallást vált, és még boldognak is érzi magát. Mi a fenét tud a legtöbb magyar a kereszténységről, főleg fiatalok, akiket a rendszerváltás után rohamtempóban kereszteltettek meg a kedves szülők, és sürgősen átképzett hittanárok verték a fejükbe a dogmatikát? Mutassanak már nekem egy hívő keresztényt, aki ennyire képes gyűlölni ismeretleneket? Ugye, egyszerűen definíció szerint nem megy... Még egy kereszteletlennek mint én sem...
Aztán beleolvasgattam az indexen a Melegfesztiválhoz készült plakát kommentjeibe. Amikért egyébként nagy felelősség terheli az eddigi kedvenc portálom, mert ők tálalták olyan címmel, hogy mindenki nekiugrott. Nekem meg tetszik, szerintem jó ötlet, és a cím alapján én sem ezt gondoltam. Bár elég elkeserítő, hogy otthon még addig sem jutottunk a plakát szerint, hogy egymással szolidaritást vállaljanak a melegek, biszexuálisok és transzneműek, miközben elég sürgető lenne a helyzet, hogy valami toleranciaszerűséget kicsikarjanak ebből a mi kis közösségünkből...
Kiábrándító, hogy míg a romákkal való szolidaritás metró-kampányát olyan szépen sikerült bemutatniuk, egy ilyen gusztustalan bulvárcímlapig jutottak a melegekkel...
Látszólag semmi köze nincs aközött, hogy "a nemi hovatartozása, politikai meggyőződése, vallása mindenkinek a magányügye satöbbi" kimondatott és megvalósul a gyakorlatban - de vajon miért ciki nem járni hittanra? Miért nem láttam még olyan wiwes oldalt, ahol valaki az azonos nemű kedvesével mosolyog a kamerába - csak rengeteg "kapcsolat"-bant, ahol a fotókon csak és kizárólag azonos nemű haverok vannak? Különösen egy annyi kóros esettel terhelt országban, mint Magyarország, ahol a "magyarsággal", heteroszexualitással meg a keresztséggel nagyon, nagyon sok devianciát lehet legitimálni, érdemes lenne kicsit meggondolni, mi is a fontos... (Ahogy persze például Lengyelországban is, ami itt is épp ugyanennyire idegesít...)
Nyilván ezután megtudhattam, hogy a legjobb az lenne, ha szegény terjesztőket, akik több mint a könyv árának felét teszik el, csak ne játsszák ki a kiadók, és próbáljanak meg legalább valamennyi bevételre szert tenni saját terjesztésű akcióikkal. Őrület. Ráadásul semmi nem ösztönzi jobban az embereket az olvasásra, mint a mérhetetlenül elszállt magyar könyvárak, főleg rögzítve. Ja, hogy azt olvasni is lehet, nem csak készpénzre cserélni? Nem is tudtuk, mire való... Mint a Zenebirodalom visszavágban: Látta volna előtte! Vécé és bidé! (bezzeg most, hogy ezek az izék árulják itt a lemezeiket...)

Sajnálom, vizsgaidőszak, napok óta. A legérdekesebb esemény, hogy tegnap megjelent egy lelkes amatőr szúnyog a szobámban. És hogy ma reggel pechem van, bármit akarok reggelizni, már rég tönkrement (elfelejtett cottage cheese, zöldségekkel és fűszerekkel), megpenészedett (vasárnap vett kenyér), lejárt (rosszabb napokra bespájzolt gyümölcsjoghurt). Itt a nyár...
Szombaton a Juwenalia unalmas. Vasárnap a Red Bull repkedés szellemes (youtubeon sok videó van fent), kár, hogy a fulladásos halál fenyegeti a lelkeseket, mert százak a villamosokon, tízezrek a tóparton. És naaagyon meleg.
Most meg, szobamagány, még két óra, és leadok egy esszét. Lengyelül. Persze nincs kész. Mondom, vizsgaidőszak...
Leadtam. A test és a lélek léte - Halina Poswiatowska mily bájos e csontváz és Sylvia Plath Lázárasszony című versének összehasonlító elemzése. Kitaláltam, hogy olyan új ismeretelméletet vezetnek be egy amolyan újabb, episztemológiai kopernikuszi fordulattal, mely a mozgás kategóriáján keresztül felszámolja test és lélek valamint élet és halál hagyományos dichotómiáját, folyamatossá téve dinamikus átalakulásukat.
Aztán megnéztem a Hard Candyt. 9/10, legalább.
Nem tudtam felverni kézzel a tejszínhabot (az férfimunka, komolyan...), ezért trutyiban úszó áfonyás pierogit ebédeltem. Tényleg jó. Leküzdöttem egy újabb ellenérzést a lengyel konyhával szemben. Azért Tesco-flakit soha, de gyümölcsös pierogit is csak valódi, kemény habbá vert tejszínnel...

(Igazából ez tart lázban: véletlenül kezdtem el olvasni tavaly egy régi, de nem túl közeli ismerősöm blogját az interneten, aki ugyanakkor ment ki ösztöndíjjal Jemenbe, mint én Krakkóba. Sok hirtelen fordulaton keresztül most boldog kismama, muszlim, és ott akarja leélni az életét. Amikor mindezt megírta az origo -wiw sorozatában, olyan szennyáradatba kezdtek a hozzászólók, ami gyakorlatilag egy verbális megkövezésnek tekinthető. Többek között arról, hogy minek tünteti fel a wiwen a blogoldalát, ha nem akarja, hogy vadidegenek olvassák. Remélem, nincsenek olyan idegenek, akik szeretnének arra használni egy közösségi oldalt, hogy megalázzanak. Esetleg azzal járok a legjobban, ha törlöm magam a wiwről? Vagy mi lenne, ha csak 3-4 embert hagynék fent, és minden mást elrejtenék, nehogy megtaláljanak azok, akik nem is ismernek annyira, amennyire? Micsoda paranoid hülyeség. És ha mégis bátran blogolok, akkor ha leírom, hogy mit ebédeltem, sekélyes alaknak minősülök? Ha nem a belpolitikát, kulturális közéletet vagy főbb látnivalókat taglalom, ostoba vagyok? Ha ráadásul olyan stílusban, mint a mindennapi kommunikáció, akkor közönséges? És miért olyan okos magyaros jófejek azok, akik utána ocsmányságokat kommentelhetnek? Szokás szerint olyan dolog a varázslatos magyar néplélektől, amiért nem akarok hazamenni...)

Nem tudom, ki olvassa a blogom, de tenkjú, tenkjúszómács. Több mint háromezer, vaó.
És ahogyan ma elköszönt egy török csoporttárs, aki nemsokára hazaindul: Have a nice life:)
És tényleg, miért ne?!

