de csak mert nem tudom senkinek személyesen megmutogatni

Ez nem háttér. Apa tényleg lerakta önkioldóval a nem éppen teszkógazdaságos fényképezőgépét a Temze partján. Többek szerint csak azért nem lopták el, mert élő ember nem gondolja, hogy a Scotland Yard megfelelően elmaszkírozott külföldi beépített ügynökein kívül bárki megcsinálni ekkora marhaságot. Apa szerint viszont ezek az emberek szegény szerencsétlen paranoiások, akiknek rettegésben telhet az élete. Hááát, én azért, biztos ami biztos, nem kockáztatnám többet...

Kérem, ne haragudjon senki, nem bírom utólérni magam, de igyekszem majd ide is írni. Mondjuk, alkotói szabadságra visszavonultam... Addig is itt egy szép kép a családomról, készült idén januárban, Londonban. Na jó, valójában én és az öcsém ott vagyunk, a többiek fotósoppal kerültek oda. De ettől még nem kevésbé szórakoztató :) És még így is szereztünk néhány igen vidám pillanatot a sorukra várakozóknak, mert próbálkoztunk négyen odaállni, komolyan, dehát négy Kellermann fél négyzetméteren...

http://www.wsnhid.pl/content/view/1168/322/
Egyelőre sajnos ennyit tudok felajánlani, és ígérem, amint lehetek, összefoglalóval is szolgálok az előadásokról. Mai vendégünk a fenti könyvek szerzője, Agnieszka Graff volt. Holnapra Marek Kochant várjuk, új könyve, a Plac Zabaw (Játszótér) ugyanis a férfiidentitás válságáról szól egy karrierépítő feleség mellett háziférfiként tengődő gyeses apukával a középpontban. (Vajon mit szólna, ha nekiállnék az évekkel ezelőtti novellája fordításával zaklatni?!)

Ígérem, ki fogok tenni magamért, ha idekeveredek valamikor szombat reggel, de addig is a szabadidőmet a Gender Festen töltöm. Érzéseim egyenlőre ambivalensek. De majd mindenről annak idején, amikor... Ígérem...
Addig is, mivel az angol anyaoldal megszűnt, egy gyengébb gyűjteményét adom a Láthatatlan Könyvtár szép példányainak:
http://www.geocities.com/nodotus/hbinvisiblelibrary.html
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_fictional_books

https://www.youtube.com/watch?v=GCu2XMTU76s
a lengyelek kedvence - jozin z bazin by ivan mladek

Ha mindenki túlesett rajta, kérem, ossza meg ismerőseivel is. Annyira népszerű, már egy éve, hogy tegnap a lengyel könnyűzenei díjkiosztón is előadták. Bár, khmm, nem mondanék rosszat a lengyel könnyűzenéről, de kiemelkedően jó produkció volt a fellépők között... Vagy csak azért vagyok felháborodva, mert a Foo Fighters nyerte a legjobb külföldi előadó díját... Minden tisztelet Dave Grohlé, de inkább azért, mert még mindig zenél, mint azért, mert az ő zenekara lenne az év bandája... (És ma tizennégy éve halt meg Kurt Cobain. Engem boldoggá tett reggel, hogy az index ezt emelte ki a "tegnapi újság" rovatban...)
Mit mondhatnék még a napomról?
Tovább mélyült hitem abban, hogy a lengyel nyelv elviselhetetlenül szeszélyes. Például egészen máig azt hittem, hogy a tárgyesetben a nem élő hímnemű dolgokat nem ragozom. Erre megtudtam, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket, gyorsételeket, söröket és autókat igen. Ezek szerint még mindig nem tudtam sört kérni, annyi év után? Amikor hanyagul odalöktem alanyesetben, hogy kérek egy Zywiecet, az olyan volt, mintha a homlokomra lett volna tetoválva: KÜLFÖLDI, NEM BESZÉLNI NYELV? Pedig csak három szó...
Megtudtam továbbá, hogy nem igaz, hogy ami mássalhangzóra végződik, az hímnemű, pedig eddig is voltak kivételek. Például a Renault semlegesnemű. Megéri itt jónak lenni fonetikából... De sajnos ezzel az erénnyel soha nem rendelkeztem...
Most hallgatok egy kis Szopent, Szekspir-olvasás közben, hogy búmat feledjem. Igen, nemrég ez volt a hivatalos verzió, de azóta megtűrik a nemzetközi verziókat is... És még Mihály angyal segítségéért sem kiálthatok, mert ő egy megboldogult festő (Michelangelo Buonarroti néven fut más tájakon...)
Ez a nyelv reménytelen. Az idő véges. Miért nem hallgattam soha Bodor Mária Annára, főleg azon a bizonyos első, filozófia szakos napon nem, amikor közölte velünk, hogy pályát tévesztettünk...

