Dariusz Nowacki, Sziléziai Egyetem, Katowice


Lengyel irodalom 1989 után



Vitatható, valóban korszakhatárt jelöl-e a lengyel irodalomban 1989 - utána minden megváltozott a lengyel kultúrában, a lengyel szellemi életben; de mégis: inkább a külső körülmények, mint maga az irodalom. Irodalmárként legalábbis ez látszik igazolhatónak, hiszen semmi új nem jelent meg előzmény nélkül, míg az irodalom jellege, a róla való beszédmód valóban megváltozott. Korábban egy új könyv megjelenésekor a nagy tekintélyeken múlt, hogyan alakul a továbbiakban a könyv és a szerző sorsa. Ma a tekintélyek hangja csak egy a sok közül, a könyv sorsát a mediális térben folytatott stratégiája dönti el. Az utolsó klasszikus irodalmmi karrier az 1987-ben megjelent Weiser Dávidka szerzőjéé: Paweł Huelle-é. A mű első méltatása a Tygodnik Powszechny-ben jelent meg Jan Blonski tollából; a későbbi kritikák ehhez alkalmazkodtak. Azóta utoljára talán Miłosz írt hasonlóan lelkes recenziót, 1994-ben, Tomek Tryzna Senki kisasszony (Panna nikt) című könyvéről.
Mi a helyzet ma a mediális térben? A könyvek sikere immár az író társadalmi tevékenységén múlik: hány interjút ad színes magazinokban, hány beszélgetésen jelenik meg. A kritikus szerepe legfeljebb a segítőé lehet. Tisztán piaci és reklámszempontok számítanak: poszterek, szórólapok, óriásplakátok hirdetik az elit irodalmat. Persze továbbra sem csupán a piac és a média számít, de irodalmi siker már nem lehetséges nélküle. Mindez gyakran konfliktusokhoz vezet, hiszen nem feltétlenül van egyetértés a kritikus és az adott könyv sikerén munkálkodó szakemberek között. Ilyen például Piotr Szewc története (magyarul Pusztulás, illetve Alkonyok és reggelek című regénye jelent meg). Hihetetlenül lelkes, elismerő kritikákat írnak könyveiről, ugyanakkor a szerző nem vált ismertté a lengyel kultúrában, az irodalmi ínyencek szűk körét leszámítva. '89 előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki az irodalmi szalonok sztárja, de ismeretlen a szélesebb közönség előtt.
A másik kapcsolódó jelenség az értelmiségi olvasóközönség eltűnése. Manapság Lengyelországban, de egyébként bárhol a világon, intellektuális közegben az is érvényesülhet értelmiségiként, akinek nincs meg a megfelelő olvasottsága. Korábban erre szükség volt a jó közérzethez, az elit irodalom ismerete feltétele volt a jó társaságba tartozásnak. Mintha ismét megkettőződött volna a nyilvánosság - aminek ugyanakkor semmi köze a szamizdat és a hivatalos kultúra korábbi szembenállásához. Két irodalom van: az év sztárja, a szezon könyve, amit mindenki ismer; és a Miłosz által korábban campus-irodalomnak nevezett underground. Ide tartozik szinte a teljes versirodalom, az akadémiai költészetet kivéve: Miłosz, Herbert, valamint az élők közül Szymborska és Różewicz. Róluk beszélve kötelező az imásat retorikája: ha Szymborskának új kötete jelenik meg, akár 6-7 recenzió is megjelenhet róla a Gazeta Wyborcza egyetlen számában. Ilyenkor a társadalom egy pillanatra megtér, újra értékeli a költészetet - egy ideig. Ugyanakkor minden irodalmi folyóirat vagy konferencia a mainstreamen kívül rekedt.