Na, jó, egy kis kalandozás bele kell férjen.
Mert ma kezdődött a Juwenalia!!!
Na jó, csak a fesztivál része. Szerencsére az előrelátó rektor szünetet rendelt el. Különben is megszöktek volna az emberek. Ma ugyanis, a felvonulás megközelítőleg két órája alatt, lehet sört inni a város közepén, az úton sétálva, tömegesen. Énekelni. Ostoba jelmezekbe öltözni. Táncikálni. Ökörködni. Esetleg: marhulni.
De mit kezdhet egy város, aminek a negyede egyetemista?
Először is, a városházát meg kell ostromolni. Ezután megszerezni a kulcsokat. Hatalomátvétel során a város közlekedését órákra leállítani. (De ennek néhány ember még örül is, a legjobb helyről nézheti a felvonulást:) Aztán, követni a saját egyetemed kamionját - sajnos az AMU az első, így a többiből nem lát sokat a polonista, de a durva technótól a tánczenén át a komplett rock- vagy fúvószenekaron át minden. Egyetemi karszalag. Egyetemi rendbontók. Falanxba rendeződő mérnökpalánták. Pelenkások, boszorkányok, ördögök, fiúlányok, lány Mikulások, múmiák, egy kutya sörösdobozból, akit sétáltat a gazdája, miegymás. És, bár ez már nem a móka és kacagás, Újszövetséget osztogató szektások, boldogan mosolyogva: "Kérlek, ne kövess el bűnt a hétvégén!" Ugyanmár. Egy bulin, ahol csak sört lehet inni, zsetonért?
Ma siettem haza, de ígérem, majd szombaton bepótolok mindent. Pedig beatbox. Reggae. Okos rap...
(Holnap techno, na oda nem megyek...)
Addig is, míg jelentkezem, jók legyetek.

Sajnos egyre inkább közelednek a féléves beszámolók és miegymások, úgyhogy mindenki utólagos engedelmével igyekszem nem keveredni kalandokba, hanem itthon vagy válogatott könyvtárakban ülni, meg-megszakítva mindezt kávészünetekkel, és nem pánikolni. Mondom, nem!
Sajnos ez megint csak azoknak vicces igazán, akik tudnak lengyelül, de, összefoglalva, a híres szám (King Kong Five) eme feldolgozása a katicabogár szemszögéből mondja el, milyen is volt papa és mama, és milyen az élet a földeken. Na jó, lefordítom, DE CSAK NAGYJÁBÓL, és most már tessék megnézni!!!)
https://youtube.com/watch?v=sYPMvVQpNHc

Papa mój był gościem z plombą Apu vendég volt a plombából
Moja mama zaś sexbombą. Anyu viszont szexbomba
Tak złożyło dziwnie się, Így alakult hát oly furcsán
Że spłodzili właśnie mnie. Hogy összehoztak épp engem
W lesie oraz na łące, Az erdőben és réteken
Każdy wie o biedronce. Mindenki tud a katicáról
Bo ja jestem biedronka, baby, Mert én vagyok a katica, bébi,
Ja jestem biedronką... Én vagyok a katica...

On jest biedronką x2 – ja jestem biedronką Ő a katica, ő a katica - én vagyok a katica
On jest biedronka x2 – umiem śpiewać gromko Ő a katica, ő a katica - dörgő hangon énekelek

Jest już rzeczą oczywista, Teljesen egyértelmű dolog hát,
Że zostałem wokalistą. Hogy énekes lettem
Lecz jak dobrze tu widzicie, Dehát mint ti is jól tudjátok,
To jeszcze nie wszystko. Ez még nem is minden.
Zaraz dojdzie do tego, Mindjárt elérek odáig,
Że przedstawię każdego. Hogy bemutatok mindenkit
Bo ja jestem biedronka, baby, Mert én vagyok a katica, bébi,
Ja jestem biedronką... Én vagyok a katica...

On jest biedronką x2 – nie myl mnie ze stonką Ő a katica, ő a katica - ne keverj a burgonyabogárral!
On jest biedronką x2 – oddycham przeponką Ő a katica, ő a katica - rekeszizomból lélegzek (?!)

Teraz skład zaprezentuję: Akkor bemutatom az együttest:
Motyl chórki podśpiewuje, Lepke énekli a refréneket,
Truteń żwawo kiwa się, Méh élénken rázza magát,
Zaś dżdżownica robi (phuuuu)... Míg kukac azt csinálja (phuuuuu)...
Swingujemy bez oporów, Ellenállhatatlanul szvingelünk
Nie śpiewamy rock and rolów. Nem énekelünk rock'n'rollt
Debiut nasz mieliśmy zaś Első fellépésünk pedig
Na festiwalu w polu... A mezei fesztiválon volt..

On jest biedronką x2 – bardzo lubię słonko Ő a katica, ő a katica - nagyon szeretem a napocskát
On jest biedronką x2 – i napój ze słomką Ő a katica, ő a katica - és a szívószálas itókát

Rąk i nóg mam od cholery, Ördög hozta kezem lábam
Co sześć kończyn to nie cztery, Hat végtag az mégsem kettő
Ale na to nie ma rady, De nem lehet vele mit csinálni
Jesteśmy owady. Mivel rovarok vagyunk
Lecz jak zauważyliście De mint biztosan észrevettétek
Jest wyjątek oczywiście: Vannak persze kivételek is:
Dżdżowniś nie jest tu przykładem, Kuki itt most nem jó példa,
Bo jest jednośladem... Mert ő csak "egysoros"...

Jest jednośladem x2 – bardzo złym przykładem Neki nincs egy sem, neki nincs egy sem - nagyon rossz példa
Jest jednośladem x2 – szoruje pokładem Neki nincs egy sem, neki nincs egy sem - súrolja a földet

Muzykalny z nas kwartecik. Muzikális négyes vagyunk
Nie bez przyczyn the beatlesi A bitliszék sem véletlenül
Swoją nazwę, tak się składa, Szereték, úgy tűnik,
Wzięli od owada. rovaroktól nevük.
Czas już lecieć grupy członkom. De ideje továbbrepülnünk
Pożegnajcie się z biedronką. Búcsúzzatok el a katicától
Jeszcze tylko refren Csak még egyszer a refrén
I znikamy za zasłonką... És eltűnünk a függöny mögött...