A fene egye meg, már megint megfáztam. Két napja nem értettem, mi a fenétől vagyok álmos. De azért tegnap persze sikerült még két órát sétálgatnom az ötfokos tavaszi esőben pulóverben. Ma meg csak tekerem fel a fűtést, csukódik le a szemem, és fáááj a torkom... Úgyhogy házipatika, csipkebogyó, c-vitamin, aszpirin, hársfatea, ágynyugalom. Buli az ééélet!!!
Halad az angliai túra Nr.04 tervezése, megvannak a buszjegyeink Brightonba és Cambridge-be, nemsokára talán a színházjegyek is meglesznek a Globe-ba a Lear királyra. Ha erre gondolok, mosolyognék, de ha elkezdem a számat oldalirányba mozgatni, attól mintha a torkom is mozgásba kerülne... Szerintem sztrájkol. Inkább kiáltaná ki a függetlenségét, és fájna mostantól saját magának... És mikor abbahagyná a hisztit, egyszerűen annektálnám újra. Hát nem nagyszerű ötlet???

Mai link: http://www.glez.org/eng/home.htm
Ő tehet az Isteni színjáték képregényekről. Egy különösen szórakoztató szillogizmus a kedvenceim közül fentebb.

Egyébként még öt olvasó, és 2500. Nehéz ez valakinek, aki nem hisz az olvasói létezésében. Ugyanis még soha senkit nem láttam a blogomat olvasni, és én a verifikációs eljárások híján nehezen bocsátkoznék mindenféle számadatok kritikai elemzésébe. A falszifikáció ehhez képest egész könnyű útnak ígérkezik, mert az egyetlen akadály, ami a teóriám igazságának (azaz olvasóim nemlétezésének) cáfolhatatlanságát nehezíti, az az a bizonyos számláló a képernyő szélén. Nade nem látszik mindenkor. Hová sorolhatjuk azt a dolgot, ami némelykor igaz, némelykor nem? Szerintem ő nincs is olyan nagyon, igazán és teljesen. És ha nincs, akkor az olvasóim, akiknek ez az egyetlen érzékelhető tulajdonsága, még kevésbé vannak. Sajnálom...

Nem volt több ez a túra, mint egy nagy séta - az élővilág még csak nem is éledezik, nagy volt a csend, nagy volt a turisták magánya, és tilos a tűzgyújtás, így végül kölcsöngrillen lettek megsütve a kolbászok. Köszönet a kedves ismeretlennek! 12 km gyaloglás, sok vacak összeevése, még egy fél sör is a végén sültkrumplival, hogy elnyomja a három gombóc fagyi ízét.
De olyan jó érzés egyszerűen gyalogolni, kicsit elfáradni, csendben lenni, szívni egy kis friss levegőt, mert Poznan mégiscsak egy nagyváros... Jól esett.

Írni be youtube: Kiscsillag Warsaw, és élvezni performansz, amit én kint élőben átélni voltam!

(ez most egy leendő üzleti vállakozásom kezdőoldala. az emberek szívesen áldoznak pénzt ostobaságokra, mi lenne, ha meghirdetném a gépi magyar fordítást, és valójában csak elcseszném az igazit??? ők meg úgy örülnének, hogy lám, fejlődik a technika, egész ügyes ez a szoftver...)