Ennyit a szociológiáról, melynek szerepét sokan tévesen becsülik le az irodalomról beszélve, mintha a két létmód egymást kizárva létezne, pedig az irodalom társadalmi, gazdasági, üzleti háttere rendkívül fontos. Innen érthetjük meg, miért tartanak egy könyvet jelentősnek, egy írót kiválónak. Lengyelországban sokan azt hiszik, az irodalom "magától van". Olga Tokarczuk esetében a felületes olvasó számára könnyen úgy tűnhet, minden újabb könyve automatikusan kötelező olvasmány lesz. A legújabb éppen az októberi krakkói könyvvásárra jelent meg . és húsz, különböző újságoknak adott interjú előzte meg. 5-6 hasonó színvonalú könyv jelenik meg egyszerre, de csak egy kap közülük esélyt - ehhez komoly PR-üzletet kell véghezvinni, hiszen senki nem gondolhatja, hogy 20 újságírónak egyszerre jutott eszébe épp Olga Tokarczukkal beszélgetni... A könyv (Bieguni) egyébként tényleg jó, magam is írtam róla kritikát, de megvizsgálható társadalmi - gazdasági - piaci szempontból is.
Két lényeges változás történt magában az irodalomban: az egyik az elmúlt 4-5 évben végbement tematikai fordulat, a másik a debütálás új módjának megjelenése a fiatal írók körében. Kezdjük az utóbbival. A '90-es években az érett írók, mint Chwin vagy Pilch novelláskötetei voltak a legnépszerűbbek a könyvpiacon, és csak két, '60-as években született írót tartottak számon: Tokarczukot és Stasiukot. Úgy látszik, van valamiféle összefüggés egy regény csodálata és a szerző életkora között. Senkiért sem rajongtak, mert fiatal volt és tehetséges. Anakronizmus mutatkozott meg ebben: mintha a tehetséget az évek és a tapasztalat hoznák meg... A elmúlt öt évben két nagy esemény zajlott le e téren: az első Dorota Masłowska debütálása, a másik az akkor 32 éves Kuczok Nike-díja a Bűzért. Egészen addig úgy tűnt, ez a díj csak a sír szélén álló nagy íróknak jár, és most kiderült, lehet valaki 60 év alatt is tehetséges.
Ezután megfordult a tendencia: minél fiatalabb író, annál jobb! A '83-ban született Masłowska 19 évesen debütált, a Czarne ezt túllicitálta: egy évvel később kiadták a 18 éves Mirosław Nahacz (1984-2007) Osiem cztery című könyvét. A többi kiadó is megpróbálta ezt utánozni, ami néha komikus hatást kelt: fiatal író kell, aki a semmiből kerül elő, és van benne valami egészen különleges - ez más a showbiznisz, a sztárcsinálás világa.
Masłowska különlegessége nem csupán fiatalsága volt, hiszen máskor is akadtak már csodagyerekek, hanem "vidékisége" is - Wejherowie-ből, egy Gdańsk környéki kisvárosból származik, és úgy jelent meg a különböző interjúkban, mint "a lány a szomszédból". Ugyanaz a mechanizmus működik, mint a popkultúrában, amikor olyan énekesnőt próbálnak befuttatni, aki nem tud énekelni - leszámítva, hogy jelen esetben egy nagyon is kifinomult, rafinált irodalmi művet futtattak fel ugyanezen a módszerekkel. Masłowska első könyve (Wojna polsko-ruska pod flagą biało-czerwoną - A lengyel-ruszki háború a vörös-fehér lobogó alatt) egy év alatt 120 ezer példányban kelt el, ami egészen elképesztő - de valószínű, hogy a vásárlók 90 százaléka nem jutott tovább a huszadik oldalnál: őket becsapták... Talán ezért kelt el második, Paw Królowej (Királyasszony pávája) című, jóval könnyebben megközelíthatő és Nike-díjjal is megerősített műve csupán 40 ezer példányban... Első könyvéről az információk nagy része fiatal nőknek szóló magazinokban, tv-spotokban, rádióhirdetésekben jelent meg, vagyis a tömegmédiában. Ezekből kihagyták a figyelmeztetést: vigyázat, mérgező anyagot tartalmaz! Ugyan az irodalomkritika felhívta a figyelmet nehezen értelmezhető voltára, ez nem került be a köztudatba. Így a polonisták végre hozzájutottak egy olyan műhöz, melyről lehet beszélni, bár nem olvassák...
