Krakkóban vihar dúl, már majdnem megsajnálom a nyamvadt galambokat, akik az ablakunkhoz simulva a bújkálnak a szélvihar elől. Számomra ez Murphy krakkói törvénye: amint elhatározod, hogy végre bevillamosozol a belvárosba, végre elég elemet töltesz fel a célra (igen, ragyogó fotósidőben volt már ilyen malőr...), temérdek időd van (lett lévén őszi szünet), fagyos szelek jönnek, az ég beborul, és semmilyen mennyei vaku nem világosítja meg az óvárosi utcácskákat. Hála a néhány napos felmelegedésnek a héten, a hétvégére kikapcsolta a távfűtést a gázművek, most az én drága IKEA pokrócomba bugyolálva, reménykedve, hogy a svédek talán tényleg tudnak valamit, rejtekhelyet keresek a hideg elől. A magyarokkal egyébként most a kevésbé zavargó oldaluk miatt foglalkoznak, a tegnapi Gazetában van egy hosszas cikk/recenzió az 56-os forradalomról, maga Michnik tollából, és Orbánnak is csak a 89-es kísértete bukkan fel, az talán szerencsére kevésbé problematikus, mint a jelen valója... Örömmel értesítek minden érdeklődőt, hogy végül nem általunk dől meg a Magyar Ösztöndíj Bizottság és az Államkincstár váltójának negatív rekordja, mert a féléves ösztöndíjat (bár 200 dollárral megrövidíve) alig 4 hét kint tartózkodás után megkaptuk. Az általunk ismert csúcstartók 3 évvel ezelőtt november 10-én kapták meg, tapsolja meg mindenki kedve szerint a magyar bürokráciát. További örömhír, hogy kilábaltam az "első lengyel megfázásból", és az "első lengyel gyógyulás" méltóképpen meg is lett ünnepelve. Vonatkozó információk: senki ne igyon az új, mentolos Zoladkowaból, mert összetéveszthetetlen szájvízíze van! Persze, a független ügynökök jelentették... Krakkóban csak azért éri meg jobban felesezni, mint Magyarországon, mert létezik a lengyel töményszeszipar, amit nyugodtan ki lehetne vonni a könnyűipar ellenőrzése alól valahová a kohászat és hadászat szomszédságába, mert bármelyik megirigyelhetné az ütőképességét. Lengyelországban a 38%-os Krupnik likőrnek minősül - a mézes vodka, a nem helyiek kedvéért, egyúttal az álcázástechnika csúcsterméke, mert nem tűnik erősebbnek egy standard teánál, és meglepő felismerésekhez vezethet a tartós alkalmazás...

Időközben elült a vihar, visszatért az internet, és mindenki megnyugtatására elárulhatom, hogy igen, nekem sem jutott eszembe átállítani az órámat, és igen, én is hülyén néztem reggel 9:57-kor (illetve: 8:57-kor) a csukott boltajtóra, sok lengyel testvérrel együtt. De azt hiszem, ez is adalék a lengyel néplélekhez: még akkor is, ha nincs éppen óraátállítás, hogy ez okból adjuk elő a borjú és az új kapu híres esetét, ezek tényleg annyira szeretnek sorban állni, hogy 10 perccel nyitás előtt felsorakoznak és erőt demonstrálnak a fotocella előtt - még jó, hogy nem hagyományos modell, mert a történelmi hagyományok ellenére néha azért vannak türelmetlenkedők, akik döngetik a üveget. Nehéz lesz hazamenni, különösen miután tegnap belefutottunk a kollégiumban egy itt megszálló magyar csoportba, akik a 160-as szobát keresték az elsőn, nem sok sikerrel (azóta rájöttünk, hogy a földszinten bújkál...); mindenesetre az egyik lány próbált segíteni, ha nem is sok sikerrel; de jobb híján azért még az ő ... anyukája lett a vége... Tanuljunk idegen nyelveket, hogy külföldön külföldinek tettethessük magunkat, ha magyar csoport közeledik... Ehhez kapcsolódik a fent említett lány egy másik sztorija, amikor ugyanis végre eljutott Párizsba és felment az Eiffel-toronyba, hogy körbetekintsen és csodálattal adózzon, az első dolog, amit meghallott, teljesen meglepő módon a következő volt: "Bazdmeg, de magas!".

De ez nem egy magyargyalázó blog, bár erre úgyis csak mi lehetünk képesek, mert a csoportunkban levő franciák/ amerikaiak/ skótok és japánok életében mi vagyunk az első magyarok. Megmarad nekünk ez a csodás képesség. Mindenkinek ajánlom is ez alkalomból a szegedi illetőségű Kétfarkú Kutya honlapját, akik éppen Kismagyarországért kampányolnak:) www.mkkp.hu

És most, hogy kisütött a map, elmegyek rántott húst enni, amiből itt több fogy,  mint Magyarországon, itthagyom John Stuart Millt és a női jogokat az ágyamon, és bevetem magam fotózni a városba, mert kint lesz az én drága, fintorgós fehérségem (lsd. képeket) a Ryneken, ő nem hiányzohat a vasárnapokból...