Egyáltalán nem jó ám ideírni, hogy április. Nincs is tavasz. Viszont mindjárt haza kell menni. Ez nem járja.
Egy anglomán kis dög vagyok. Vettem repülőjegyet Londonba. Májusra. De majd még jelentkezem, addig is.
A virágom nem szeret. Nem tudom elhinni, hogy egy pozsgásnak jobb volt a neon alatt az IKEAban, mint nálam az íróasztalon. Biztos túlöntözöm. Igazán hagyhatna egy cetlit, hogy mi baja, amikor nem vagyok itthon, akkor sosem jönnék rá, ki volt az. Feltéve, hogy nem írja alá. De nincs is még neve. kommentben fogadom a javaslatokat, nem szeretném, ha nem lenne elnevezve, mielőtt távozik az örök... nemzeti parkba? zöldövezetbe? Németországba, ahol TÉNYLEG tilos a fűre lépni? Csak hagyjuk a Bodrit, meg a Bongyit. Nem hiszem, hogy megelégedne valami ennyire kézenfekvővel. Ráadásul kezdek félni, hogy fiú, és az zavarja a legjobban, hogy mindenféle szecessziós képek vannak a falon meg vadcseresznyeillatú mécses lángol a háttérben. Hülye macsó.
Ha már hülye macsó, akkor elmesélem, hogy voltam ma a Feminista Irodalomelméleti Kör minikonferenciáján. Illetve az első előadáson. Tizenheten lézengtek, az előadóval együtt. Végülis nem lett volna feltűnő egy pázmányos előadóban, de itt a sokat emlegetett valahai gyár-jelenlegi pláza kultúrcentrumának egyik tágas (200 m2) termében gyűlt össze az a néhány lelkes résztvevő. Félhomályban. Az avatatlan szemlélő meg lehetett volna róla győződve, hogy valóban szeánsz folyik - hála az égnek teamécseseket nem rakott körbe senki... De szerencsére csak egy takarítónő vágott át előadás közben a falhoz lapulva, ő meg láthatott már cifrább dolgokat is, ezekben a termekben folynak a kortárs tánc performance-ok...

"Annak jegyében, hogy a feminista diskurzus úgymond biografizálódik az elmúlt években, igyekszünk meghatározni, hogyan is kerülhetnek ki az alkotókkal kapcsolatban álló, maguk is alkotó nők párjuk árnyékából. Virginia Woolf esszéjére utalva ők "Shakespeare nővérei", akiket zsenialitásuk ellenére női voltuk miatt mellőztek(-nek?!). A leggyakrabban megjelenő példa Sartre és Simone de Beauvoir kapcsolata, akinek filozófiai jelentőségét vagy az egzisztencialista irányzat kiteljesedésében játszott szerepét csak az utóbbi időben kezdik élettársáével összehasonlítani (lásd például: Rubicon, 2007/8, ami könnyed de értékes lektűr a feminizmus iránt érdeklődőknek amúgy is). Ahhoz, hogy ezeket a nőket valós érdemeik szerint ítélje meg a tudományos világ, több szinten is szükség van a hierarchia felszámolására. Először is, ahogy az a fent említett filozófusok esetében megtörténni látszik, ha nem is kell megdöntenünk, de felül kell vizsgálni az automatizmust, amivel a férfinek tulajdonítjuk a jelentősebb tudományos munkásságot avagy az elmélet kiteljesítését, befejezését, nőnemű társát pedig valahová a háttérbe helyezzük, mint aki valamiféle homályos módon járult csak hozzá az előbbi sikeréhez. Miután a nemek szerinti hierarchiát megszüntettük, felül kell vizsgálnuk az egyes tudományterületek, irodalmi műfajok közötti hierarchiát is. Miért is ne tekintenénk a korai, nemzeti nyelven írt női naplókat vagy leveleket értékes dokumentumoknak, adott esetben irodalomnak? Hogyan helyezhető el a műfajok sorában az "oral history"? Bármilyen meglepő, egyesek azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a szakácskönyveket alkotásnak tekintsék: a kísérletező, ily módon kvázi-természettudóssá váló nő alkotásának, aki legfeljebb fizikailag van konyhájába zárva, de ha csak azon keresztül is, képes a világot vizsgálni, a főzés oly' köznapinak tűnő tevékenységében. Amint a privát és publikus szféra hierarchiáját megbontjuk, új jelenségekkel találjuk magunkat szemben: például a bátor katonát dicsőítő óda mellett megjelenik az irodalomban az általa megerőszakolt nő vallomása is..."

Érekességként hozzáfűzöm, hogy az előadó nagyon ügyelt arra, hogy nőnemű alakjait használja például a "kutató" és más, tudományos foglalkozásokat takaró kifejezéseknek. Azonban ezek nem kanonizált formák, és roppant közel állnak a kicsinyítő képzővel megnyomorított szavacskákhoz. Valójában sosem tudni a nyelvtani nemmel megvert nyelvekben, hogyan is fog elsülni ez a fegyver, és jó eséllyel magunkat diszkvalifikálhatjuk a diskurzusban az arcunkba robbanó puskaporral... Na, majd meglátjuk, ki emlékszik még húsz év múlva az ilyen felvetésekre, és ki kiált policewomanért, ha meghallja, hogy a hagyományos alakot használtam egy nőneműre...

