Minden kedves egybegyűlttel tudatom, hogy hazajöttem. Nem túl boldogan, meg nem túl lelkesen, de ha egyszer muszáj volt... Mit tehet az ember.
Krakkóba nincs olyan szép tavasz, mint itthon, de Krakkó nem ennyire koszos, nem ennyire frusztrált (nem ennyire frusztráló), nem ennyire pesszimista, nem ennyire drága, és kétségkívül elszoktam attól, hogy leszakadt szemetesek legyenek a vonaton, ne működjön az automata, átvágjon a forgalmi ügyeletes, akinek a visszajáró egy része a kezében marad, míg külön rá nem kérdezek, és három ember próbáljon meg tőlem pénzt kérni 5 percen belül. Az utolsó végig se mondta, csak amikor kevéssé lelkesen visszanéztem, elküldött a kurva anyámba. Szóval, welcome to Hungary, welcome home.
Tudom, vissza fogok szokni, tudom én.

Egyébként a héten is ültem könyvtárban, beszerzőkörutakra jártam (nem élhetek almás mentatea nélkül!), csütörtökön fogadáson voltunk a többiekkel a krakkói konzulátus szervezésében, átruccantunk a Deli bárba magyar estre; másnap megtudtam, hogy az Olimp nevű egyetemi klub és pizzériában csapolnak Zywiec Portert, és ha nem is túl jól, de kellemeset csocsóztam (oké, öngól nélkül szebb lett volna, de sajnos a partnerem túlságosan megbízott bennem...); szombaton lángossal és egri bikavérrel (meg fagyival és portugál süteménnyel) elbúcsúztattak; vasárnap indulás előtt pedig részben magyar misén voltunk a Wawelben, ahol aztán Báthory István sírjánál elénekeltük a Himnuszt is. Talán érthető, ha mindez most így hirtelen hiányzik...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.