Engem igenis nem éltet a pánik, hiába az adrenalin, persze, megtáltosodok és csak gépelek és gépelek; de mégis, szeretném végre egyszer úgy megcsinálni ezeket a dolgozatokat, ahogyan azt elképzeltem. Például úgy, hogy nem köhögök fél éjszaka, hogy aztán kótyagosan csücsüljek a monitor előtt. Nem lehetnének csak egyszer ideálisak a körülmények? Naaaa!!!
Szóval, még mindig beteg vagyok, még mindig álmos, és kicsi, és kerek is, és még mindig nem vagyok készen. Pedig olyan jó lenne lemenni a Duna-partra sétálni egy nagyot, megkergetni Istvánt (csak lassan, mert épp töröm a sárgát...), ha hógolyózni nem is lehet éppen, beülni egy kávéra valahová, és sok-sok Waczak szállót nézni :)

PS. Fél ötkor elküldtem, vagyis hát feladtam, hogy olyan legyen, amilyennek nagyon szerettem volna, hogy kész legyen, és most agonizálok. Úgy érzem magam, mint a Meghívás egy gyilkos vacsorára nénikéje, miután felszívta az összes mérgező gázt Miss Jessica Marbles elől... Csak remélem, hogy legalább nem nézek ki ugyanúgy?!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.