Azonnal, máris, rögtön nekiállok olvasni a Stasiukot, mert nem lesz belőlem semmi, igen, tudom.
Mert tegnap esélyem sem volt semmilyen értelmes tevékenységre, elmondhatatlanul vidor lettem a puszta ténytől, hogy sütött a nap, és cseppet sem feszélyezett, hogy igazgatnom kellett a szoknyám a télikabátom cipelése közben...
Ma, persze, ősz van. Mindenki fázósan húzza össze magán a tegnapról az aksztón felejtett átmeneti, ne adj' Isten, tavaszi kiskabátot, a rutinos kutyasétáltató nénin kötött sapka.
Én a radiátor mellől figyelem az eseményeket, pontos idő tíz óra hét perc. Semmi érdekfeszítő.
A magyarországi események terén éppenséggel kielégít a szemezés a főcímekkel a kezdőoldalamon.
Bevándorló révén a lengyelországiak miatt annyira nem fáj a fejem.
Remélem, jó idő lesz május 14-én és 21-én, mert épp repülni fogok, valahol Németország felett, London és Poznan között.
Írok, amint lehet.

Addig nézegesse mindenki a www.tralala.pl -en Jakub Maliszewski mesevárosait, amik alkalomadtán ködös-esős lakótelepeknek tűnhetnek az avatatlan kedvtelen és kicsit álmos magyar leányzók szemében. Illusztráció fent.

Ezt a számot a magyar munkáltatóknak küldöm (és mindenkinek, aki szereti)!
http://index.hu/gal/?dir=0804/velvet/fuckoff/

Én tiszta depi vagyok.
Az óraátállítás miatt még el sem kezdődött rendesen, és közben vége is lett a napnak.
István majd' fél napja Vácon van. Ez tűrhetetlen, tarthatatlan, pofátlanság, igazságtalanság, és emberkínzás. Kegyetlen.
Hiába volt 15 fok, a nap csak annyira sütött, amennyire nem szégyell Poznanban. Márpedig visszahúzódó fajta, ha van még, aki nem sejtené.
És, hogy a bennem kavargó rossz érzések tetőfokra hághassanak, aznap jöttem rá, hogy hevesen szeretett Stary Browarunk (az egyetlen plázaépítészeti műremek, ami messze elhasít még a Westend-szerű kellemes meglepetések mezőnye mellett is) biztosít helyet a helyi design-képző-ipar profilu könyvesboltnak, amikor ugye István már sehol sincs. (És hallom is, ahogy felhorkan a munkahelyén holnap reggel, amikor a bejegyzést olvassa...)

De most illene élménybeszámolnom, igaz?!
Csütörtök. És igen, kisütött a nap, volt talán három fok is, a hó szépen olvadt, és elmehettünk végre az állatkertbe, ami nagy csoda, négy mesterséges tavacska körül a mesterséges erdőkben laknak a jobbnál jobb fenevadak, bivalyok, bölények, hatalmas madarak... Az orrszarvú úgy tűnik büntiben volt, amit mi nagyon fájlaltunk, de ő talán még inkább, mert cseppet erőszakosan döngette a lakosztálya falát... A japán makákók meg talán csak lusták, a majomszabásúakkal előfordul... (De csatoltam egy "rokont" feljebb.) Aztán kis séta, belváros, áfonyás palacsinta, ilyesmik. Rossz hírek érkeztek a magyar munkaerőpiacról, úgyhogy ha nem is örömmel, de nekiugrottunk a pálinka maradékának - Zsindelyes barack, szeretettel ajánlom mindenkinek, mentes a gagyi pálinka minden hamis karcosságától.
www.zsindelyes.hu
www.zoo.poznan.pl
www.starybrowar.pl (miejsce/ architektura, és már lehet is nézegetni!)