On jest biedronką x2 – nie myl mnie ze stonką
On jest biedronką x2 – nie Krystyną Prońko

Oké.
Először is kérem, aki nem érti ne is próbálja ismerőseitől megkérdezni, mit jelent a felirat.
Másodszor, aki valamelyest is homofóbnak, "konzervatívnak", megbotránkoztathatónak stb érzi magát kérem szépen NE olvasson tovább.
De a mi albérletünk nem ilyen. Nem, akkor sem, amikor nem iszunk ribizlibort. Utóbbi tény ugyanis semmit nem változtat azon, hogy lakóközösségünk nem minden tagja vonzódik az ellenkező nemhez.
Akinek nem áll fel a szőr a hátán egy kis vicces leszbikus sitcom-jellegű animációtól, és jó az angolja, annak nagyon ajánlom ezt az oldalt. Csak az a baj, hogy az idióta kis dalocska hamar az ember fülébe kúszik, aztán mindenképpen ki akar bújni, és persze nem feltétlenül dúdolgathatunk ilyesmit a villamoson reggel, következmények nélkül. Arról nem is beszélve, milyen vicces, ha fiúk éneklik...
http://www.lizzythelezzy.com/index.html

Szörnyen aludtam. Álmomban hazaindultam, de lekéstem az átszállást Szolnokon, ami a Balaton partján volt, ahol anya szüleinél (akik persze mellettünk laknak Zalaegerszegen) szembetalálkoztam az unokaöcsémmel, akinek arany lett a haja, és az öcsémmel, akit a saját nagyszülei a barátnőmnek néztek, és aki elmesélte, hogy amikor baristaként dolgozott a Café Neróban, egyszer majdnem a földbe gyökerezett, és a mai napig nehezebben mozog az egyik lába, ami elfásodott.
http://www.towelday.kojv.net/hungary/

Mivel a legnagyobb esemény, hogy ma emberemlékezet óta először volt e napon tanítás (tegnap nemzeti ünnep, de a rektor szerint túl sok a hosszú hétvégénk...), valamint hogy találtam a teszkóban standard paprikát, és a lakótársaim már kerülgetik is a lecsósfazekat, jöjjön inkább egy-két link. Meg a Triceratopsom, ha nem is az enyém, legalább képen.
Ezt láttuk színházban:
http://www.shakespeares-globe.org/theatre/annualtheatreseason/kinglear/
Itt buliznak a hangyák élőben (kicsit várni kell, türelem):
http://www.nhm.ac.uk/kids-only/naturecams/antcam/
Ez az egyik képregénybolt, a British Museum mellett:
http://goshlondon.blogspot.com/
Ebbe a múzeumba kell mindenkinek előbb-utóbb elmenni:
http://www.soane.org/
Ez a film a megfelelő bevezetés a Fleet Street múltjába (kint már dvd-n is):
http://www.sweeneytoddmovie.com/
Ha ezt a múzeumot látogatjuk meg, a helyszínen kiválaszthatjuk a minket érdeklő festményeket, és ő összerak nekünk egy útvonaltervet:)
http://www.nationalgallery.org.uk/
Ez egy nagyon kellemes cider, amitől nagyon jót aludtunk:
http://www.westons-cider.co.uk/acatalog/copy_of_Organic_Cider__12x500ml_.html
Ez a legjobb bolt Camdenben, ha a rave nem is az én stílusom (sajnos itt nem látszik, de megér egy képkeresőt a berendezés...):
http://www.cyberdog.net/cybershop/pages/home.php
A szépséges piac, ami kicsit Diagon Alley, avagy Abszol Út (állítólag):
http://www.leadenhallmarket.co.uk/index.php
A La Perla, felteszem, nem először vagy utóljára megemlítve ehelyt:
http://www.cafepacifico-laperla.com/laperla/index_cg.htm
Egy őrült hely lökött honlapja:
http://www.brightonpier.co.uk