Csak annyit mesélnék a nemzetközi megítélésünkről, hogy egy egyébként kimondottan magyarbarát, magyarul beszélő tanárunk óráján most már nap mint nap előkerülnek az olyan megjegyzések, mint "Milyen látnivalók vannak Budapesten? Tüntetések..." Nem kommentálnám; de nagyon örülök ilyenkor, hogy nem vagyok Bp közelében. Egyébként tegnap alábecsültem a káposzta erejét; mert bár nem találtunk káposztás melegszendvicset István nagy bánatára (vagy csak nem tekintettük evidensnek, hogy nincsen toast bez kapusta?), a tegnapi amúgy autentikusnak mondható mexikói étteremben is ez volt a köret... Adalékok a lengyel néplélekhez az influenza bugyraiból: nincs százas papírzsebkendő, csak a túlglobalizált amerikai modell, amiből tépegethet a csalódott hősnő a TV előtt bőgve, meg tizesével csomagolt. Ez ugyan új távlatokat ad a női táskák és a rendszerek kapcsolatának, de valahogy nem értem: ennyire északon csak a hülye külföldiek tudnak úgy istenigazából megfázni? Arról már szót sem ejtek, hogy milyen is a lengyel gyógyszeripar viszonya az aromákhoz, de ha az ember úgy érzi, hogy citrompótló kívánkozik a Neocitránba, komoly lehet a baj... Még egy rövidhír nemzetközi kapcsolatok tárgykörében: el kell fogadnunk, hogy a legnagyobb magyar film a Kontroll, közvetlenül utána pedig a Tenkes kapitánya kullog, legalábbis ezt állítják független lengyel-litván-finn elemzőink. Aki pedig mindig abban reménykedett, hogy elég a nyelvvizsgához a "tenkjúverimácsájmfrómhángöri", annak elmesélnénk, hogy a helyi másodéves (1!!! éve tanuló) magyar szakosok többet tudtak nálunk az olaszliszkei gyilkosságról, és nem okoz nekik gondot "Kulcsfontosságú kérdésekről" beszélni. Előre magyarok!

Mikor a nap felkelt, én már és még az influenzámmal küzdöttem, míg István mellettem mocorgott, nem túl szolidárisan, de mit várjak valakitől, aki az egész éjszakát átutazhatja Magyarország felé csacsogó lengyel-szlovák-magyar-román (végcél: Bukarest!) társaságban. Mi ebből a tanulság? Attól, hogy Te sok vodkát iszol, az este valójában nem lesz melegebb. De mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom a lengyel töményeket, reggel, délben, este, egészségre!, meg a gyógyító hatások miatt is. Amúgy nem hiszem, hogy a gyógyszertárak csődbe mennének a szupermarketes fájdalomcsillapítók miatt, mert ha valakinek nem csak a feje/ torka fáj, hanem mondjuk bedugult az orra, már kénytelen elzarándokolni a legközelebbi apteka-ba orrcsöppért - feltéve, hogy vagyunk olyan kreatívak, hogy elmagyarázzuk lengyelül, mi is fáj és hogy kéne ezen segíteni. Ezzel nem arra akarok utalni, hogy a lengyelek nem segítőkészek, de vannak dolgok, amik nem férnek össze a lengyel néplélek rezdüléseivel, mint a mosogatószivacs (vs. kendő) vagy a tusfürdő (vs. szappan), nem is beszélve arról, hogy egyes ostoba külföldiek nem akarnak mindenhez vegyeskáposztát enni (értsd: a kínaitól a grúz étteremig) - szóval, vannak helyzetek, amikor az elszánt magyar részképzéses csak nem kérheti azt, amit az előtte érkező, és kénytelen kézzel-lábbal magyarázkodni... Miért jó ma Krakkóban? Mert a hőmérséklet megütheti talán a 10 fokot is, mert ezen a szép ünnepen bárhol jobb, mint Pesten a Kossuth téren, mert ma nyitva lesz a plakátgaléria, és mert a város csodás lenne fagyban, tüntetőkkel és bezárt galériákkal is. Felhívom mindenki figyelmét, hogy találtunk olasz presszókávét a belvárosban (330 Ft), kiváló a grúz étterem, a pieroginak nincsen párja, a pohárból szürcsölt zurek viszont égeti a nyelvet. A lengyel politika ma is mérges, de annyira nem, mint a honi. A lengyel irodalmi élet ott székel, ahol a presszókávé meg a jazz-zenészek, aki nem hiszi, látogasson meg, van némi esély rá, hogy 5600-ért kétágyashoz juthat a mi kis kollégiumunkban a város szélén, de ahová a villamos még jár.  Csókolok mindenkit, bevetjük magunkat a galériákba, szeretettel gondolok a pesti tülekedésre (ahol gyakrabban kérnek bocsánatot, mint idekint), a piliscsabai naplementékre, a váci szomszédokra (soha...), a zalaegerszegi-londoni-pesti-győri (jóég) családomra, akik a legkevésbé sem fogják olvasni ezt az oldalt.