Péntek. Partitájm, rákenroll, jessz! Elvonatoztunk a fővárosba, és pillanatokon belül kortyoltuk az Unikumot (laposüvegből), habzsoltuk az életet (vagy a szárazkolbászt) és átadtuk magunkat a lázadás szellemének (miután sokadszorra sem találtuk a megfelelő feljárót a villamoshoz, inkább átmásztunk egy kerítésen), és így be is futottunk jóval kezdés előtt a CDQ-ba (Központi Qultúrház, mondjuk), ahol először Lovasi András, aztán Sidney Polak jött szembe, és akkor úgy érzi ám az ember, hogy ha ők visszamosolyognak, akkor nem is lehet olyan, aki ne mosolyogna rád. Én azon az estén szenvedélyesen megszerettem a Kiscsillagot, nem mintha nem hallgatnék Kispált már amúgy is 10 éve, nade ez zene volt a javából, ha harminc embernek, akkor harmincnak, és akkor is pokolra kell menni és kirúgni a ház oldalát, a közönség soraiban meg éljenezni, hogy lengyelül konferálja fel a számokat Lovasi. Minden jó. Komolyan. Köszönjük Krzysztofnak, köszönjük a Kiscsillagnak, és köszönjük Sidney Polaknak is, akit ugyan mondjuk egy jóllakott napközis külsejével áldottak meg az égiek, de a hiphopszív örökké dobog, és a zenéje, be kell vallani, jó.
http://www.cdq.pl/2008_03_28.html
www.kiscsillagzenekar.hu
www.polak.pl

Szombat. Egész nap lemezeket hallgattunk és csevegtünk - hála az égnek Varsóban nem is sajnál annyira az ember egy ilyen napot, ha lenéz egész a szíve mélyéig, és hát a zenék is jók voltak. Végre kezembe került az Absolute Garbage, megcsodáltam, hogy is fest a Radiohead díszdoboz vagy a Placebo összes eredetiben, zenebutikon kívül. És aztán Tudomány és Kultúra kávézója, és egy nagyon elnehezedett szívet ugyan' megterhelő három és fél órás vonatút az éjszakában Poznanig, ami alatt mintha túl sokat is megtudtam volna arról, hogyan járnak a lengyelek abortuszra Angliába - illetve, ami még rosszabb, hogyan hurcolják magukkal ebből az abortusztilalom verte országból a szabad munkavállalással a problémáikat külhonba: Angliában ugyanis az abortusz legális és ingyenes - lenne, de a lengyel huszonéves lányok inkább az anyanyelvüket beszélő kuruzslókra bízzák magukat (és itt nem túlzás, hogy az életüket, ne higgyük, hogy messze a sötét középkor...), és nem osztoznak a nyugati lét eme gyötrelmes örömében az angol nőkkel...
Nagyon tanulságos, hogyan is kezeli a sajtó az emigránsok ügyét egy olyan országban, amelyik be meri magának vallani, hogy létezik kivándorlás. De ha megbocsájtatok, kedves Olvasóim, nem ebben a pillanatban fogok ezekről megemlékezni - remélem, egyszer felmutathatok majd egy rövid összeállítást ehelyt a témáról. Közvetlenül azután, hogy megemlékezem arról, hogy a lengyel jogrenddel a hátam mögött világgá mennék a helyükben, mert ez az ország még mérséklődőben is túlságosan fasisztoid olyan csoportokkal szemben, mint a homoszexuálisoké (finoman szólva is túlzásnak tartom annak törvényben történő rögzítését, hogy nem lehetnek tanárok, orvosok vagy pszichoterapeuták...)

Vasárnap. Ma semmi említésre méltó, leszámítva egy meg nem valósult fényképötletet - amikor beléptem a női mosdóba a sűrűn emlegetett Stary Browarban, egy tarka egyszarvú fogadott, ami a fülkék fölött lebegett - az anyuka nyilván a kabátakasztóra szerelte a lufit, amíg a kislányát pisiltette, a mesebeli lény meg ki-kibólogatott a sorbanállókra kedvesen...





PS. Anonymus kommentelőmnek üzenem, hogy mi sem egyszerűbb, mint Lengyelországban beszerezni a Katynt (egylemezes ára 30-50zl között mozoghat, ha nagyon keresi az ember; van 2 lemezes és valami még extrább is talán), azonban ha nem tud lengyelül, meglehet jobban jár, ha megnézi "valamelyik" magyar moziban, nem is olyan sokára (04.14. - persze feltéve, hogy nem csak díszbemutató lesz, hanem vetítik még 1-2szer...), mert István szerint nem működik (legalábbis az 1lemezes verzión) a meghirdetett angol felirat...
PS2: megkérhetném a kommentelőket, hogy a jövőben szignálják becses nevükkel, akkor esetleg válaszolhatnék "privátin"...

