A Zeszyty Literackie irodalmi folyóirat bemutatkozása - Lengyel Intézet, 18:00
A beszélgetésen részt vesznek: Barbara Toruńczyk, a Zeszyty Literackie főszerkesztője • Marek Zagańczyk, főszerkesztő-helyettes • Juliusz Kurkiewicz, irodalomkritikus • Teresa Worowska, mûfordító, a Zeszyty Literackie Budapestrõl szóló számának szerkesztője.
Az irodalmi estet Széky János, az Élet és Irodalom külügyi rovatvezetője vezeti.

A folyóirat 1982-ben, a lengyelországi hadiállapot kihirdetését követően alakult Párizsban, első száma 1983 elején jelent meg. Nem emigrációs folyóirat, bár külföldön élő, harmincas éveikben járó lengyel értelmiségeik az alapítói, bár a Kultura volt a minta, emigránsok a mesterek (mint Brodszkij vagy Kundera) - ők nem tekintettek magukra emigránsként. Közel állt hozzájuk többek között a magyar irodalom is, elsősorban Herberten keresztül ismerekdtek meg a metafizikus irodalommal, Pilinszkyvel. Ők voltak a '68-as nemzedék - de nem lettek liberálisok azzal a szükségszerűséggel, mint nyugati kortársaik, részben, mert a Leszek Kołakowski volt a "gurujuk". Tudatosabbak voltak ideológiailag a nyugati fiataloknál, nem harcoltak az előző nemzedékkel, hanem mestereiket látták bennük. Nem konkurrenciát láttak bennük, inkább hozzá szerettek volna tenni valamit az ő munkásságukhoz - szemben például a cseh vagy az orosz emigráns körökkel, ahol komoly belső ellentétek jelentek meg. A lap Párizsban kétezer példányban jelent meg, de eljutott és mépszerűvé vált a "földalatti" Lengyelországban is, elsősorban a Szolidaritással való kapcsolataik révén. Irodalmi lap volt, ami nem folyt bele a politikába; így hozhatott létre egy saját(os), szabad teret.
És mivel foglalkozik ma a lap? Például az "Utazások"-sorozattal, melyben egy mára Lengyelországban háttérbe szoruló, 18. századból eredeztethető utazáskoncepciót mutatnak be. Eszerint a kultúrákkal, művészettel való találkozás az, amitől gazdagodik az utazó, a múlthoz való visszanyúlásban, mely által a nemzedékek elődjeik nyomán is járva felfedezik ezeket a "tájakat". Nagyon különbözik ez olyan, ma népszerű szerzők, mint Tokarczuk vagy Stasiuk koncepciójától.
A budapesti szám ötlete - ahogyan a fenti, Olaszországhoz kapcsolódó "utazásoké" is - egy munkatárstól jött, akit személyes szálak fűznek a helyhez és témához. A szerkesztő, Teresa Worowska, először másodéves magyar szakosként érkezett meg Budapestre, és saját bevallása szerint ez alatt a két hónap alatt bejárta az egész várost, annyira megfogta, nem is az építészete, hanem: a hangulata. 1945 azért is lett cezúra a kötet összeállítása során, mert ekkor ért véget a régi Budapest, az a város, melynek a hangulatából ez a mai táplálkozik; a kiválasztott szövegekben, mint "rovar a borostyánban", ez a hangulat fennmaradt. Erre válaszolva elevenítette fel Széky apja mondását: a Király utca a körútig tart, utána csak annak hívják; így hát, Budapest is csak 1945-ig volt Budapest, azóta csak annak hívják.
Kik azok a magyar szerzők, akiket le kell még fordítani lengyelre? Elsősorban a Nyugatot. Krúdy nagy adósság, hiszen nincs, nem is lehet, megfelelője Lengyelországban; olyan mélyen és magyarul melankólikus, érdekesek a tájai, figurái, izmusokon kívüli, és minden érzékünkre egyszerre hat az olvasása. Nem elég Adyt fordítani ebből a korból, hiszen lehetetlen lefordítani - legalábbis Kerényi Grácia szerint nincs mód erre, ha egyszer a csók lengyelül úgy hangzik: pocałunek. Remélhetőleg elkészülhet majd egyszer a Nyugat antológiája, ami képes lesz visszaadni ezt a hangulatot, ezeket a különös, egyszerre komikus és tragikus figurákat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.