Petrezselyem a krumplipürémen. Pedig bíztam abban, hogy ez egy következetes nép. A kapor-rajongók országában kaporral szórnak meg mindent. A kebab közép-európai fővárosában nem lehet gyrost venni. Ha egyszer nincs borravaló, nem néznek rám csúnyán, ha nem adok többet. Ha már egyszer feltalálták azt a borzalmat, amit galaretkának neveznek (tortazselé magában desszert gyanánt), akkor mosolyogva megeszik a tetejére nyomott növényi tejszínnel együtt. Gondoltam én. Bár a gyros-teória még bizonyításra szorul, zavarba jönnék, ha nem dőlne meg. Persze, vad indulatok dúlnak a szívükben, mind egy jó vajas-krémes tortára vágynak, igazi zsíros rántott húsra és csikóslegényekre vagy pirospozsgás menyecskékre, csak még nem merték bevallani maguknak. A mai Gazetában például feltűnik egy amolyan mélylengyel lelki dilemma és a belőle adódó lelkiismereti tömegbaleset: a címlapon a pénteki püspöki levél az élet védelméről, a nőbarát mellékletben hosszas áttekintés az abortuszkérdésről... (illegális). Nehéz lengyel katolikus nőnek lenni, még ha nincs is már annyi hívő, mint az "aki lengyel katolikus" népi bölcsesség idejében, még ha a feminizmus ki is szorult már az otthonokból az irodalmi életbe, és még ha el is tűnik a végén a nemzetiség az európaiságban. Mert ezek éppolyan kétes kérdések -törékeny állapotok, mint a bizodalom a kapros krumplipürében... Mint a képen is látszik, leesett az első hó Krakkóban, tegnap igazi turistaellenes időjárás uralkodott: félhomály, szél, hóvihar, alig láthatóan, de takarosan lefagyott járdák. Szerencsére az utcák alapvetően egyenesek, nehéz falakba ütközni még akkor is, ha az ember nem nézhet az orra elé, csak óvakodva pisloghat balra-jobbra, hogy a havat ne fújja a szemébe az a rossz szél. De komoly csalódást okozott nekem, hogy emiatt eltűntek a turisták, mert nem volt, aki elküldte volna azt a bizonyos emeltdíja sms-t a tűzokádó sárkánynak (mit neki királylány…); csak Szent Hedvig sírja körül botlottunk állandóan magyar csoportokba, ahol a létező legrosszabb, gondosan betanult frázisokat hallhattuk: "Még azt szeretném megkérdezni, hogy ki szeretne boldog lenni? Mindenki? Akkor most felmegyünk a toronyba, de viccen kívül, egy keskeny falépcsőn, mert aki megfogja a harang nyelvét..." A folytatást mindenki kitalálhatja. De egyikük sem kért szép időt, attól tartok. Egyúttal felállítottam egy helyi rekordot; mert Dettével, aki először jött Krakkba, négy óra alatt végigrohantunk a Visztula-parton-Wawelen-Sukiennicén-Ferences templomon-plakátgalérián-pierogarnián-Kazimierzen… Rövidülő napok, hosszú éjszakák, így múlik el a világ dicsősége, mert a kései turisták, akiket már csak a galambok várják a főtéren, mert minden épeszű állat elmenekült a lengyel tél elől (igen, a lengyelség az evolúció új csúcsterméke!), kénytelenek délután négy után kizárólag alkoholfogyasztással múlatni az időt. Áradoztam már a lengyel teakultúrától, de magasabb fokai eltűnnek a korai farkasvaksággal (a kávéé pedig nem javul soha, semmit, semmiképpen!), a kocsmákat ellepik az átfagyott lelkek, kikérik az első kört… Vagy ilyenkor kell beülni estebédelni valami roppant autentikus lengyel étterembe, mint az egyik kedvenc pierogi-som, amiről már megemlékeztem a nyelvem szétégetése kapcsán. Lengyel nép hagyományokra finoman utazó berendezés, az érintőképernyős kasszát jól takarja az étlap, mellette nagymama élőben készíti a pierogi ruskie-t (krumplival-túróval töltött derelye, nagyjából), faasztalok, faszékek, eldobható műanyag étkészlet… Ez van, nincs is jobb, mint ahogy a töltelék a hungarocellre omlik, és teaosztásra váró hajléktalannak érezheted magadat a zurekedet szorongatva. De ez kétségkívül olyan hely, ami megfelel a kevés szerencsés sztereotípia egyikének, vagyis senki nem vár borravalót…

De tagadhatatlanul voltak pozitív élményeim is az utóbbi időben, és egyet szerencsére meg is oszthatok veletek… Dalfelismerési (és nyelvfelismerési) versenyt hirdetek… Én egy kiskedvencemben, a Klub Awariaban hallottam legutóbb, az aktuális jazzkoncert előtt mindig a legnagyobb slágereket játsszák…

https://youtube.com/watch?v=pb643AQBtG8

Végül hadd meséljek el egy apró színest a krisnás és keresztény kultúrkör különbözőségéről, amit egy friss ismerősöm, aki katolikus szervezetekkel aktívan szigetező atomtudós osztott meg velem tegnap (nem vicc): ha már előbbiek áldott ételt osztanak, hogy kijavítsák hepehupás karmánkat, ők majd vízágyúkkal keresztelnek legközelebb... (manapság úgyis tudja mindenki, merre kell az ilyesmit keresni...)

Egyelőre fogadásokat kötünk, hogy is sülnek el otthon a megemlékezések, de őszinte megdöbbenéssel vehetik/veszik tudomásul a harcosabb alkatok, hogy hátha végre béke lesz... Majd holnap meglátjuk, addig good night, and good luck.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.