Csak úgy telnek-múlnak-rohannak a napok, kivettem mégis minden szabadságom, ha már itt van az Ember, és jó most vele lenni és szintesemmitnemtenni, még így is állandóan elszunyókálunk délutánonként, folyton teleesszük magunkat mindenfélével, két becsületes hedonista, vagy mi. Tegnap jártunk körbe-körbe, útközben egy csodakávé° után még a verekedő kosokat is megnéztük, hejnal kíséretében, a gyerekek persze most is integettek és hallatlanul élvezték:) Mára pedig elterveztük az állatkertet, mert itt van a legnagyobb Lengyelországban (és most az újról beszélek, mert két állatkert aztán végképp csak itt van), de ahogy már a rántottát kavargattam, újra havazni kezdett, ettől meg aztán lebiggyed a szám, hogy: nemá! Ewa szerint jobb lenne a pálmaház, az amúgy is olyan meleg, ráadásul romantikus, odajárnak az esküvői fotózásokra is - már csak tudja, mielőtt hazamegyek, bekötik a fejét. Tegnap belénktömte a maradék süteményét, szidtuk kicsit a kormányt, mindenki a magáét, ittunk a fehér teájából, aztán még hallottam megjönni Olgát. Ha ma teljes lesz a létszám, végre megkóstolhatjuk azt a Zsindelyes pálinkát...
Hacsak oda nem fagyok a fókák mellé, vagy be nem falatoz valamelyik szibériai tigris...

° jegeskávépohárban rétegezett klasszikus forró csokoládé - kávé - kakaóporral behintett valódi tejszínhab, Kawa Borgia néven fut a Cacao Republicában a poznani óváros főterénél...

"Nem szeretem a puhaborítós költészetet" - István szerint ez egy eljövendő esszékötetem első sora lesz. A "Hangvilla a porban" kötetcímet kölcsönadtam egy ismerősömnek (akinek megláttam egyszer a hangvilláját a porban...) - ha nem használja fel, bár én annak is örülnék, akkor már két sorom meg is született... Illusztrációként egyelőre egyet csatolok a jó idő örömére készült képek közül - amíg elkísér a Nagy Ember, nem félek a rosszabb környékeken kattintgatni...
Eddig zajlott a programunk "home sweet home"-része, mert holnaptól végre kinyitnak a sörözék, bar mlecznyk és üzletek, belevetjük magunkat a mindennapi poznani valóságba, addig viszont volt alkalmunk kihalt utcákon sétálgatni, pionírként már ma kinyitó kávézóban ücsörögni, tegnap még a bazilikában térdepelni is. Meg, ma vagy holnap hazajönnek a lyányok, valószínűleg egy hétig arra fog panaszkodni mind, hogy jajj, mennyit ettek, mekkorára híztak, jajj - de bárhogy dicsekednek, megbízható forrásból tudom, hogy a mi húsvéti reggelink is megfelelt a nemzetközi mércének.
Dobranoc, vár a lengyel irodalom és az orosz nyelvkönyv!

István ideért, ép és egészséges, Poznan persze neki sem mutatta a szokásosnál szebb arcát, de azért gyorsan körbevezettem, mert Merész Boleszláv király (volt) ugyan, de az Óváros mégis kellemesebb...
Ezúton tolmácsoljuk mindenkinek húsvéti üdvözletünket.

Это весна? Нет, это зима…

(Csak hogy bebizonyíthassam valamiképpen, hogy nekifogtam az orosztanulásnak. Természetesen ha tegnap havazott, hát ma is éppen így lett, és mi mást ígérnének holnapra, mint havat???)

De, mint nem győzöm magamnak bizonygatni, már csak 13-16 óra, és végetér ez a keserű érzelem-, zserbó-, pálinka-, túró rudi-, Sylvia Plath- és Susanna Clarke-mentes diéta, mert itt lesz Ő, a Megmentő, és majd tejben-vajban füröszt (-jük egymást, nálunk egyenjogok és -kötelezettségek vannak!)
Feltéve, hogy kialussza magát, mert szép kis kompánia gyűlt össze a hatos hálófülkében, legutóbbi sms-e tanulsága szerint: 2 magyar szakos leányzó, egy lengyelül gagyogni tanuló hősszerelmes magyar deák, és asszonya, a lengyel csábító. Meg Ő.

