Kedveseim,
persze, semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tetszik. Vagy tetszene - nekem. De mindenesetre folyik a gyakorlótanításom, élek, ha nem is virulok, mondhatni egyre kókadtabban vomszolom be magam a denevér-bagoly kevercs életmódom miatt, de aztán az órán térülök-fordulok, aztám kávé, kóla, Cataflam. De, mindenesetre, remélem, mindannyian túléljük: én is, a tanítványaim is, és a vezetőtanáraim is. Az ember egészen más színben látja a görög filozófiát, ha a vakmerőséget mint túlkapást Rambóval kell elmagyaráznia, Szókratész halála kapcsán pedig felveti valaki, hogy a fiatalon haló rocksztárok többsége csak a hírnévért választja a másik oldalt - na komolyan, tisztában vagyok vele, hogy konszolidált kispolgár vagyok az öt évvel ezelőtti gyakori megjelenési formámhoz képet, de kérdem én: hát hogy mondhatnak ilyet egy veterán nirvanásnak??? Ez van, ha az embert bedobják a mély vízbe. Mióta a hivatalos megszólításom: Tanárnő!, le sem moshatom magamról, hogy aprócska termetem és éveim meglehetősen csekély száma ellenére legalábbis kezdek felnőni... És azóta senki nem feltételezi rólam, hogy másról sem álmodom, csak egy tisztességes pogózásról egy CKOD-koncerten, így estefelé. Na jó, jó lenne egy nyugis jegyzetelős nap is, mondjuk valami szaftos kis szakirodalom vagy feminista alapmű fölé görnyedve... Ez van.
Szeretek mindenkit. Szeretem az emberiség. Szeretnék egy nagyot aludni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.