Gyors összefoglaló következik.
május 14, szerda - éjszaka repülni csodálatos, nem kell térképésznek lenni, hogy beleszerelmesedjen az ember az erekként futó kicsi utcákba, amik behálózzák a tájat, mint egy hatalmas karácsonyfa égősora; bár nehéz eldönteni, rettenet vagy kész csoda, amikor London elfoglalja a horizontot
május 15, csütörtök - megismerem az edmontoni IKEAt, s olyan, mint az összes többi e világon, de megtérítek még egy embert kebelére. Aztán szétdöntjük Dani szobáját, szusizunk a romok felett, és csak estére végzünk, amikor a Globe vár minket és Lear király. A hipermodern Temze-partról egyből valami reneszánsz-mai hibridbe csöppenünk, mert hiába szorongatjuk a műanyag borospoharat, zörgetjük a chipseszacskót, amikor a csörgős botosok angoljából szót sem értünk, a színpadon pedig furcsa sarus alakok régi zenét játszanak. Az állóhelyek hangulata tényleg fergeteges, de sokkal fárasztóbb majd' három és fél órát állni, mint azt képzeltük. A színészek csodálatosak, Szekspir örök, a begörcsölt derekat feledteti a séta hazafelé. Mindenkinek kötelező lehetne.
május 16, péntek - Nehéz kelés már másodszorra, South Kensington, Natural History, avagy Természettudományi Múzeum, mondjuk. Még a kertje is kedves. Remek három órát töltünk a kiállítások harmadának gyors megtekintésével, dinoszauruszokkal fényképezkedünk, online is közvetített termeszvárat bambulunk, nem vásárolunk plüss Triceratopsot. (Pedig ooolyan cuuuki!) Kiderül, hogy a lovaknak könnyebb futni, mint az elefántoknak - de csak egy Tyrannosaurus hal bele azonnal, ha elesik. Volt egy olyan info, hogy hídemelés lesz, némi cédé/dévédé/könyvesboltozás után felkerekedünk hát piknikezni a Temzéhez. Nem emelnek, persze. Valamiért elindulunk a legközelebbi metrómegállóhoz. Aztán a következőhöz. Meg a következőhöz. Kedvenc kocsmanevem az "Akasztottakhoz, vízbe fojtottakhoz és Felnégyeltekhez" lesz. Dani keze egy doboz hideg Pepsibe akad a kihalt utcán egy korláton. Csodás esti képeket kattintunk a kivilágított St. Paulról és gyaloghídról nézzük az utolsó fénysugarakat. A vége persze az, hogy elkeveredünk Covent Gardenig, és megismerteti velem Dani a sörkínálatuk egynegyedét. De nekem elég is...
május 17, szombat - a nemfényképezés napja. Fene se érti. Túrázni akarunk, de múzeumokkal kezdjük: kínai kertecske a British előtt, kis képregénybolt; átsétálni John Soane-hoz, és nem kattintgathatok, pedig ez már így a vég, mert ennyi szépséget ebben a zűrzavaros harmóniában hogy nem lehet hazavinni!!! Nem. Építészünk kétségkívül zseniális, el lehet veszni a panorámában és a részletekben is, ahogy egy hatalmas raktárrá varázsolt háromszintnyi villát London szívében. Nekem a kedvencem az alsó szinti teázója, a zseb-gótikus katedrális... Innen ebéd után Templebe indulunk, de még véletlen sem lehet bejutni: esküvő. Sétálunk hát, amolyan fél-legálisan a jogi kar épületei között, az eső most már feltűnően eltérít minket eredeti programunktól, ami a Fleet Street gyilkosságokban gazdag történetének megismerése lett volna. Megint elindulunk egy közeli metrómegállóig. A végén mindenféle szükségleteim kikényszerítenek egy rövid sétát a National Galleryben: csak a korai fő attrakciókat lehetséges végigrohanni szűk ötven perc alatt: van Eyck , Botticelli, Bosch, da Vinci... Innen záráskor már csak séta Covent Gardenbe, meghallgatni egy eltévedt operaénekest a teraszról, és aztán igazából eléggé el is fáradunk, kis séta még, mert kell, mint az elveszett Indiana Jones-plakát pótlása, és haza, haza... Cider mellett filmen elszundítani.
május 18, vasárnap - az Elveszett Wetherspoon Kocsma helyett a Helyi Subway Kifosztása Camden Townban, ahol a piacon egy egész délelőttöt tekeregtünk, Dani szert tett egy kiváló kalapra, továbbá ettünk kínait a Regent's Canal partján meg rántott rákollókat. És néztük a világ merre fut, szalad. Nem akaródzott nagyon elindulni, de megint ígértek egy hídemelést! Ami megint máskor volt végül, mi meg álltunk a fagyinkkal a parton, és csak néztük, hogy a hajó már a kikötőben, a híd a helyén, neee! Elindultunk egy kisebb sétára a Cityben, ha már a nap úgy döntött, sütni kegyesked'. Megnéztük, hol kanoskodott és ájtatoskodott Samuel Pepys. Megtudtuk, hogy minden bankokhoz kötődő épületben lezajlott valaha egy akkora botrányos csalás, amekkorát a világ nem látott. Bank of England, Royal Exchange. Aztán a kecses Leadenhall Market, ahol épp minden zárva már, de így is csodaszép. (És Diagon Alley...) Aztán még Guildenhall. Ahol a templom melletti kertben pontynyi aranyhal úszik. Aztán még St Mary-le-Bow, és a sikátorok megette. Újabb szokatlan beállításokból nézzük meg a St Pault. És elmegyünk Dani bárjába megint, és szerény személyem a bevihető alkoholmennyiség tízszeresét fogyasztja el, de a hangulat ettől még remek, kedvem jó, és haza is jutunk...
május 19, hétfő, Brighton - száguldás, National Express, a tenger meg szerelem viszontlátásra, móló, séta, bokáig belemerészkedés, kavicsgyűjtés és kacsázás, rengeteg fish'n'chips, friss homárfarok fokhagymás majonézzel, nyers kagyló ecettel locsolva, kávé a királyi pavilon mellett, óriásteknős és felettünk úszó cápák az akváriumban, rengeteg képregény, de még több antikvárium, hangulatos utcák, szép házak. Tááánger!!!
május 20, kedd, Cambridge - rémes késéssel esünk a városba, tagok nyújtóznak, infó keres, Starbucks belőve, program tervez. Cambridgere persze egy nap nem elég, kilőve a múzeumok és a collegeok szinte minden része, mert vizsgaidőszakban a diákoknak csend kell. Az persze, ezek is csak olyanok, mint minden más egyetemista, épp csak könyvvel nem tűnt fel egy se... Folyó. Hídak. Clare College. King's College Chapel. Hűűűű! St John's College. Utcák. Hídak. Folyó. Utcák. Hídak. Folyó. És aztán haza kellett menni. Jajj, ne...
május 21, szerda - bundáskenyér, filmnézés, ostobaságok nézése és ökörködés. De egyszer el kellett indulni, bármennyire halogattam. Amiről kiderült, nem is volt olyan jó ötlet. A kinyomtatott Priority Boarding Passal állok a sorban, türelmesen nagyon, majd rámmosolyognak: sajnos nem jó, kérjük, csekkoljon be a pultnál. Rohanás a pulthoz, már amennyire egy 1500 forintos teszkógazdaságos bőrönd meg a már kezemben lobogó securityhez különválogatott dolgok engedik. Legalább a sor rövid - még szép, már fél óra sincs a boarding lezárásáig... Megvan. Futás vissza, lobogó bőrönd, de nem baj, nem baj. Sor. Megint rámmosolyognak: sajnálattal értesítjük, valamit elfelejtettek ráírni... ÁÁÁÁÁ! Megint vissza. Soron kívül ráírják azt a két bötüt. Megint futás. Megint sor. Megmotoznak, már megint. Csoki a csajoknak a maradék pénzen. Rohanás. Elérem a boardingot. A kutyafáját, rájener...
És most meg itt vagyok, másfél hét múlva mindent le kell adni. Levizsgázni. Miegymás. És most máris hiányzik az öcsém... Behhehhe...

Sajnálattal kell értesítenem kedves, ámbár anonim olvasóimat, hogy az elkövetkezendő, május 15-től 21-ig tartó időszakban nem nyílik majd lehetőségük blogom újabb bejegyzéseinek olvasására. Ezen kivételesen tragikus szolgáltatási szünetnek oka utazásom Nagy-Britanniába, közelebbről: Londonba, Brightonba és Cambridgebe. Azonban kérek mindenkit, ne csüggedjen, hamarosan visszatérek, és igyekszem majd lehetőségeimhez mérten pontos és tartalmas beszámolót nyújtani az engem ért élményekről és benyomásokról.
Kelt. Poznan, 2008. május 13.

Addig is: semmi. Előadások. Szemináriumok. Reggeli. Ebéd (gombás-tejfölös hús, jajj, de szeretem!). Vacsora. Fénymásolás. Kissé lehűlt az idő. Napsütés. Szellő. Csomagolás.

Oké, ha már elviselhetetlen szégyen, hogy a koncert vége után egy órával már a fogmosáson is túl vagy és az internet előtt gubbasztasz - legalább hadd legyek én az első blogoló!
Cool Kids of Death. Fentebb a szabadfordítás :)
Poznan, Piwnica 21, 20:00, jegyár elővételben 1700, május 5 után 2250 Ft
(Magyar fanyalgóknak, akiknek a sörben mindig sok a víz, langyos, és drága: egy korsó 500ért...)
90 percet játszottak, kétszer is visszatapsoltattak ezalatt, és valljuk be, egy nagyjából punkzenekarnak, még ha négy lemezzel is a hátuk mögött, ez szép teljesítmény. Mennyiség szerint.
De azért nem kapnak tőlem többet, mint 7/10. Mert hülyék.
Nagyon komoly nyilatkozatokat tettek arról anno, hogy a negyedik lemez meghozza a kívánt megújulást, amikre nekik, de a rajongóknak is, szüksége van. Meg is kezdték a koncertet az új lemez első számával: "Anyu, elromlott a számítógépem". Namost én olyan koncertet boldogult ifjúságom diákszínpadain sem nagyon láttam, hogy az első számon, a koncert első, de egyik legfontosabb pillanatában senki nem mozdult volna meg. Hát, ezt elkúrták, no. És innentől hiába hullámzott a tömeg: az első lemez legjobb számainál még engem is utolértek a táncolós-ugrálósok, ha nem is az igazi pogó, félúton stage diving (én: mondjuk 10. sor, falhoz közel - nem én vagyok vén, csak a szemüvegem féltem...), a legnagyobb slágerek: Generacja Nic, Butelki z benzyna. Második helyezett a harmadik lemez (2006), indult még a 2 egyetlen slágere (Armia zabawienia), ekkor két-három sorral előttem nagy volt a mozgolódás. Az Afterpartyról a legnagyobb siker a Nagle zapomniec wszystko és a címadó, legalábbis a zenekar úgy döntött, ha mentik, ami menthető, akkor ezeket tűzik a zászlajukra. A többi számnál valami mocorgás az első három sorban. Kellemetlen, a tömeg zúg. Nade ilyen a közönségszavazás természete...
Szóval némiképp kelletlen volt a zenekar kezdetben, dehát amint előkerültek a kedvencek és megélénkült a tisztelt nézőközönség, a művész uraknak is visszajött az életkedve. Ilyen kérem az előadóművészet dialektikája:)
(Bármit is mondtam, bár játszanának többet Magyarországon...)