Én pedig addig kiélvezem a lakás magányát, bámulom a többi világos ablakot otthonomban, a Merész Boleszlávon, mostanra hivatalosan ünnepbe csap át az össznépi tavaszváró apátia, a hűtő tele sonkával, tojással... (bár sajnos van benne egy fél üveg kínai mártás is, még nem tudom, hogyan sikerül majd megszabadulni tőle... A látványánál persze csak az íze ijesztőbb, úgyhogy legjobb esetben is a penésztenyészetre bíznám további sorsát, ami remélem, előbb-utóbb beletelepül... Az egyetlen dolog, amit még a penész sem szeret, az a Coca Cola, úgyhogy bízom a szervesanyagtartalomban, és a központi fűtésben...)

Igen, elkezdődött, az egyetem szerint a húsvéti szünet, a naptár szerint a tavasznak kéne itt lennie, az ég pedig csak hóesést küld a nyakunkba, és ha az nem volt decemberben, előfordulhat, hogy most kezdődik a tél. Szerencsére nem nézek lengyel híradót, nem kell hallgatnom a meteorológusokra, akiknek viszont a "szeszélyes áprilisra" írt szövegeiket kell most előásniuk a szekrény mélyéről. Esetleg Szandihoz fordulok, ha már szerelmes szívek, jöhet velük akár a szeszélyes időjárás is, én most boldog vagyok. Illetve, leszek nemsokára. 42 óra múlva.
Tűkön ülök. Szerelmesfilmeket nézek. Megbolondulok. Forr a vérem.
Érzelmileg jót tesz egy párkapcsolatnak a távolság, gondosan, kis adagokban, nem túllépve a mennyiséget, nem megkerülve a gyógyszerész utasításait, kizárólag étkezés alatt, mert a túlzott hiányérzet gátat szabhat a normális életfunkciók gyakorlásának: csörög a telefon, s a szív kihagy. Megbűvöltem bámulom órahosszat, hogy fintorog a monitoron, és letelik az ebédidő. Ráadásul a levegőn sem ülök, ott csupa fagyos szél, egyenesen a Balti-tengerről, itt meg otthonmeleg, még ha csak virtuálisan...
De, mint a képen látható, nem fogytam még el teljesen, csak sápatag vagyok, ennyi belefér, a Holdnak is megvan a maga szépsége. Majd kipirulok a viháncolástól, remélem...
Másutt más nem történt. A hóesés megvisel, inkább ki sem teszem a lábam, inkább ki sem nézek az ablakon, inkább ki sem nyitom, ha nem muszáj, mert alattomos télszag árad be még a legkisebb résen is. És én a tavaszt már nagyon, nagyon akarom...
Tegnap rekordrövidségű, 34 perces romantikaelőadáson estünk túl, ennek örömére a professzorasszon' meglepően összeszedett volt, és szerencsére hanyagolta a többoldalas Schelling-részleteket. Ezt húsvéti meglepetésnek tekinteném. Előző nap még a szokásosnál is kevesebb izgalom. Előtte, még annyi sem, talán.
Találtam egy csodás könyvesboltot, a polcok roskadoznak a jobbnál jobb regények és csábítóan cupákos szakirodalmak súlya alatt... de megállj! Előbb az ERASMUS. Aztán lehet kirándulni. Esetleg, mondom, esetleg, még zongorahangversenyre is el lehetne menni. Két előadás közötti hosszúra nyúlt szünetben egy óvárosi mellékutca kávézójában vitatkozni.
Egyébként, időnként találni idekint tökéletes pillanatokat, amik olyan ritkák, bárhol és bármikor, és aminek én azt a pillanatot nevezem, amikor egy pillanatig, amíg észre nem vesszük - mert sajnos ez is része... - tökéletesen a helyünkön vagyunk, és egészek, és öntudatlanul mosolygunk... Szóval legutóbb, befészkelve magam a korlát mellé a villamos végén, olvastam, száguldottunk a belváros felé, kapaszkodva ringtam együtt a villamossal, és a nap éppen arra az oldalra sütött... Csodás volt.

no comment

Természetesen nem erre gondolok, amikor siránkozok, hogy ez itt a borzalmak hazája...
(Van már néhány képem az Óvárosról hát, aki kéri, küldök kevésbé gyalázatos minőségben, és ígérem , ha már mindjárt itt van István - hatot kell aludni :) - akkor tanulok tőle annyi képszerkesztést, hogy ne a paintben ügyködjek a továbbiakban...)