Van Lengyelországban egy fontos díj, a Paszport Polityki, melyet évente, több kategóriában osztanak ki. Kevesen tudják, hogy az első díjazott szerző az utolsó lengyel modernista, Teodor Parnicki volt - egyébként ő az egyetlen az eddigi díjazottak közül, aki halála után kapta meg a díjat. A szerkesztőség ezzel az irodalmi hagyományokhoz való ragaszkodását kívánta kifejezni 1993-ban. 2002-ben a díjat Dorota Masłowska kapta - kérdés, vajon ő is a műve magas irodalmi színvonalával érdemelte-e ki?
De térjünk át a tematikus fordulatra. A '90-es években az olyan prózát szerették, ami lehetőleg minél kevesebbet mondott a valóságról. Ezzel a '80-as évek társadalmilag elkötelezett irodalmára reagáltak: nem akarták már megváltani a világot, nem kellett többé égető társadalmi és politikai problémákkal foglalkozni. A lengyel irodalom "privatizálódott": visszaszerezte autonómiáját, és újra a privát szféra került a középpontba (lásd pl. Tokarczuk Őskor és más idők - Prawiek i inne czasy c. regényének világát). Ez egyrészt felfogható a fikció, az irodalmi fantázia diadalaként, de eszképizmusként is.
Ezt a tendenciát 2002/3 körül haladta meg az irodalom. Ekkor jelent az az irodalom, amit például "kritikai irányzatnak", antikapitalistának, nagyvállalatellenesnek (antykorporacyjny), antikonzumpcionalistának, rendszerellenesnek vagy a tiltakozás irodalomának neveznek. Ennek megvan a maga megfelelője a fiatal értelmiség radikalizálódásában is. A '89 utáni változások haszonélvezői a '60-as években születettek voltak, akik a rendszerváltás után kezdték meg "életüket": nekik lett munkájuk, karrierlehetőségeik. A következő, '70-es években születetett nemzedék a "lakoma után" kezdte meg felnőtt életét - és csalódásai hatására balra tolódott. Amit az irodalom korábban áldásosnak mutatott be, kemény kritikát kapott: Lengyelország rosszul berendezett országként tűnt fel, ahol egyre fontosabbá vált a kirekesztettek társadalmi kategóriája. A lengyel pozitivizmusban azt a parancsot kapták az írók (például Żeromskitól), hogy a legyőzöttek mellett álljanak ki. Az egyik ilyen szerző Daniel Odija, akinek két regényét, az Utcát (Ulica) és a Fatelepet (Tartak ) kell megemlítenünk, melyekből csak részletek jelentek meg magyarul. Az Ulica szülővárosa, Słupsk egyik mellékutcáját idézi meg, ahol lecsúszott alkoholisták élnek. Ma azok Lengyelország legnyomorultabb részei, ahol korábban az állami gazdaságok működtek, melyeket betelepített, gyökértelen emberek hoztak létre az északnyugati területeken, és ahol jelenleg 20 % körüli a munkanélküliség. Úgy is tűnhet, ezekről az emberekről elfeledkezett Isten és a történelem. A Fatelep ugyanilyen vádirat, csak falusi környezetben játszódik. Ołsztyn, egy másik hasonló város az ország északkeleti részén jelenik meg Mariusz Sieniewicz Czwarte niebo című regényében. Fiatal, tehetséges hőse sorsán keresztül mutatja be az ott élők helyzetének reménytelenségét. Az irányzat talán legjobban olvasható könyve a NIC Dawid Bienkowski tollából. Bizonyos könyvek teljes ötleteket, struktúrákat emeltek át korábbi művekből - 2005-ben megjelent például Reymont Ígéret földjének "felújított" változata, ami képes volt a száz évvel korábbi ötletet hasznosítani, újjáélesztve az akkori társadalmi realizmust. Mások a groteszket élesztették föl.
A hozzánk közel álló problémákra még nem dolgoztak ki új irodalmi nyelvet, még elnevezése is korábbról, a társadalmilag elkötelezett vagy kritikai színházból ered.

(folyt.köv.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.