Éééélek, csak megváltozott , egérlyukba szűkült kisvilágban, aminek egyetlen nyílásán folyton az EXIT-felirat villog. Oda vágyom, és a legközelebbi kijárat nem lesz más, mint a: karácsony! Ma bevásároltam az alapanyagokat, és ettől, meg a rengeteg csokibevonatú mályvacukortól kezdek is ünnepi hangulatba kerülni, annak dacára, hogy valószínűleg rajtam kívül angol gyakorlótanításra legfeljebb egy hétfejű sárkány kapott eddig hármast, aki felgyújtotta a fél osztályt, és sírba vitte a gyerekeket. Esetleg az az elektromos óriáspolip, aki a nyolc karjával sem tudta elzárni a gázcsapot a kémiateremben. Vagy Ollókező Edwárd, aki megpróbálta bátorítóan megsimogatni egy gyerek fejét. Szóval, túlzás lenne azt állítani, hogy a topon vagyok. Pedig ma még kellene írnom egy dolgozatot a kortárs filozófia és a pedagógia kapcsolatáról, de nekem más sem jut eszembe, mint a nihilizmus, jobb pillanatokban egy szimpla, de mélységes pesszimizmus, és ezt kéne valahogy sztoicizmusba konvertálni, öngyilkosság nélkül (ez nem fenyegetés, a sztoában előfordult...) És hogyan lesz ebből valami, ami után mernek nekem tanári diplomát adni, kérdem én? Nem tudom. Mindenesetre szórakoztató volt ma bemenni a VPG-be, valamiképpen most van a tizenegyedikesek hete, és ihajj, mekkora a hepaj! A négy osztály versenyez a szavazatokért, ma láttam, hogyan táncol ennek érdekében vagy öt pár 10szer20as papírlapon - mert lelépni tilos. Na, ez a true gyerekközpontúság. Irigylem őket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.