Ugye nem lehet örökké álmosnak és kialvatlannak lenni? Főleg ok nélkül... Tavasz, tuti.
Magyar Filmtavasz (-i fáradtság). Lássuk.

Iszka utazása
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=83582&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Sok ember nem hiszi, hogy létezhet ilyen, dehát valljuk be, a tisztelt blogolvasók vajmi keveset tudnak arról, milyen lehet Románia félig meddő bányavidékén magyarnak lenni. Szépen fényképezve, nem beszél sokat (végtére, ismerünk mi ilyen székelyt), sokat akar mondani, de nem tudni, hogy az elhallgatást meg az el nem magyarázást egy külföldinek mennyire lehet lefordítani; bár a főszereplő mindent megtesz ennek érdekében. 9/10

Szabadság, szerelem
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=76067&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Az, meg valami Amerika. A fiatal generációban nincsenek jó színészek?! Ezek úgy mondják fel a monológjaikat, Dobó Katával az élen, mintha egy vidéki gimnázium ötvenhatos műsorát. Szépen artikulálj kislányom, nézz a kamerába. Kicsit erőltetett a történet, kicsit, mondom, mert oké, hogy a két fontos szál a vízilabda meg a forradalom, de akkor miért nem csináljuk meg két filmben? Ja, mert a pólósokról már van, a harcokról is, hát a kettő egyszerre, az tuti befutó. Jaj, gyerekek. De mindenesetre ha most lennék gimnazista, remélem, ezt nézetnék meg velünk, mert be kell vallani, hogy otthon és az iskolában semmit nem tanítottak meg nekem '56-ról, és fogalmam sem volt, miről is szóltak a filmek, amikre beültettek minket "Iskolai megemlékezés" címszóval az Ady moziba. Középiskolai történelemkönyv mozgóképanyagának megfelel. 6/10

Boldog új élet
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=83581&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Azért az idill kicsit erőltetett, azért a múlt cseppet kusza, mintha egy amerikai thrillert kevernénk a magyar pszichodrámával. Bár lehet, hogy ez volt a szándék. Hallgatni hallgat, de nem tudom, mennyit mondhat. Elidegenedés? Magány? Gyökértelenség? A túlélés traumája, ami bármikor a halálba kergethet? Dehát láttunk már ilyet... 7-8/10

Ópium - Egy elmebeteg nő naplója
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=83589
Azt hiszem, írhattam róla már tavaly is. Összeszedett, jól megírt, gyönyörűen fényképezett, erős hatású film, minden felesleges magyarázkodás nélkül, csodás színészekkel. 10/10

Konyec - Az utolsó csekk a pohárban
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=82901
Háhát, még a feliratolvasó lengyel közönség is végigkuncogta az egészet, rég nem láttam ekkora lehetőséget arra, hogy legyen egy magyar vígjáték, amit nyugodt szívvel mutassak meg a külföldi ismerősöknek. Magyar, többek között, nem akar Bridget Jones lenni vagy Amerikai Pite. Mert sosem éreztem úgy, hogy mondjuk a Terézanyu a valóság lenne, még ha szórakoztató is. Legalább nem kellett lefordítania még valakinek. Lassú, dehát ez is a része. Bájos. Szeretem. 9-10/10

Összegzés Poznanból: jól válogatták össze a filmeket, valószínűleg annak is meg volt a maga közönsége, amit én nem éppen értékelek túl. Avagy: lehet, valahol meglett volna, mert kevesen voltak bizony a Múzsa Moziban, biztos az éjszakai vetítés, meg a rémes jegyárak: 1100 forintot art moziban magyar filmért, valljuk be, otthon sem adunk ki feltétlen... (Én sem adtam volna ki, bevallom, de kétezerért vehettem bérletet...)

