Mondhatni, egyszerre köszöntött be a karácsony, a tavasz és a nyár Krakkóba - építik a karácsonyi vásárt, műhó hull az új Wajda-film forgatásán a Ryneken, aztán én meg lángost gyúrok a társaságnak, mert mindenki magyar nyárra éhezik Balatonnal, aztán pulóverben sétálgathatok a városban, kergethetem a galambokat, hajkurászhatom a város legjobb oscypkijét (az a kis rombuszalakú hegyi sajt, ami egyszerűen isteni grillezve, áfonyalekvárral), kerülgethetem a pereceseket... Ez a két dolog a tradicionális krakkói gyorsétkezés maga.  (Egyébként találtam olyan helyet, ahol gyros és kebab is van..) Melléjük társulnak ugye a "beülős" helyek, a bar mleczny-k meg a pierogarniák, de egyiknél sem fordul meg annyi ember, mint annál a rengeteg perecesnél, ahol néha hideg pizzát vagy túrós fánkszerűséget is lehet kapni, de általában csak azt a bizonyos kerek, szezámos, sós vagy mákos micsodát. Mindenhol ott vannak, ahol az egyetemisták, például a mi kis külvárosi megállónkban a tanárképző főiskolánál, aztán a belváros szélén a nyelvi centrum mellett, ahol már csak a helyiek futnak a villamos után, meg persze a turistaközpontokban, a Rynek minden sarkán... Akkor már a piekarnia inkább. Itt feltalálták már a káposztás rolót is. Ígérem, egyszer megpróbálom, csak hogy elmesélhessem... Vagy viszek Istvánnak... De jó rozskenyér nincs, csak álmodozom arról az apró, pilisszentiváni vekniről, amivel embert lehetne ölni, annyira tömör, az íze egy estét kitölt és szinte sosem romlik meg... Pedig a penész is szeretné... Nade Krakkó. A főtéren karácsonyfák, fenyőangyalok, szánok, és nagy hordók, amikből a forralt bort mérik majd. De egyelőre a jeges Pepsi is jobban menne. Rénszarvast még nem láttam, de talán holnap megnyílnak végre a faházikók ablakai, és ellepik a főteret az autentikus lengyel ajándékokra vadászó turisták. Azért végül csak bele kell nyugodni, hogy mindez kiveszett. Vagy megfizethetetlen. Ahogy néprajzkutatót is könnyebb már találni, mint magyar parasztot. Erről a szomszéd szobában lakó lánnyal lehet beszélgetni, aki elmesélte nekem, milyen is volt néprajz szakon az a bizonyos elsőéves-elsőnapi körkérdés, hogy Miért is jöttünk ide tanulni? Erre mindenkinek felgerjedt szittya vére, és elmondta, hogy sző, fon, néptáncol, népihegedül, és ő már épp elszégyellte volna magát, amikor a kört megszakítva a tanár ennyivel kommentálta a monológokat: Ez szép, de itt mi néprajzkutatkat képzünk, nem parasztokat. Remélem, a szakdolgozatát arról írja majd, hogyan is kerülhetett be egy ilyen gusztustalan, mihaszna, falánk állat, mint a galamb, a szerelem metaforái közé. Sajnos eltűnt, mire fényképezőgépet szereztem, de reggel a negyediken, a konyhában egy tyúknyi bestiával néztem szemet lavórt mosogatva (sok lángos lesz). Nem tudom, hogy képes egy ekkora állat még repülni. Lehet, hogy valami őrült szovjet ex-evőbajnok tenyészti, mint a Taxidermia kettes számú főhőse az óriásmacskákat.  Nem feltételezem arról a galambról, hogy végül nem enné meg a gazdáját. Pedig igazán jóhiszemű vagyok... De egyszer végre megtréfáltuk őket... Múlt héten elkapta kis amazon-közösségünket (négy lány, de inkább harcias, mint takaros) a gépszíj, Berni kisikálta a fürdőt, felsepertük a szobákat, és kiürítettük a hűtőt... Azaz kidobtuk a romlott dolgokat (azaz mindent) az erkélyről... És, mert ez nem minden, madárvédelmi műanyagdobozokba telepítettük a menthetőt. Ezután szállt le egy nagyon csalódott példány az erkélyre. Lehet, hogy buta szeme van, de láttam benne a döbbenetet. Nézhetett balra, nézhetett jobbra, de semmi kicsomagolható, semmi rágható, semmi marcangolható nem volt az erkélyen az ablak alatt. Elindult a szomszéd felé, a kettőnk erkélyét elválasztó faltól megint visszanézett, állt a párkányon, és nem értette, hogy múlhatott el ez a gyönyörű barátság... Hát, igen.  A civilizáció kegyetlen. Elbánik az ösztöndíjasokkal is, burkolt kínzással, amit midterm-nek is neveznek angolszász vidékeken, így a jövő hetet vizsgázással töltöm (csak legyen szerencsém...) Mindenkit csókolok, előbb-utóbb visszatérek. Addig is itt a heti linkajánló rovatom: ma a Fox Gang nevű, angol-amerikai-francia-lengyel zenekarral ismertetnék meg mindenkit, akiknek a koncertjéhez egy hete volt szerencsém az Awariában (ul. Mikolajska), jobbak, mint mp3-ban valaha, hevesek, kísérletezők, és szívesen eljönnek Magyarországra is koncertezni, ha valakiben feléledne a rendezvényszervezői véna, itt kint többen komolyan fontolgatjuk a HÖTre támadást ügyükben... Vigyázat! A link megnyitásakor azonnal elindul az Easyjet című szám, munkahelyen óvatosan a volume-vel...

http://www.myspace.com/foxgang

PS. Holnap Cool Kids of Death koncertre megyek, ha Isten is úgy akarja, majd beszámolok. És aki nem tudja, az akarata kifürkészhetetlen, ezért van háromnapos gyász Lengyelországban, mert meghalt 23 bányász a tárnában... Itt mindenesetre nem olyan a nemzeti gyász, mint Magyarországon. Elmaradnak a színházi előadások, majdnem minden koncert, az újságokon gyászszalag, akárcsak a honlapokon, feketébe borult kezdőlapokkal... És a Gazeta Wyborczában minden bányászról egyenként emlékeztek meg. Szép.

(Taxidermia - lábjegyzet: a krakkói bemutatón szerda este gyakorlatilag csak fiatalok voltak, nem ment teltházzal a nagyteremben, dehát fesztiválon vetítették, hétköznap, éjjel fél tizenegykor. Ahhoz képest nem mondhatni, hogy lézengtünk, sokan voltak rá kíváncsiak, nem hiszem, hogy kimentek volna alatta, és azért szolid tapsot is kapott- ha kijött volna a rendező is, valószínűleg nagyobbat kapott volna. Díjat mondjuk itt nem nyert, de van neki már elég. És változatlanul azt vallom, lehet, hogy néha meglepően gusztustalan, de nem ízléstelen, és egyszerűen ez a film így működik - szerintem érdemes megnézni.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.