Az ünnep másnapja, már annak, akinek sikerült tegnap valamiképpen ünnepelnie. Mindenesetre reggel fontam magamnak cérnából egy kis kokárdát, és kitűztem, mégiscsak, még akkor is, ha ennyire messze tévedtem.
Elolvastam Kuczoktól a Bűzt, és csütörtökön a szemináriumon csuda dolog esett meg: az egyik lány felháborodottan magyarázni kezdte, hogy mindez deviancia, a valóságban a gyerekeket nem verik, csak ha rosszak, őt nem verték, őt mindig bátorították, hogy mindent képes egyedül megoldani, és ezekben a könyvekben úgy jellenek meg ritka és szélsőséges esetek, mint a valóság, mint az átlag. És a többiek, a tanárral együtt, csak néztünk. Vajon honnan jött, vajon mit akar itt? A tanár aztán próbálta meggyőzni, és a végén még a lelkébe is bele kellett gázoljon kicsit: akkor ez a szeminárium nem való magának, mert mint a címe is mutatja, itt elidegenedéssel, kirekesztettségével, boldogtalan sorsokkal foglalkoznánk. Óra után öltözködve is csak morgott tovább a lányka, hogy méghogy ez neki nem való...
Pénteken még mélyebbre süllyedt a képzeletbeli skálámon az agg feminista, de megnyugtató, hogy a péniszirigységben még ő sem hisz. Szerény személyem ugyanis amint meglátja majd az első embert, kiváltképp nőt, aki ezt komolyan gondolja, hangosan kacarászva fog távozni. Piha!
Este aztán ünnepi vacsora az egyetem dísztermében, ami előbb a svédasztal körüli tülekedésbe, aztán tulipánnal kardozásba fordult többek részéről. Én kimentettem egy szálat az utolsó pillanatban, és most itt áll a gép mellett. Legalább icipicit olyan, mintha tavasz lenne... Egy ismerősöm elment a Nouvelle Vague koncertre, majd kifaggatom. Kicsit fáj a szívem, mert persze, mikor másodszorra hallgattam meg az albumot, már nagyonis tetszett, és aztán, miközben majd' hétezer forintért játszottak a Várban, én csendben dúdolgattam a villamoson...
Kiderült, hogy egyedül én zuhanok mélységes depresszióba a panelok láttán, egy szimpla ukrán, lett vagy olasz nem. Különc figura lennék akkor? Sajnos a lengyelek sem különösebben érzékenyek a szépre, elmesélte az egyik belga lány, hogy bontani készülnek a szecessziós negyed maradványait is, hogy modern társasházakat építhessenek oda... Bárcsak lenne a modern építészetnek bármilyen erénye a funkcionalitáson nélkül, legalább egy apró részletet elrejtenének egy-egy házon, amitől valami szebb, több lesz, mint egy kocka, kis kockákkal, kis emberekkel kis szobákban... De nem. Ha pedig megpróbálják, abból olyan konfetti lesz, mint Zalaegerszegen, ahol minden építtető élénk színekkel akar imponálni, de sosem nézik meg, hogy fog ez mutatni a szomszéd mellett...
Szombat, Zamek, azaz: a Vár. Az utolsó császári vár, ami áll, tekintve, hogy Berlinben és Königsbergben lerombolták. Ott a szocialisták, itt a nemzetiszocialisták, vissza kell vonnom hát, amit legutóbb a díszítésről mondtam - összetévesztettem, egyszerűen annyira hasonlóak az ideáik arról a tömény undorról, amivé ennek az épületnek a belseje vált. Persze szépen mutatja, Hitlernek éppen melyik teremre volt szüksége dolgozószobája kialakításához: a bizánci stílusú kápolnára, amit egészen egyszerűen szétveretett, és bevonta, egyébként Magyarországról származó, szürkésfekete kővel. Csak hogy tovább fokozzuk a helyzet pikantériáját, mivel később miniszterelnöki rezidencia lett, jelenleg Pilsudski hatalmas portréja látható a kandalló felett. Nem járt jobban a nagyterem sem, eredetileg pazarul díszített, tarka rózsaablakokkal - ma mozi, semmi nem maradt az eredetiből. Végülis az idetelepedett lengyelek elég könnyen azonosulni tudnak ezekkel az ideákkal...
És eddig jutottunk, ma barkát szentelnek a templomban - importból lehet, mert a fák éppcsak rügyeznek. Várom hát tovább a teraszt.

PS. a kép bal szélén látható egy épület, középen fékörívben kidomborodik egy kupolás része. Valahol ott szaladgálok fel és alá minden nap.