Eljött a csütörtök és májuselseje, amikor végül nem sikerült találnunk semmi hatalmas happeninget, ami egy Pilisi Majálishoz vagy akár egy alsóerdei kirakodóvásárhoz mérhető lett volna? Hol a söröm és a virslim??? Valahogy csak feldolgoztuk, még egymáshoz is lassacskán hozzászoktunk, ablaknál ülve falatoztunk, és délre beértünk a főtérre, Tadeuszékhoz. Innentől családi program, ebéd, pohársör, kávé, csevely, szuvenírcsere, miegymás. Mindig öröm velük találkozni:) S mire elváltunk, ahelyett, hogy boldogan kacarászó kis párocskává váltunk volna - összevesztünk. Még ilyet! El is ráncigáltam hát a másik felemet a Prowinciába, ami kiválóan alkalmas lelki válságok oldására, nyugodalmas, mint egy igazi szalon-sufni keverék, ráadásul három kosárnyi teából lehet kikotorni a neked tetsző filtert, és ehhez már csak egy Orzechówka kellett. És az ügy máris megoldódni látszott:) Hogy teljes legyen ez a kis boldogságközpontú emősztőrendszer-manipuláció, elmentünk Kazimierzbe snidlinges melegszendvicsért. Mondom, minden elboronálva. De aki távkapcsolatban gondolkodik, az számolja hozzá ezeket a kezdeti bonyodalmakat:( Vagy véletlenül se hagyja ki egyetlen nap sem a délutáni alvást.
Péntek. Reggel fel, vadászat reggelire, közvetlenül utána séta, amolyan "Krakkó második köre"-túra: Kleparz, aztán a Karmelicka felé vissza a civilizációba - de ez már tényleg az a kör, amivel honismereti vetélkedőn indul az ember. Már majdnem összecsiszolódunk. Látjuk Juliette Lewist megérkezni a Stary Hotelbe, olyan fiatalnak és kiegyensúlyozottnak tűnik, hogy az ember nem is érti, hogyan játszhat amerikai filmkben... Kávé a Dymben - idegek simulnak, mosoly az arcra, hejjj, még a nap is csak süt, süt, süt... Tovább halmozzuk az élvezeteket könyvesboltnézéssel, és igyekszünk magunkat megnyugtatni, hogy persze sokkal jobb csak nézni, mint ha meg is vehetnénk őket. Ehhez az is szükséges persze, hogy ne tölts túl sok időt egy polc előtt, és ha már megtörtént a baj, és kezedbe vettél egy könyvet, akkor gyorsan indulj tovább, kerüld a képes oldalakat, ne ügyelj a finom részletekre! Büszkén(?!) jelenthetjük, hogy sikerült. (Igaz, utána elvittem Istvánt a Massolitba, amibe annak rendje és módja szerint beleszeretett ő is, és kicsit megbotlottam a Gender Studies polc környékén... Kicsit...) Kiderítettük továbbá, hogy a Grodzkán levő bar mleczny megtáltosodott: igaz, emeltek az árakon, de nem lettek még kisebbek az adagok, és határozottan jó íze van például a plackinak, gombaszósszal... Jaj, krakkói konyha... Megint hazamentünk aludni, és mivel ilyesmit nem lehet elrontani egy ébresztő funkcióval, majdnem lekéstük a második találkozást Tadeuszékkal. Wedel csokoládézó. Phű, apukám:) Nagyon vigyorogva távoztunk nem sokkal később, pascha és ír kávé után, és persze jó volt beszélgetni, mint mindig. Mert most már azzal ijesztget minden találkozás, hogy ez az utolsó. De még ne, csak két éve ismerjük egymást, ez túúúl kevééés! Este folytatjuk a tea-feles túránkat egy másik kedvenc helyünkön, a Królicze Oczy-ben (Kazimierz, Estery 14), megkóstoljuk a zurawinówkát (vörös/tőzegáfonya likőr, 36%, Lublin), kipróbáljuk a pirított hagymás melegszendicset (meg sem közelíti a snidlingest persze). És alvás.
http://www.wedelpijalnie.pl/
http://www.massolit.com/
Gondolom mindenkinek feltűnt, hogy valójában semmi nagy attrakció és világszám. Dehát ez Krakkó, a home sweet home itt Lengyelországban, meg egy májusi hosszú hétvége, amit pihenéssel töltöttünk. Na.
Szombat - nagyon is hasonlóan! Na jó, cseppet turistásabban. Wawel, mert szeretem. Életem legijesztőbb testőre, pedig látszólag csak egy marha nagy fekete esernyő volt nála. Ücsörgés a Plantyn. Katonák-veteránok felvonulása. Az őrült félmeztelen nő. (Este megjelent még az őrült báli ruhás nő is - lehet kísértetek? vörösben?) Megint placki. Kirándulás a Kosciuszko-halomra, ahonnan ugyan nagyon jó a kilátás, de ha úgy tervezzük, hogy sokat sétálunk fel-le, nem árt figyelembe venni, hogy ez Krakkó talán legkevesebb és legnehezebben megközelíthető mellékhelyiséggel felszerelt látványossága... Alvás. Melegszendvics. Sör a Dymben - és az Okocim Palone, legalábbis ott, nincs többé. Fene a többségi ízlést, az az egyik legjobb lengyel sör... Szomorúan hajtani aztán álomra fejet, hát hogy lehet ez, másnap haza kell menni...
Vasárnap - ez már csak szaladás ide, szaladás oda, a felismerés, hogy nyolc bögrét dugdostak előlünk a nemzetközi utazók, míg ott laktunk - szerencsére kaptunk egy pár kézzel festett angol porceláncsészét, bár be kell vallani, ebből hörpintgetni a legolcsóbb lengyel fekete teát az egyik legolcsóbb hostelben, ahol a finom rózsás eleganciát legfeljebb a tegnap emlegetett vécéillatosító idézte... Csomagokat poggyásztartóba tuszkolni, plázában ücsörögni, városba ki-kimenni, grúzban ebédelni... és haza. De a részemről pityergős elválást már nincs kedvem részletezni.
Ennyi.
Aki még mindig nem ismerné a grúz fél-fast-foodot:
http://www.chaczapuri.pl/
És itt egy krakkói újdonság, a Krakowski Kredens, de erről csak egy blogoló kollegina bejegyzését szúrhatom be, hozzáfűzve, hogy azóta nyílt a Galeria Krakowskaban is.
http://kakaoscsiga.blogspot.com/2008/01/gyes-lengyel-marketingesek-krakowski.html

Ha összeszedem magam, mert most kávéért kiáltanak a hajhagymáim is, ígérem, elmesélem, milyen a Magyar Filmtavasz. Káááávéééé

És ha reggel, akkor nyüszi, meg sor a fürdőben, sajgó fogak a szabályzó kivétele után, csevegés Ewával, aki állásinterjúra megy, a fogatmosó fitness-pár, Paulina és a szokás szerint félmeztelen Dawid kerülgetése, Natalia már felöltözve szalad a Geológiára, Olga meg gondolom alszik, mert tegnap megint duzo imprezowala.
És most a beszámolók.
Szerda, érkezés Krakkóba.

Négy ébresztő két különböző mobilban, de természetesen nem tudtam aludni. A hagymaszagú zacsi a hűtőből a táskába. Első villamos. Zajos diákok a Slowianskától. Gazeta Wyborcza, ünnepi kiadás, most éppen a legális gyógyszerekkel itt is megoldható abortusz az egyik téma. És megkapom ajándékba a Cliffhangert. Amit annak idején az öcsémmel évekig a világ legrosszabb filmjének tartottunk. Azt, vagy a Robotzsarut. Ki hallott akkor még a 27 idegen igenről? Nem is beszélve arról, hogy magyarok százezreinek szilveszterét tették vele tönkre, mert ez volt a második meglepetésfilm az HBO-n, ami akkor még elég nagy újdonság volt ahhoz, hogy az ember hozzá igazítsa az újévi koccintást. Addig a napig. Utána pedig zuhanórepülésbe kezdett a csatorna a szilveszteri meglepetésfilmek választása terén, így történhetett az is, hogy unalmunkban kapcsolgatván még tíz évesen megbizonyosodhattunk róla, hogy tiszta hülyeség a sztori a méhekről meg a virágokról, itt bizony egészen másról van szó... Szóval, ezt a filmet adták ajándékba. Szemetek. Ugyanazok a zajos diákok a fülkében, és zajonganak. Felszáll egy öregúr, aki megnevelné őket: a kórosan dagadt fiúval közli, hogy biztosan a sok hideg sör; a csicsergő csajok kezébe politikai lapot nyom. Ejjjha.
Krakkó, és már a pályaudvaron szembejön két ösztöndíjas ismerősöm, és dugába dől a tervem a nagy vasárnapi sörözésről. A csudába! Mert hazamennek. Egyáltalán hogy lehet ezt nekem elmondani? Megjön István. Igazi. Az egész. Nem hang, nem kép, nem bötű. Az enyém. Elfoglaljuk a szállást, érzelmeink vegyesek.
http://www.atlantishostel.pl/
Az úgy van, hogy a kilátás fergeteges: a Dietlán van, az ablak a Misszionáriusok kertjére néz, foszlányokban odahallatszik a hejnal. Csöndes, bár csak a privát szobás részről tudok nyilatkozni. Nem különösebben tiszta ellenben - volt szerencsénk statisztálni a szoba úgymond takarításához, ami pár perc porszívózásból és némi sietősen befújt virágillatú vécéspréből állt. Ejj. Nem mintha bármi elvenné egy régi épület szagát. Dehát nem is baj, ki lehet ülni az ablakba, nézni a kertet, annyival jobb, mint a Boleszláv... Miután megjönnek a magyarok, mind a nyolc darab közös használatú bögre eltűnik, a késnek is nyoma vész, kiskanalat jóval előttük láttunk utoljára. Természetesen eszünk ágában sincs elárulni, kik vagyunk. Mint kiderül, megint elszoktam kedves honfitársaimtól...
Első út a Kazimierzbe, a zseniális éttermünkbe, a legjobb zurek és pierogi (POLAKOWSKI, Miodowa 39) - minden kirándulónak kötelező! Aztán átvonultunk egy valaha híres és roppant népszerű kocsmába, árválkodni bármely termében: ez a Krokodil utca (Ulica Krokodyli, Szeroka 30), mostanság már nyitva a hátsó kert. Sokkal hangulatosabb lett, mint a valahai főtérre néző terasz, ami a tavalyi viták ellenére idén már egyszerűen csak parkolóként üzemel. Nem, nem és nem vagyok hajlandó megérteni, miért kellett egy büdös parkolóvá degradálni a zsidónegyed szívét. Egyébként mindenütt turistacsoportok, az Élet Menete Auschwitzba, még az a csoda is megesik, hogy látunk egy rabbit fiataloknak héberül mesélni a Régi Zsinagóga előtti lépcsősoron - öröm nézni, mert ha nem is értek kukkot sem, nem kevés színészi tehetséggel sújtotta a sors. Innen szállás, szállásról város, a szokott helyen beszerzem az idei csatokat kontyhoz, Dym. A legjobb kávé Krakkóban, olyan a tejhab a tetején, nem is remegve, szinte lebegve, hogy arra talán még kávészakértő kisöcsém sem tudna semmi rosszat mondani. És aztán csak lődörgünk, hogysmint elkeveredünk a plázába vásárolni, és szembejön Dominika, akivel aztán Awaria, kert, nosztalgia, minden FoxGang-koncertek kísértetei körbevesznek. És kis Empik. Aztán szundi. Mint ki jól végezte dolgát, túl minden ismerősön, szuvenírkeresésen, satöbbi.

Nagyon álmos vagyok! A kutyafáját! De sürgősen jelentkezem, hogy aki holnap hajnalban csipás szemmel rohan majd a gép elé, hogy élek vagy halok-e, az tudja, hogy az előbbi. Legalábbis most ennyire optimistán indulok neki az alvásnak. Hogyan is lehetne rosszabb, mint 7 óra a nyolcüléses fülkében, aztán félóra várakozás az éjszakaira, kabát nélkül, félálomban? Esetleg azért, mert reggel rá kell ébrednem, hogy nem Krakkóban vagyok, nem egy kolostor kertjére néz a szobám ablaka, és István majd' ezer kilométerre van. De ezt a problémát és szívfájdalmat hagyjuk holnapra. Most arra kell koncentrálnom, hogy gond nélkül eljussak az ágyig, az pedig egy rém egyszerű mozdulatsor. Kivéve, ha melléesek, pontosan a matrac és az íróasztal közé, a székbe beverem a fejemet, és akkor a tyúkok, kacsák, borbafúlt gyermekek. Na, reménykedjetek, és álmodjatok szépeket.

"Reggelizz, mint egy igazi Kalóz! A finom csokoládéval bevont „ágyúgolyókat” tedd a tejbe majd kanalazd ki, hogy mindig kirobbanó formában legyél. Kóstold meg a Kalózok kedvenc reggelijét, és változz a Tejtenger legbátrabb hõsévé!"
Ezt szívesen ajánlanám a Mancs szüret-rovatába...

Holnap megyek világgá!
Mindenkit szeretek, de nem fogok jelentkezni hétfőig! Éljen Krakkó!

Ico, El Caballito Valiente. Sosem gondoltam, hogy a rajzfilm, amit szerettem - bár ami miatt jó ideig rémálmaim vannak és az elmúlt 20 évben szabályosan rettegek a sötétségtől - egy argentin animáció. (Igen, ez az Iko, a bátor lovacska). De még csak fel sem tűnik az indexen a rémmesék között. Que? Viszont a Hugó a vízilót utolsó véremig védelmezni fogom! Lehet persze azért nem törhette keresztbe a gyerekkoromat, mert a fent említett pacimese már megtette...

Mivel a tegnapi napomhoz már túl sok lett volna azt is hozzácsapni, hogy elmentem egy előadásra a cseh képregényről, ide kell beszúrnom a linkeket. A jobb hatás kedvéért.
Sajnos a honlapokat csak azoknak a szerencséseknek tudom ajánlani, akik legalább valamilyen szláv nyelven elboldogulnak, vagy marhára jól tájékozódnak vadidegen honlapokon. Ilyen is van:)
centrala.org.pl
E szervezet a közép-európai képregényvilággal foglalkozik, például workshopokat szerveznek általános isiseknek, vagy kiállítást rendeznek a nők ábrázolásáról a képregényekben. Két hét múlva vendégszerepelnek Bp-n az aktuális képregényfesztiválon. Talán ezen:
www.kepregeny.info/fesztival.php
Ez a fenti honlap cseh párja lehetne. Csak persze jobb. (Ne, nem kérem a köveket.)
www.komiks.cz
Ennek a pol-társ-kult lapnak meg van 2 rendszeres képregénye, a főoldalon meg lehet tekinteni bemutatót, link az archívumhoz, etc.
www.reflex.cz
Na és akkor valami angolul. Csak mert találtam véletlenül, és szerintem aranyos.
www.vhrsti.cz/en-index.htm

... és ez a hedonizmus napja, mert amikor gyanútlanul besétáltam a tescóba halrudat venni holnapra, még nem is sejtettem, hogy belefutok életem első gombóc Haagen-Dazs fagyijába. Tényleg olyan jó. Bár biztosan kevésbé ízlene, ha meg kellene vásárlnom egy tévézésnyit ezerötért, de lehet, még akkor is...
(a különbség ugyanaz, mint a köznapi és a minőségi belga praliné között: nem akarnak sokat, de azt tisztességgel csinálják, nem tejporaromából, és nem lesz sárga vízfesték, amikor felolvad (Lidl) - a kedvenc praliném speciel kis nugáton kávés-tejszínes krém egy szem mogyoróval, fehércsokoládéval bevonva. Még kommersz táblásnak is el tudom képzelni ezt a kombinációt, akciósan 159-ért, Magyarországon biztos a tibi gyártaná. Nade amikor a Leonidas készíti...)

http://www.culinaris.hu/kinalat/fagylaltok/fagylaltok.html

Josh. Te jó ég.
Életem első élménye a bollywoodi filmiparról.
Érdekes. Mint minden, ami felfoghatatlanul különbözik a saját ún. kultúránktól.Például a sült skorpió vagy a birkahere.
Ebben a filmben valahol az eszetlenül verekedős-erőszakos távol-keleti és javíthatatlanul romantikus amerikai filmek közé lőtték be magukat: előbb verekedés, minden ütésnek hangosnak kell lennie és színpadiasnak, lehetőleg sok ugrálással, és mindenki vérezzen. Aztán ha ez megvolt, érdemes egyet énekelni minden különösebb ok nélkül: mert szerelmes vagy, mert fiatal vagy, mert mégsincs veled, mert veled van, mert most fáj, most meg jó - a lehetőségek kimeríthetetlenek. A lényeg, hogy mindezt indiai jellegű, de nem klasszikus tánccal kell alátámasztani. Ahogy a jelmezek, házak, ételek sem igazán indiaiak, csak az erkölcsök: csókolózni még a tengerben is lehet, de sosem meztelenül. Házasság előtt nem kufircolni. A női tisztességet megvédeni, szívesen nem látott udvarlókat kasztrálni, legalábbis utalni ennek lehetőségére. Hát így állunk.
Az biztos, hogy szórakoztat a műfaj, mely fontos társadalmi problémákat vet fel, hirdeti az egyházak és emberek megbékélését, és mindenekelőtt tükröt tart elénk, amiben megláthatjuk, milyen szánalmasak a nem is szándékos karikatúrában életünk olyan elemei, amik egy ilyen vesztszájdsztoriban előkerülhetnek.
Jaj ne, nem lehet teoretizálni. Tényleg olyan rossz, hogy az ember izgalommal várja, mi történhet még a következő pillanatban. És nem kell csalódnia.

PS. De vajon miért beszélnek ezek a kedves fiatalok félig angolul?

http://en.wikipedia.org/wiki/Josh_%28film%29
http://www.planetbollywood.com/film/josh.html

Az íze semmire nem emlékeztet, és itt most mindenkinek el kell dönteni egyenként, mi is az, amire véletlen esetleg talán mégis. Édes. Mintha fűszeres. Állítólag mézes. Mindenesetre különleges.

Csak és kizárólag a rút kötelességtudat vezérelt e helyre és ezen sorok megyírására, mert egyébként nem elég, hogy mindjárt elalszom, egész nap kirepülnek a kezemből a dolgok, és túlestem egy komoly "ó a gépem vírust kapott"-stresszen, még spicces is vagyok. A válasz nem is olyan nehéz: porter. Nem tudok neki ellenálni. Olyan fekete, olyan édeskésen kesernyés, olyan jólesik a szénsav távolléte, és én ezért annyira, annyira...
Sajnos nem tudok egy magyar nyelvű cikket felajánlani a témában, mert a magyarok, sörügyben is mint minden másban, meglehetősen műveletlenek. Amit persze elmondhatunk a lengyelek és a bor kapcsolatáról is, lásd a csapolt tokajit, de amikor portert iszok, meg kell nekem bocsátani a nemzettemetést. Egyrészt, mert jó, másrészt, mert gyenge női fizikummal szörnyen erős. Erős férfiúival csak marhára.
Az örök kedvenc a Zywiec, persze. Szombat reggelre beígérhetek optimistán egy recenziót a Fortuna barnasörről, ha porter nem is lesz. Mai kedvencem a Krajan főzde portere... no, hát... semmi eget rengető, de nem is kiábrándító. Legalább egy képet mellékelek (kettő porter, kettő barna), ha valakinek olyanja van, nosza, rajta. Ha az igazira vágyik, akkor viszont ne ez legyen élete első portere. Különben is, éljenek az ukrán sörök! De az már egy másik történet...
Miért a nagy kedvem ma? Mert nem elég, hogy süt a nap, ami nálam elindít bizonyos reflexeket, leginkább a kerthelyiségek és a sörcsapok felé taszigálva (tudom, tudom, de itt nem lehet fröccsöt inni...); beültem a Komparativisztikai Műhely doktoris referátumaira, mikor is az első témája: Beülhet-é valahová Svejk egy sörre - Kunderával? A konklúzió, hogy csak a lengyel fejekben, mert a néplélek nem engedi, hogy megszabadítsák magukat a söröskorsó mellett filozofáló cseh íróköltőurak képitől, mítoszitól. A referátum nem volt rossz, nade közben háromszor is végig kellett néznünk egy powerpointos képösszeállítást a régió Svejk nevezetű kocsmáiról. Esélyem sem volt ma tehát az absztinens decens dolgos éjszakára...

Jelentem, alszom. Egész nap. Magamat ki-. Nem értem. De mindenesetre remélem nagyon, hogy ez az indokolatlan mai zombiság elmúlik holnapra, és megújult erővel (tegnap még megvolt...) vághatok majd neki a mindennek. Remélem. Jajj, elalszom...
De míg ébren voltam, végre elragadtattam magam a műélvezetre, ami rámfért a sok amerikai limonádé után. Nagyon kellemes a középkori gyűjtemény termeiben ténferegni, mert a szombati ingyenesség sem nagyon vezet oda senkit - én viszont egyre jobban szeretem, azzal arányosan, ahogy megcsömörlök a kortársaktól. Illusztrációt mégis későbbről választottam - bár ahogy elnézem, Lengyelország síkságain a korszakhatárokat szabadon fújkálta a szél; gyér művészettörténeti ismereteim ellenére is úgy tűnik, egyes vidékein a televízióig tartott a lovagkor (ahogy, ugye, a romantika sem akar soha véget érni).
Üdvözöljük ház szeretettel a 17. század legújabb divatját , ismeretlen lengyel festőnknek köszönhetően. Férfimodelljeink elsősorban csípejüket hangsúlyozzák, sikk a válra vetett fegyver vagy leopárd, nyergek tekintetében a szezon divatszíne a vörös, melyet esetleg virághímzéssel dobhatnak fel a bátrabbak. Női modelljeink alkalmazkodnak a már fent említett éghajlati sajátossághoz, csak ünnepi öltözékükben kell ügyeljenek arra, hogy sápatag megjelenésüket egy jól megválasztott fűzővel dobják fel. Különös gallérok és kalapok, gazdagon díszített kesztyűk az ősz divatos kiegészítői...

PS. Máglyára azzal, aki a 27 dresses című, egyébként hallatlanul sematikus bohózatnak álcázott O%-os kólára elfogadta azt a címet, hogy 27 idegen igen. De most legalább összhangban látszik lenni a tartalommal, az eredetitől még remélhettünk valamit... Hejj, de jó is a középkor...

Ez Poznan city, a Merész Boleszláv, én itt lakok.. És tegnap nagyon esett...
És kiderült, vannak a kis, városi autóknak nagy hátrányai is...
(Sajnos már nem tudtuk megnézni, hamarabb kihalászták szegényt...)